Évközi 7. vasárnap, február 19.

OLVASMÁNY Lev 19, 1-2. 17-18

    Az Úr így szólt Mózeshez:
,,Szólj Izrael fiai egész közösségéhez és mondd meg nekik: Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok.
    Ne táplálj gyűlöletet szívedben testvéred iránt. Fedd meg embertársadat, s akkor nem osztozol bűnében. Ne légy bosszúálló, és ne gyűlölködj néped fiaival. Szeresd embertársadat úgy, mint magadat. Én vagyok az Úr.''
    Ez az Isten igéje.

SZENTLECKE 1 Kor 3, 16-23

    Testvéreim! Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek? És aki Isten templomát lerontja, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent, és ti vagytok az!
    Senki ne ámítsa önmagát! Aki közületek bölcsnek tartja magát ezen a világon, váljék oktalanná, hogy csakugyan bölcs lehessen. E világ bölcsessége ugyanis oktalanság Isten előtt. Hiszen írva van: ,,Saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket'', továbbá:
        Tárva az Úr előtt az ember gondolata, csupa hiúság annak foglalata.
    Senki se kérkedjék tehát emberekkel! Hisz minden a tiétek: Pál, Apolló, Péter, a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők: Minden a tiétek; ti Krisztusé vagytok, Krisztus pedig az Istené.
    Ez az Isten igéje.

EVANGÉLIUM Mt 5, 38-48

    Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
    Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle.
    Hallottátok, hogy ezt mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek.
    Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!
    Ezek az evangélium igéi.

Kedves Testvérek!

Az évközi 7. vasárnap a szentírási olvasmányok Isten akaratáról szólnak, ami így hangzik: „Legyetek szentek, mert én, a ti Istenetek szent vagyok!” - olvastuk a Leviták könyvéből az imént. E szavakkal és a következő tanításokkal az Úr arra hívja választott népét, hogy legyen hűséges a Vele kötött szövetséghez, járjon az Ő útján, és közösségi életének törvényeit erre a parancsra építse: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”

    A káplán atya megkérdezi kis hittanosától: Akarsz-e szent lenni? A válasz: Nem, én boldog akarok lenni! E naiv, gyermeki kijelentés valójában zseniális összefoglalása mindannak, amivel szembe keli néznünk, amikor az életszentségről elmélkedünk. Az ember ösztönösen megborzong ennek a szónak a hallatán, mert valami olyanra gondol, ami életidegen, természetellenes, nehéz és örömtelen.
Nem csoda, hogy a szentséget oly sokan élet idegennek érzik, hiszen maguk a szentek életrajzírói is sokszor úgy igyekeztek bemutatni a szenteket - olykor nem riadva vissza bizonyos tények szemérmes elhallgatásától vagy kegyes szándéktól vezérelt meghamisításától sem, mint olyan nagyon erkölcsös és vallásos személyeket, akiknek példája segít még erkölcsösebbé és vallásosabbá válnunk.

            Az életszentség témája sokkal fontosabb és központibb helyet foglal el a kereszténységben, mint első pillanatra gondolnánk. Az ember szentté válása a megváltás célja és gyümölcse. Ebben Isten a kezdeményező és a főszereplő, aki egyedül „háromszor szent”.

Az igazi és benső szentség: részesedés a Szeretetben, aki maga Isten (1 Jn 4,18). Isten örök tervében ott szerepel az ember megszentelése, hogy közölje vele saját szentségét: Krisztusban „kiválasztott minket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte”.

            Az ember annyiban szent, amennyiben a szent Isten lakást vesz benne. Ez a keresztség által és a Szentlélek működése folytán veszi kezdetét. Szent Pál azt állítja, hogy a megváltottak a „Szentlélek templomai”, „Isten templomai”, és hogy valóságos közösségben vannak vele, Isten fiai, mert Isten Lelke vezérli őket. A keresztényeket tehát joggal megilleti a „szentek” elnevezés, amellyel több helyen találkozunk is az Újszövetségben, így például a Filippiekhez írt levélben ezt olvassuk: „Pál és Timóteus, Krisztus Jézus szolgái a Filippiben élő összes szenteknek”.

            A keresztények szentsége azonban követelményt is jelent, hogy szakítsanak a bűnnel és Istennek tetsző módon cselekedjenek. A szent életnek ez a követelménye az alapja az egész keresztény lelkiségnek.

    Ma templomaink, magyar nyelvű imakönyveink 2-300 évre vezethetők vissza, a barokk korra. A XVI-XVIII. század barokk lelkisége a szentet csodálatos, fantasztikus, megközelíthetetlen dicsfénybe helyezi. Tipikus az ábrázolás is: az oltárok fölé, aranyozott fülkébe állított isteni, boldog valaki sugárkoszorúval körülvéve. Csodálatos lény, de szinte elképzelhetetlen. Ennek következtében a hívek nagy részében az a meggyőződés alakult ki – és ez napjainkig érezteti hatását –, hogy a szentség néhány kivételezett személy számára lehetséges.

