B év virágvasárnap 2018
„Sokan az útra teregették köntösüket, mások meg a lombos faágakat, amelyeket a réten vágtak. Akik előtte jártak, és akik kísérték, így kiáltoztak: Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön!”
Sokan, üdvözölték Jézust Jeruzsálemben, de nem mindnyájan. A város éli tovább a maga megszokott életét. Érzéketlen az Isten Fia érkezésére, nem áll meg, nem figyel, nem csodálkozik. Így van ez azóta, hogy a bűnbeesett Ádám fiai fölépítették első városukat, s így is lesz mindaddig, amíg az utolsó város is össze nem dől majd az utolsó napon. Jeruzsálem lakóinak összességéhez képest ez a sokan nevetségesen kevés, mégis ez a kisded nyáj felelős az egész város üdvösségéért.
Amikor e templom előtt barkát szenteltünk a mise előtt, az nem csak egy régi hagyomány, nem csak szimbolikus cselekedet volt. A téren ma is folytatódik a szokásos bazár: az ócskapiac, árusokkal, vevőkkel, minden hétvégén. A mi szempontunkból ennek is van teológiája, mondanivalója: mert szembesítik a vásári ügyekben nyüzsgő vagy éppen közömbösen bámészkodó embereket Krisztussal. Létezhet-e élesebb kontraszt a test kívánságától és a szemek kívánságától uralt vásári bazárok és a mi hívő imádságunk, ünneplésünk közöttinél? De ennél több is történik. Az ünnepélyes bevonulás, a körmenet a várost a teremtő isteni jelenlét erőterébe emeli, azaz visszahelyezi eredeti összefüggésébe, ahonnan kiszakadt. A körmenet azt is kifejezi, hogy Istentől jöttünk, vele járjuk életünk útját, s hozzá is térünk vissza. Ünneplünk? Ujjongunk? Igen, de megfontoltan. Megfontoltan, mert a háttérben ott van visszahúzó, önző természetünk, vagy olyan politikai vagy gazdasági érdekek és elvárások húzódnak meg, melyeknek Jézus nem is akart megfelelni. A rajongók hada így rövidesen megcsappan – úgy, mint amikor az élet kenyerének mondta magát, és ezért sokan megütközve a kemény beszéden elpártoltak tőle –, és győz a tömegvonzás törvénye: a virágvasárnapi ünneplőket a város beszippantja, elnyeli.
Jeruzsálemben járunk, 2000 évvel ezelőtt.
A sok száj, melyből a mai napon „Hozsanna” hangzik, pár nap múlva már „Feszítsd meg!”-et kiált. Jézus azonban az egész városért és az egész népért fölajánlotta halálát, nem csak a hűségesekért. Mindenkinek megszerezte a belépés lehetőségét abba a városba, amely felé mi is zarándokolunk: a mennyei Jeruzsálembe. Annak a városnak lakói közül nem sokan vagy kevesen, hanem kivétel nélkül mindenki hódol majd az Úr előtt, és mond neki dicsőítő éneket, – örökkön-örökké.
A körmenettel bejöttünk a templomba. ünnepélyesen végighallgattuk Jézus szenvedésének megrázó történetét.
Mit hallottunk, láttunk Jézusban? Azt az értünk szenvedő Messiást kell észrevennünk, aki megmutatta emberi oldalát, és vért izzadva, hosszasan küszködik önmagával, míg ki tudja mondani az önfeláldozó mondatot: „Legyen meg a Te akaratod!” Pedig a nyilvános működés évei alatt mindig erősnek mutatkozott! Az ember sajnos gyenge, hajlamos a könnyebb utat választani, ahogy Jézus mondja az Olajfák hegyén: „A lélek ugyan kész, de a test erőtlen.” Akaratunk, érzelmeink talán vinnének előre bennünket, de félünk a szenvedéstől, a haláltól, sőt még mások ítéletétől is. Mondhatnám azt is, hogy sose legyek biztos magamban, aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék! Feltehetjük a kérdést: Hogyan tudnék erős maradni, hajlíthatatlan, aki kiállja a próbát? Péternek és a többieknek Jézus felrója, hogy nem tudtak egy órát sem virrasztani vele. Ő órákig, keservesen kínlódva imádkozott, hogy legyőzze a kísértést. Éberségemet megőrizve, nap, mint nap kell nekem is a jó Isten elé vinnem dolgaimat, keresve a helyes, jó döntések megfelelő motivációit, erősítve odaadottságomat, mind szorosabbra fűzve a vele való kapcsolatot. Ez nem is olyan könnyű: a tanítványok szeme is elnehezült, még mentegetni sem voltak képesek magukat. Mégis újra és újra próbálkozni kell, ez menthet meg bennünket. Az imádság mellett a jó példa is erőt adhat. Itt nem csupán Jézusra gondolhatunk, hanem azokra a testvéreinkre is, akik előttünk, vagy mellettünk járják a helyes utat, hozzák meg naponta a jó döntéseket, és szinte húzzák az embert felfelé. Persze saját magam is lehetnék ilyen húzóerő mások számára. Ha mégis elbukunk, az lehet vigaszunk és reményünk, hogy Jézus ismeri az embert, ő maga is átélte gyengeségeinket, és mint Péternek, nekünk is megbocsát. Nem juthatunk olyan mélyre, nem tehetünk olyan szörnyű dolgot, nem tagadhatjuk úgy meg mesterünket, hogy ne maradna meg a bűnbánat, és általa a megbocsátás esélye. Sőt, aki már rászorult erre az irgalomra, maga is megértőbb lesz másokhoz.
Uram, Jézus! Zakeus egykoron a fügefára mászott fel, hogy néhány pillanatra láthasson téged. Jézusom, te a keresztfára emeltetted magadat, hogy mindenki láthasson téged. Kérlek ezen a héten, a nagyhéten, kereszted, a nagypénteki kereszthódolat adjon erőt, nyissa meg, és erősítse szemünket és szívünket. Ámen.
(Barsi Balázs atya gondolatai felhasználásával….)