Évközi 2. vasárnap január 14

B év évk. 2. vas. 2018      Jn 1,35-42

Kedves testvérek!
Mester hol lakol? Hangzott el a kérdés a két halász ajkáról.
 - A személyes Isten élmény, Isten megtapasztalása, Jézus személyes megtapasztalása. Erről szól számomra a mai evangélium.
Ha egy kicsit lazábban fogalmaznék, úgy is mondhatnám, Jézus ötórai teával kezdte a tanítványok meghívását, hiszen a „tizedik óra” a mai délután négynek felelne meg. A jelenet azonban nem kedélyes csevegésre buzdít, sőt több van benne, mint egyszerű barátkozás, valamiféle őszinte bemutatkozás gesztusa.
Egyébként pedig miért éppen az érdekelné a tanítványokat, hogy hol lakik ez a különös rabbi?
A tanítványok kérdése ezért mintha azt jelentené: Kinél vagy otthon? Otthon vagy-e Istennél? Beengedhetsz-e minket az Atyával való teljes közösségbe, amelyben te magad élsz? „Aznap nála maradtak”, vagyis megkezdődött beavatásuk az Atyával való teljes közösségbe – de ezekre a kezdeti, kissé bátortalan kérdésekre az evangélium egésze válaszol majd igennel. Főként pedig maga Jézus, aki a búcsúbeszédben mondja: „Atyám házában sok lakóhely van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek, és helyet készítek nektek?” (Jn 14,2). Jézus megmarad az Atya akaratában, a vele való teljes egységben, és tanítványait is arra hívja, hogy maradjanak benne, és akkor általa fognak élni.

        „Nézzétek, az Isten Báránya” - szól Keresztelő János hallgatóihoz. E szavak hallatára a két tanítvány, - András és János -  akik Keresztelő Jánossal voltak, Jézus nyomába szegődtek, követték Őt és „aznap nála maradtak”. Hogy mennyire meghatározó volt ez a rövid ideig tartó, Jézussal való találkozás, hogy milyen mély nyomot hagyott a két tanítvány életében, az kiderül abból, hogy János, az evangélista még öreg korában is, amikor ezeket leírja, jól emlékezik arra, hogy „ez a tizedik óra körül volt”. Illetve abból, hogy most már ők maguk válnak hírvivőkké, mondhatnánk azt is, hogy toborozókká és visznek másokat is Jézushoz. Ahogy András teszi, aki először testvérével, Simonnal találkozik, és elmondja, hogy „megtaláltuk a Messiást” és „elvitte Jézushoz”, aki a Péter nevet adja Simonnak (vö Jn 1,35-42).

