Kedves testvérek!
Mit üzen számomra Szentháromság vasárnapja, János evangéliumán keresztül?
Először is azt, hogy Isten belső élete nem titkos, és Isten és ember igazi létmódja a közösség
Valamikor kispap koromban teológiai tanulmányaim alatt, amikor tanultuk a Szentháromság igazságait, nagyon elgondolkodtam. E témában több tucatnyi elképzelést vázoltak fel teológiai tanáraink, egyik bonyolultabb volt, mint a másik. Arra gondoltam, soha nem fogom megérteni a Szentháromság titkát. De a papi munka során, a lelkigyakorlatokon, cursillókon, lelki beszélgetések alkalmával sok mindent tisztázódott. Az Isten szeretetközösség, minden közösség ősmintája.
A mennyei Atya a szeretet létrehozója, minden tőle ered, tőle indul. Jézus a szeretet hirdetője, bemutatója, tanítója; tőle tudjuk, hogyan kell igazán szeretni. A Szentlélek a szeretet megvalósítója. Aki Isten szeretetközösségéhez csatlakozik, csak úgy teheti, ha embertársaival is közösségben van.
A mai evangélium azt a kérdést teszi fel számomra, vajon találkoztam-e már az igazság Lelkével? Sokszor megfordult már a fejemben, milyen jó volna Jézust szemtől szembe látni, hallani, érezni szeretetének sugárzását, biztosan tudni azt, hogy mit vár tőlünk a mennyei Atya. De rögtön az iménti gondolatot követi egy másik is, hogy vajon én tényleg megérteném-e Jézust, tényleg követném-e? Vagy csak áltatom magam, hogy ha ott lennék vele, akkor aztán mindent jól csinálnék, nem hiú evilági dolgokkal foglalkoznék, hanem csak azzal, ami Istennek kedves. Akkor aztán nem tántorítana, csábítana el semmi, erősen állnék Jézus mögött. Jézus szinte erre a kérdésre válaszol a mai evangéliumi részben, amikor azt mondja az őt követőknek, hogy tudna még mit mondani nekik, de nem elég erősek hozzá. Még ők sem, akik otthagytak mindent érte, és vele voltak állandóan? Nem elég hát Őt szemtől szembe látni? Akkor hát mi lehet az, ami elvezet bennünket az igazságra? Van egyáltalán valaki, aki egyértelműbben, nekünk szólóbban tud tanítani? Jézus az igazság Lelkét ígéri, aki elvezet bennünket a teljes igazságra, s aki az Atyától és a Fiútól kapja azt, amit nekünk ad, aki megdicsőíti az Atyát és a Fiút. De hol találkozhatunk az igazság Lelkével, és hogyan lehet, hogy még Jézusnál is többet mond nekünk? Ez a Lélek az, aki megszólal bennünk, valahányszor szükségünk van rá. Aki pontosan azt és úgy mondja, ahogyan az egyes embereknek szükségük van rá. Akár mind a több, mint 7 milliárd embernek mást-mást, az ő erejüknek, úton levésüknek, feladataiknak, hivatásuknak megfelelően. Ez a sokféleség azonban mégis csak egy – a szeretet tanítása. Csak éppen pontosan azt hallhatom tőle, amit nekem szán az Isten, amit elbírok, de amit bírnom is kell! Különben elfojtom magamban az isteni szót, elhallgattatom a lelkiismeretemet, és önző, kicsinyes életet élek. Tudok figyelni a bennem megszólaló Lélekre?
A szentháromság egy Isten a személyesen szerető Isten.
Ha tudok szeretni, az jó. Ha szeretek és viszontszeretnek, az nagyon jó. Ha szeretek, adok valamit: anyagi, szellemi, lelki ajándékot. Ha szeretjük egymást, akkor valami áramlik közöttünk. Ha valaki teljességgel tudja adni önmagát és teljességet kap viszonzásul, akkor az az Isten képére teremtetett. Nagy titok a szeretet: a legapróbb személyes rezdüléstől az emberi ésszel föl nem fogható végtelen és tökéletes önátadásig terjed. Kifejezésére önkéntelenül is kínálkozik a tökéletes egységben levő hármasság.
Miért is lenne új, idegen, ha a Jézusra emlékező, őt érteni akaró ősegyház – elsősorban Szent Pál hatására – így foglalja össze Isten szerető teljességét: Atya, Fiú, Szentlélek. Az egész kinyilatkoztatás arról szól, hogy ki az Isten a mi számunkra. Jézus tanítása szerint olyan, mintha az édesapánk lenne, akire felnézhetünk, akire ráhagyatkozhatunk, akinél kisírhatjuk magunkat. Ugyanakkor annyira egy Jézussal, hogy benne tanítómesterként is, barátként is, példaképként is megnyilvánul számunkra. Működése annyira mély, annyira lelki, hogy ezt emberi nyelven úgy lehetett kifejezni, hogy Isten Lélekként nyilvánul meg életünkben. A hívő ember odafigyel életére. Elemzi és értelmezi a vele történő jelenségeket. A kinyilatkoztatásban számunkra Atyaként, Fiúként és Lélekként megnyilvánuló Isten még sokféleképpen akar értünk levő Isten lenni.
A keresztény művészek számára minden korban nehézségek okozott, hogy miként ábrázolják a Szentháromságot. Hogyan lehet a három személyben létező egyetlen Istent ábrázolni? A probléma megoldására többféle kísérlet történt, amelyek nem mindegyike nevezhető sikeresnek. A Magyar Nemzeti Galériában van egy szép régi középkori kép, 1471-ből, ismeretlen szerzőtől. Ez a középkori ábrázolásmód, úgy mutatja a Szentháromságot, amikor a három isteni személy egymás mellett áll és egyetlen palást takarja, fogja össze őket. És talán ebből továbblépve születhet meg bennünk a gondolat, hogy ezt a palástot Isten ránk, emberekre is kiterjeszti, amikor meghív bennünket, hogy vele éljünk.
Örök Szentháromság, aki fényesség vagy, add, hogy lelkem részesedjék a te világosságodban! Te, aki tűz vagy, részesíts magaddal a tűzben, és ebben a tűzben egyesítsd akaratomat a tieddel. Te, aki bölcsesség vagy, add meg lelkemnek azt a bölcsességet, hogy fel tudja ismerni és meg tudja különböztetni a te igazságodat. Te, aki erő vagy, adj lelkemnek erőt; legyen annyira erős, hogy se a gonoszlélek, se teremtmény ne tudja megfosztani erősségétől. Ámen.