            Az előző korok fölfogásával szemben ma a szentet jobban „köztünk lévőnek”, „emberibbnek” és megközelíthetőbbnek akarjuk. Ez az új irány igyekszik a szent emberi, történelmi oldalát is figyelembe venni. „Inkább azt akarjuk fölfedezni a szentekben – mondta Szent  VI. Pál pápa – ami összekapcsol bennünket, mint azt, ami megkülönbözteti őket tőlünk (...); a mi fáradozásainkban akarunk testvért találni bennük (...), akik velünk együtt részesei a nehéz földi létnek”.  Nem véletlen tehát, hogy ilyen sok boldoggá és szentté avatás történt, történik az utolsó 20-30 évben. Példaképeket keres korunk embere, és megerősítést kortársaink példájával.

Boldog Batthyány-Strattmann László mondja:

“Az életszentség a mindennapi hű kötelességteljesítésben áll.”

Viszont az is tapasztalatunk, hogy a keresztény élet ilyen magas mércéjét a világ ostobaságnak tartja. Így volt ez szent Pál idejében is. Ezért írta a korintusi híveknek: „Senki se ámítsa önmagát. Aki közületek bölcsnek véli magát ezen a világon, legyen oktalanná, hogy bölcs lehessen. Mert e világ bölcsessége oktalanság Isten előtt.”

Jézus isteni tekintéllyel tanította a hallgatóságát. Ma ugyanilyen tekintéllyel tárja elénk a szeretet parancsának az elsőbbségét és fontosságát. Jézus az Ószövetséget idézte, kellő hangsúllyal, nyomatékkal. „Én pedig azt mondom nektek. Nemcsak kortársainak, nekünk is mondja, itt és most mi a teendő, a helyes viselkedés, viszonyulás, magatartás. Halljuk: „Ne álljatok ellen a gonosznak”, amit azután részletez: • a bal arc odatartása, • a köntös, felsőruha odaadása, • 1000 lépés helyett vállalni 2000-et, • a kérőnek adás, a kölcsönkérő felé fordulás, • ellenségszeretet, pl. átokra áldás, jót tevés a gyűlölködőnek, üldözőért ima. Csak úgy tudjuk megélni ennek a lelkületét, ha ez a viselkedési szándék megizmosodik bennünk.

Amikor egy embert szentnek mondunk, tulajdonképpen egy olyan jelzővel illetjük, ami mindenekelőtt Istent jellemzi. Nagy alázattal kell tehát ezt a szót használnunk. Minden emberről elmondható, hogy boldogságra vágyik, arra, hogy tervei, céljai megvalósuljanak, élete beteljesedjen. Úgy is mondhatnánk, hogy ami Istennek már jelen és természetes állapot, az nekünk viszont az életünk végcélja. Egy olyan úton kell haladnunk, ami az örök élethez vezet, az üdvösséghez és a boldogsághoz.

Szent az, aki kapcsolatban él Istennel, aki a Paradicsomban részesül az Ő szeretetében,

Az emberhez nem méltó, hogy a földi dolgokkal megelégedjen, van egy fajta belső, erkölcsi törekvésünk, arra, hogy a jóra törekedjünk, és ehhez kegyelmet is kapunk. Ezen a világon az a szent, aki keresi Istent és megengedi, hogy vele együtt legyen szeretetében. Megérint minket a szentségekben, a keresztségben, eukarisztiában, átadja és megosztja az Ő szentségét. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy ahogy Isten szent, úgy mi is élhetünk Neki tetsző módon, ha engedjük, hogy megossza velünk az Ő szentségét.

Isten szentsége ad nekem is erőt, és nem enged pesszimizmusba jutnom, amikor gyengének érzem magam az életszentségre. Így bíztat: Ne félj hát lelkem, légy tökéletes amennyire tőled telik. Nem úgy, ahogyan ez, vagy az az ember tökéletes, hanem amilyennek a magad egyénisége szerint kell lenned. Minden tökéletesség Istentől származik, és Isten nem sablonszenteket akar, hanem azt, hogy minden ember szentté legyen, mégpedig a neki adatott kegyelem mértéke és fajtája szerint. Menj hát te is magad útján, az életszentség felé, menj lelkesen!

 Induljunk el, járjunk tovább ezen a Jézus által megmutatott, egyetlen, helyes úton. Mert kizárólag ez a hozzáállás, ez a helyes viszonyulás viheti előre a kapcsolatokat és gyógyítja meg az egymásnak okozott lelki sebeket. Isten irántunk való szeretete legyen naponkénti erőforrásunk, hogy mi is hasonlóképpen tegyünk embertársainkkal.  Ámen!