Az Isten megtapasztalása, a személyes Isten élmény keresztény mivoltunk alappillére és hordereje. Mi is úgy lettünk elsőáldozók, bérmálkozók, hogy valaki beszélt nekünk Jézusról. De ne feledjük, keresztény mivoltunk csak akkor válik majd nagykorú hitté, ha személyes tapasztalat igazolja azt, ha rádöbbenünk arra, hogy az Úr a mi szerető Istenünk, és állandó jelenlétében élni boldogság, vele lenni jó. E tapasztalat nélkül, Istenélmény nélkül, keresztény mivoltunk életképtelen, és nem jelent egyebet, mint egy hagyományőrző, esetleg keresztény értékeket fontosnak tartó közösséghez tartozni.
      Néha talán úgy gondoljuk, hogy nem is olyan nehéz dolog, kereszténynek lenni, hiszen hol másutt találnánk olyan nemes értékeket, mint katolikus vallásunkban? De minden ember életében bekövetkezhet egy olyan pillanat – mélységes csalódás abban, akiben tökéletesen megbíztam, egy súlyos, gyógyíthatatlan betegség, a legkedvesebb személy halála, a meg nem értések, jóakaratunk sorozatos félre magyarázása, – tehát egy olyan pillanat, amikor minden elmélet kevésnek bizonyul, amikor csak a személyes tapasztalat által szerzett hit-bizonysága marad meg, amikor csak ez képes át segíteni bennünket az élettel járó nehézségeken.
        Merjük kimondani Sámuellel: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!” Merjük megkérdezni Keresztelő János tanítványaival: „Mester hol laksz?” És akkor az Úr válaszolni fog: jöjjetek, nézzétek meg. S ha vele tartunk, akkor megtaláljuk az Istent, az embert és igazi önmagunkat is ebben a békétlen, szeretetre éhes és mindenféle lelki, erkölcsi és anyagi válsággal küszködő világban.
Akkor minden látszat ellenére rádöbbennünk arra, hogy Ő ma is itt van közöttünk, hogy nem költözött ki ebből a világból, és szívünk megtalálja azt a békét, amelyet a kis Sámuel megtapasztalt azon az éjszakán, amikor meghallotta az Úr szavát, és az első tanítványok megtapasztaltak ott a Jordánon túl, amikor Jézus nyomába szegődtek.
   Szeretnénk rátalálni Jézus titkára.
A két tanítványnak néhány ráutaló szó is elég volt, hogy Jézus után eredjenek, és finoman, de annál egyértelműbben meghívassák magukat. Kíváncsiság hajtotta őket? Vajon ténylegesen fontos kérdés volt az életükben: Mikor jön el a Messiás, és ki lesz ő? Arról, hogy Jézus a Messiás, egyetlen nála töltött éjszaka meggyőzte őket.        A találkozás a János-tanítványok és Jézus között ugyancsak gondolatébresztő: Jézus magatartása váratlan, meglepő. Kérdése – Mit akartok? – kissé nyersnek hat.
„Mester, hol lakol?”  A tanítványok kérdésében nyoma sincs a farizeusi gőgnek vagy az írástudók tudálékoskodásának. Kérdésük azt tükrözi: „Mester, minket érdekel a személyed, érdekel a tanításod! Még azt is el tudjuk képzelni, hogy otthagyjuk Keresztelő Jánost, és a nyomodba szegődünk, a Te tanítványaid leszünk.” Jézus erre egyértelműen reagál: „Jöjjetek, nézzétek meg!” (Jn 1,39) Vagyis: Szívembe, szeretetembe fogadtalak benneteket. Nektek elmondom, hogy ki vagyok, és miért nevezett mesteretek, János az Isten Bárányának.
      Jó, ha olykor-olykor magamat is szembesítem a jézusi kérdéssel. Különösen akkor, ha érzem, hogy a lényegestől elkanyarodtam, és csupán lényegtelen dolgok foglalkoztatnak. Időről-időre fel kell tennem a kérdést: Én mit akarok Jézustól? Csupán saját kis egyéni céljaim megvalósításához remélek segítséget Tőle? Még csak sejtésem van arról, hogy Jézusnál az igazság, vagy meggyőződtem már erről, és talán határozottsággal kiállok mellette? A Jézusra rátalált ember belső örömével élem-e életemet? Tudok-e Róla úgy tanúskodni, hogy szavaim nyomán mások is elinduljanak, és Jézusnál otthonra találjanak.
        Jézust ma is felkereshetjük a templomban, a szentmisében, a szentségimádásban, a szentséglátogatásban. Jézust felkereshetjük a krisztusi közösségben, ahol a közös ima által és a testvéri szeretet által megnyilvánul Krisztus misztikus teste. Végül, de nem utolsó sorban, Jézust felkereshetjük testvérünkben, felebarátunkban, a betegekben, a rászorulókban, jócselekedetek és alamizsnálkodás által.
    Mit tegyünk? Talán jobban meg kellene élnünk az Úr Jézus tanítását. Talán nem kéne, hogy vallásos életünk kimerüljön kicsinyes bezárkózásban és a világ szellemével való megalkuvásban. Ki-ki maga tudja...
      Uram, Jézusom! Feléd emelek ma tekintetemet, téged kérlek, hol lakol, hol talállak? Mit akarsz, hogy cselekedjem? Segíts, hogy rátaláljak arra a helyre, ahol Te lakozol. Szólj Uram, hallja a te szolgád. Ámen.