C év évközi 19. vasárnap 2016
OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből Bölcs 18, 6-9
Az Egyiptomból való kivonulás éjszakája nem érte váratlanul atyáinkat, mert hittek, Uram, a te esküvel megerősített ígéreteidnek. Így bátran néztek az események elébe. Bizalommal várta néped az igazak szabadulását és a gonosz ellenség vesztét.
Amivel ugyanis az ellenséget sújtottad, azzal minket felmagasztaltál, amikor hívtál bennünket. Mert titokban áldozták fel a bárányt a dicső atyák buzgó fiai, és egy szívvel-lélekkel kötelezték el magukat az isteni törvénynek, hogy szent őseink egyformán osztoznak a közös javakban és a közös veszélyekben, s már előre rázendítettek az atyák hálaénekeire.
VÁLASZOS ZSOLTÁR 32, 1 és 12. 18-19. 20 és 22 5. tónus.
Válasz: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának. Vö. 12b vers.
Előénekes: Örvendezzetek, igazak, az Úrban, * a szentekhez dicséret illik.
Boldog a nemzet, amelynek az Úr az Istene, * a nép, amelyet örökségül választott magának.
Hívek: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
E: Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, * akik bíznak az ő irgalmában.
Megmenti lelküket a haláltól, * és táplálja őket éhínség idején.
H: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
E: Az Úrra hagyatkozik a lelkünk, * ő a segítőnk és ő a mi oltalmunk.
Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
H: Boldog az a nemzet; * melyet az Úr örökségül választott magának.
SZENTLECKE Zsid 11, 1-2. 8-19
Testvéreim!
A hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk. Őseink ebből merítettek bizonyosságot.
Ábrahám hitből engedelmeskedett a hívásnak, hogy költözzék arra a vidékre, amelyet örökségül kellett kapnia. Elindult anélkül, hogy tudta volna, hová megy.
Hittel telepedett le az ígéret földjén, idegen országban. Sátorban lakott Izsákkal és Jákobbal, akik ugyanazt az ígéretet örökölték. Várta ugyanis azt a szilárd alapokon nyugvó várost, amelyet majd az Isten tervez és épít.
Sára is a hitében kapta az erőt, hogy előrehaladott kora ellenére anya lehessen, mert hűségesnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. Ezért ettől az egytől, noha már nem volt fiatal, annyian származnak, mint az égen a csillag vagy mint a tengerpart megszámlálhatatlan fövenye.
Hitben hunytak el ők mind, de anélkül, hogy az ígéret teljesedését megérték volna; csak messziről látták és üdvözölték, elismerve, hogy vándorok és jövevények a földön. Akik így beszélnek, megvallják, hogy hazát keresnek.
Ha arra a földre gondoltak volna, ahonnan kijöttek, lett volna alkalmuk a visszatérésre. De egy jobb haza után vágyódtak, a mennyei után. Ezért az Isten sem szégyelli, hogy Istenüknek hívják, hiszen hazát készített nekik.
Ábrahám hittel áldozta fel Izsákot, amikor az Isten próbára tette. Kész volt feláldozni egyszülöttjét, ő, aki ígéretképpen kapta, és hallotta: ,,Izsák által lesznek utódaid.'' Biztosra vette, hogy az Isten képes a halottakat is feltámasztani. Ezért vissza is kapta, mintegy előképül.
Ez az Isten igéje.
ALLELUJA
Virrasszatok és álljatok készen, * mert nem tudjátok, hogy az Emberfia mikor érkezik. Mt 24, 42a és 44 – 2
EVANGÉLIUM Lk 12, 32-48
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
,,Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja az országot.
Adjátok el, amitek van, és osszátok ki a rászorulóknak. Készítsetek magatoknak kimeríthetetlen erszényt, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol tolvaj nem fér hozzá, és a moly nem rágja szét. Ahol a kincsetek, ott a szívetek is.
Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki.
Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.''
Péter megkérdezte: ,,Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?''
Az Úr így válaszolt: ,,Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből?
Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál. Bizony mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza.
De ha a szolga azt mondja magában: Uram bizonyára késni fog, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, akkor ennek a szolgának az ura megérkezik olyan napon, amikor nem is. várja, és olyan órában, amikor nem gondolja. Kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja.
Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap.
Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.''
Ezek az evangélium igéi.
Kedves Testvérek!
A mai evangéliumi részt egy bátorítás vezeti be: „Ne félj, te kisded nyáj.” A cselekvő hit mintájaként az éber várakozást állítja elénk. „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben égő gyertya.” Ezek a készenlét jelei. Úgy ahogyan a szolga urát várja haza a menyegzőről. Bármilyen időpontban is érkezne, a szolga készenlétben van.
Jézus mint maroknyi nyájról, kicsi nyájacskáról beszél övéiről. Nem lehet azt állítani, hogy Jézus félgőzzel élte volna az életét, fél szívvel végezte volna az Atyától rábízott emberhalászást, mégis kevesen voltak, akik egész szívvel követték őt.
Majd egy nagyszerű képet használ Jézus az éberségre: „Csípőtök legyen felövezve és égjenek a gyertyáitok vagyis fáklyáitok” (Lk 12,35). Így néz ki az állandóan útrakész ember. Régebben az elkötelezett életű keresztényeket így hívták: a felébredtek. A katolikus karizmatikus megújulási mozgalmakra ma is azt mondják: ébredési mozgalmak. Ébernek lenni annyit jelent, hogy kezdek sejteni valamit a természetfölöttiből, látni kezdek a sötétségen túl, világosság gyullad a szívem mélyén, ki tudok lépni zárt életemből, megnyílik a tudás kapuja, pontosan felismerem tennivalóimat, és képes is vagyok mindezek megtételére. „Az éberségnek mindenfelé van iránya: kifelé, befelé, fölfelé, lefelé” (Hamvas Béla). Az éber állandóan készen áll. Jézus egyértelműen hangsúlyozza: nem az a fontos, hogy tudjuk az időpontokat, hanem mindig készen legyünk. Ha egy diák felkészült, teljesen mindegy, mikor feleltetik. Ha egy munkahely szabályszerűen üzemel, bármikor kaphat ellenőrzést. Aki szívvel-lélekkel Isten Országáért munkálkodik, annak bármikor eljöhet az Emberfia. Az éberséget nem elég egyszer megszerezni, állandóan küzdeni kell érte.
