A év húsvét 3. vas. 2017 - ApCsel 2,14,22-28; 1Pét 1,17-21; Lk 24,13-35
Kedves Testvérek!
Nyugdíjas Szentatyánk, XVI. Benedek pápa ezt írja a ma hallott evangéliumi történetről:
„Az emmauszi tanítványok esete arra hív, hogy felismerjük, mit is jelent számunkra a Húsvét. A Feltámadt Jézus él, Ő itt van köztünk, velünk jár, hogy vezesse életünket, megnyitja szemünket. Bízzunk Benne, akinek van hatalma életet adni, Isten gyermekeként újjászületni, hinni és szeretni. A Jézusban való hit átformálja életünket, megszabadít a félelemtől, erőt, reményt ad, eltölt Isten szeretetével, és az teljes értelmet ad létezésünknek.”
Három lépcsőben láthatjuk az emmauszi tanítványok lelki érését. Az első lépcső a homályos látás, eltakart szem, - a második az, amikor lát, de idegennek érzi magát, - a harmadik, amikor vissza megy a gyökerekhez, és elölről, alulról újból értelmezi egész látásmódját.
A homályos látásról az eltakart szemről Szent-Gály Kata költőnőt idézem, ő így fogalmaz:
„szemük el volt takarva
Mellettem jöttél az úton Uram
és nem ismertelek föl egy életen át
a gond
a sietség
a pihenés
a munka
s ez az egész kis felszínes élet
elvonta figyelmemet tőled
és jaj az este árnyéka növekszik.”
A második lépcső, amikor már valamit kapizsgálnak a tanítványok, és persze nem magukra mondják, hogy ők az idegenek, hanem pont fordítva, Jézust gondolják idegennek, mert az ő gondolkodásmódjukba ekkor még nem fér bele a feltámadás.
Talán a legborzasztóbb érzés, ha az ember idegennek érzi magát a világban, sőt saját élete eseményeiben. Milyen érdekes ez a két ember, Kleofás és a társa. Kívülről fújják az ószövetségi Bibliát, mégsem értik, hogy minek miért kellett bekövetkeznie. Nem értik, hogyan engedhette meg Isten, hogy a reményük, az igazság végső győzelmét jelentette, nem vált valóra. Sőt, éppen ellenkezőleg, Mózesre és a prófétákra épített minden reményük egy csapásra meghiúsult. Az emberi élet legnagyobb és legrettenetesebb kérdése az, hogy velem hogyan történhet meg az, amibe én soha sem egyeztem volna bele. De legalább ennyire ijesztő, hogy Jézus úgy kapjon betekintést saját életébe, hogy idegennek vélik őt. Az emmauszi tanítványok felfogása szerint Jézus vendég és idegen saját életében.
Jézus ebben az ószövetségi gondolkodásmódban idegen volt, és az is marad. Mert ő olyan Istenről beszélt, akit megostoroznak, arcul ütnek, keresztre feszítenek... Michael Quoist így fogalmaz róla: „Élő test vagyok, eleven és szenvedő! Közöttük élek, és nem ismernek fel. Rossz a fizetésem, munkanélküli vagyok, szállásom csak barakklakás, a hidak alatt éjszakázom, börtönben szenvedek, kiuzsoráznak mindennap, és néha még atyáskodnak is fölöttem.”
Idegenné lett az igazi Jézus, aki egy akart lenni velünk, mi viszont elsősorban és leginkább vasárnaponként, a kenyértörésben ismerjük fel és ismerjük magunkénak őt. Meg akarjuk szentelni életünket szentségek és szertartások által, holott szent az kezdettől fogva, hiszen a szent Isten kezéből jön. Úgy érezzük, hogy Isten idegen, és Jézus is idegen ebben a profán világban, pedig sokszor mi vagyunk idegenek és profánok Isten szent világában. Azt látjuk nap, mint nap, hogy Jézus nélkül ezen a világon elömlött gonoszság az úr, de Jézus ezzel a világgal azonosult, hogy az újra istenivé legyen – nem pusztán a szentségek, hanem a teljes életvállalása által. Ha mi jézusiak, vagyunk, akkor nem nézhetünk vizenyős szemmel a világra, hiszen a világ Istené volt a kezdetektől, és az is marad, elsősorban akkor, ha mi hajlandók vagyunk az életünkkel azzá tenni.
A harmadik lépés: Vissza a gyökerekhez. Ha rájöttünk arra, hogy nem mindenben tökéletes a gondolkodásmódunk, vajon van-e elég bátorságunk visszamenni egészen a gyökerekig. Mint ahogy a tél folyamán a szobámban levő cserepes virágot, mely össze-vissza nőtt, levágtuk, és vízbe téve az ép hajtását, most újra gyökereztetem.
Az emmauszi tanítványok így futnak vissza a forráshoz, az emeleti terembe, a többi apostolhoz!
Jézus akkor jelenik meg, amikor róla beszélgetnek. Azoknak jelenik meg, akiknek Ő fontos, és akik neki is fontosak. Érdekteleneknek nem jelenik meg, de akik elgondolkodnak rajta, akik elszenvedik a bizonytalanságot, és szeretnének tisztán látni, azoknak igen. Jézus számára fontos volt a közösség, személy szerint választotta ki övéit. „Ahol ketten-hárman együtt lesztek”…– mondotta. Ma vajon sikerülhet közösségi kötelék nélkül Jézushoz tartozni?
A hitetlenségbe belerögzült apostolok lassan megbizonyosodtak, és akkor az Írásokból kaptak eligazítást. Az eligazodás ma sem történhet másként! Nem elég azonban olvasni, érteni is kell.
És ehhez az értéshez kell „valami”, vagy inkább „Valaki”, a Szentlélek. A világ ideológiái közt összezavarodott ember által átfogó látást kaphat. Összefüggéseiben értheti meg a dolgokat. Aki nem ilyen jézusi átlátással akarja érteni az Írásokat, annak nem érdemes kézbe vennie a Bibliát, mert ez nem regény, nem történelemkönyv.
Ha Jézus meggyőzött, eligazított, akkor feladatot is ad. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden embernek. Megtérés, ez az ember feladata: átalakítani az életem a szeretet útjára. Megbocsátás, ez az Isten oldala: a megbánt bűnöket megbocsátja. Nem kell félnünk haragjától, mert igazából neki csak szeretete van, ő a tékozló fiú atyja! Bátran menjünk vissza az utolsó biztos pontig, ha kell a gyökerekig.
Jézus halála elbizonytalanította a követőit, de újbóli megjelenése helyreállította meggyőzésüket.
A mai evangélium arra biztat, hogy keressük az Írásokban, amit Jézus tanított. Ha lenyűgöz Jézus alakja, élete és tanítása, akkor üzenetének valódi magját szeretném megismerni és követni. Akkor valóban Mesterem lesz az én Jézusom!
Befejezésül Lukátsi Vilma versét idézem: „Hárman vagyunk” a címe.
Emmauszba több út is vezet:
tört reményekkel kikövezett,
Ketten járjuk, vagy néha többen,
és újra, újra belénk döbben,
hogy meghalt! És el is temették!
A sírkövet lepecsételték!
…hogy feltámadt? és újra élne?…
Ki hallgat ma ilyen beszédre?
Beszélünk szomorúan, halkan,
a szívünk veszik a szavakban,
De mégis:
Irgalmas Isten! Hinni akarunk!
– és észrevétlen –
már hárman vagyunk! - Ámen!