A nappal a tennivalók világát jelenti, az éjszaka a mélységes bizalomét, amelyben nem cselekszünk, hanem egyszerűen várunk, ráhagyatkozva Urunkra, aki nem csap be és nem hagy cserben. Ez a várakozás maga a legnagyobb tett, még ha esetleg öntudatlan álomban, mély alvásban testesül is meg, mint ahogy a gyermek alszik édesanyja karjaiban, kimondatlanul is tudva, érezve, hogy a legnagyobb biztonságban van, a szeretet védőburka veszi körül. Akiket Isten Lelke vezérel, azokat erre a mélységes várakozásra, totális ráhagyatkozásra tanítja.
Az isteni pedagógiának különböző szakaszai vannak. Előbb megízlelteti velünk az Úrral való együttlét édességét, azután munkát ad. Majd mikor már egészen beleszoktunk, és kedvünket találjuk benne, megengedi – vagy szándékosan akarja? –, hogy egyszerre ízét veszítse mindaz, amiért eddig lelkesedtünk, sőt azt, hogy minden tevékenységben unalmat, csömört, ürességet találjunk. S ha ebben az állapotban mégis egészen átadjuk magunkat neki úgy, hogy nem akarunk semmit, nem akarunk már valaki lenni, hanem csak őt akarjuk egyedül, akkor megajándékoz bennünket azzal, hogy egyszer csak eljön hozzánk, és ő szolgál fel nekünk. Visszaadja tevékenységünk jó ízét, ám a szívünket magának tartja fenn.
Az Urára váró szolga magatartása a Lukács evangéliumban a Krisztus-követő alapállása. Idilli képnek tűnik, valójában azonban igen kemény küzdelem, mely túl van az evilági várakozáson és túl a cselekvésen is. Hogy mégsem lehetetlen, s hogy megéri, arról tanúskodnak az Egyház nagy és kicsiny, jól ismert és elrejtett életű szentjei, s mindazok, akik ha csak egy-egy órára, napra is, megízlelték utánozhatatlan édességét.
Vajon kinek van szüksége arra, hogy készen álljon? Az úrnak? Ugyan. - Ha egy szolga nem teljesíti a feladatát, egyszerűen elzavarja, vagy megbünteti, és vesz fel helyette olyan szolgát, aki készen áll. Az úr boldogsága nem a szolgán múlik. A szolga boldogsága viszont a saját kezében van. Mikor lehet boldog egy szolga? Akkor, ha azt teszi, ami a dolga, amivel megbízták, ami az ő feladata. Gondolhatnánk, hogy talán azért boldog az ilyen szolga, mert tudja, hogy így elkerüli a büntetést. Bizonyára nem boldog az, aki állandóan attól fél, hogy valaki számon kéri tőle a tetteit. Az ilyen ember élete örök rettegésben és bizonytalanságban telik. Boldog ember az, aki saját magában megtalálja az elégedettséget. Pál apostol ezt nagyon szépen írja: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam.”
Úgy gondolom, hogy csak az az ember lehet boldog, aki nem külső kényszer hatására futja végig a pályát, hanem azért teszi, amit tesz, mert tudja, hogy az a jó. Ilyenkor születik meg bennünk a béke, a harmónia. Aki már hangolt hangszert, tudja, hogy amíg két hang nincs harmóniában, van egyfajta vibrálás, lebegés a levegőben. Amikor azonban létrejön a harmónia, az olyan érzés, mint amikor ez a lebegés kisimul, amikor a vibrálás megszűnik. Ilyennek gondolom a boldogságot is. Amikor a tetteink összhangban állnak azzal, amit jónak, igaznak, fontosnak gondolunk, akkor születik meg bennünk a béke, a harmónia. És az ilyen ember tud harmóniát teremteni maga körül, az ilyen ember tudja megtalálni a harmóniát Istennel… Az evangéliumi szolga akkor lesz boldog, ha elvégzi azt, amiről tudja, hogy az ő dolga. Ha a csípője felövezve, ha várja az urát, ha ajtót nyit neki… Mert ez az ő dolga. És a mi dolgunk? Azt hiszem, hogy mindannyiunknak van saját utunk, amelyet nekünk kell végigjárnunk, van saját feladatunk, amit nekünk kell elvégeznünk, van saját hitünk, amelyet nekünk kell (megtalálnunk és) megőriznünk És nem jó, ha valamit azért teszünk (vagy nem teszünk), mert „jaj, mit szólnak mások”. Ebből csak játszmázás, hazudozás, képmutatás lesz. De nem boldogság.
Urunk, Istenünk! Te jó Atyánk vagy és nem számon kérő urunk. Te azt akarod, hogy boldogok legyünk, ne pedig megfélemlített szolgáid. Te annak örülsz, ha megtaláljuk azt az utat, amely a miénk, amelyen nekünk kell végigmennünk. Adj nekünk erőt ehhez az útkereséshez, ehhez az úton járáshoz, mert csak így találhatjuk meg a boldogságot magunkban, a békét az életünkben, és a harmóniát veled!