Kedves Testvérek!
Amikor Péter apostol és társai Jézus szavára kivetették hálójukat, olyan sok halat fogtak, hogy az szakadozni kezdett. Ekkor, írja az evangélista, „intettek a másik hajóban lévő társaiknak, jöjjenek és segítsenek neki.” Ma Péter apostol utódja és azok, akik vele vannak egy hajóban – püspökök és papok – mi intünk nektek, azoknak, akik a másik hajóban vagytok, a templom hajójában, ti világiak: jöjjetek és segítsetek!
A tanítás végén Jézus odafordult Simonhoz: „Evezz a mélyre!” A bárkának, amely Jézusé lett, amelyet már ellöktek a parttól, meg kell indulnia a mélység felé. Az ember számára ez jelentheti a bizonytalant, a félelmeset, vagy akár – az egész éjszakai meddő fáradozás után – a kudarc lehetőségét is. A Simonhoz intézett felszólítás a Jézus beszéd szerves része: hallottad, hogy az Isten örömhíre felhangzott, hogy a szabadító és megváltó erő itt van. Hiszed-e? Elindulsz- e? Engeded-e, hogy a bárka, amely egy időre már Jézusé lett, most teljesen az ő parancsának engedelmeskedjen? Rábízod-e magad, hogy csónakod elérje a mélységet?
A csoda ugyanígy beszédes, a puszta halfogáson túli jelentéssel bír. Ha életedet odaadod Istennek, ha megteszed, amit kér, ha benne bízva elhagyod a biztosat, az ismertet, nincs mitől félned. Tudja ő, hová akar küldeni téged. A csodálatos halfogás vár rád! Félelem van benned? „Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!” Péter meghívása a hit pillanata. A mi életünkben is van ilyen. Félünk? Nem adjuk fel a part biztonságát? Nem éri meg az a ragaszkodást! A mélységekre evezve Isten végtelen gazdagsága vár ránk.
De honnan tudjam, hol a „mélyvíz”, és mikor kell odaevezni? Nos a történet egyik legérdekesebb mozzanata, egy óra vagy kettő, ami a sikertelen és a sikeres halfogás között eltelt. A kimerült halászok is ott ültek a tömegben, egészen pontosan a bárkában. Lábánál kuporogva hallgatták a Mestert. Nekünk is el kell felejtenünk egy időre gondjainkat, át kell hangolódnunk egy világra, melyet nem a hétköznapi anyagi gondok irányítanak, és akkor meghallhatjuk, hol és hova kell mennünk, mit kell tennünk, hogy akár munkánkban, szakmánkban is eredményesek legyünk.
Nincs ennél „jövedelmezőbb” beruházás, mint ez az odahallgatás! Minden héten a vasárnap, minden nap egy fél
óra, vagy több, de rendszeres odafigyelés Isten hangjára, ez az a beruházás, melynek kamata a teljes emberség
sikere.
Péterben magunkra ismerhetünk, amint a hétköznapok forgatagában, egyformaságában megszürkül, ellaposodik az Istennel való találkozásunk. Ellangyosodott életünkben – talán éppen most! – megszólít Jézus. „Evezz a mélyre!” Mi ilyen módon okoskodunk: Mit tudja az Isten a menny magasából, hogy milyen az élet idelenn? Magunkra ismerhetünk, amikor kételkedve fogalmazzuk meg: Itt már csak a csoda segíthet. Magunkra is merünk, amikor fáradtságra hivatkozunk: belefáradtam az élet terheibe, nem tudok továbblépni, ennyi telt tőlem, nem tudok többet alkotni. Magunkra ismerünk a langyosságunkban: én keresztény ember vagyok, az egyház parancsait is igyekszem megtartani, még közösségbe is járok… A történet szerint itt következik az, hogy Péter mégis kievez a mélyre…
Miképpen lehetnénk ma sikeresek az emberhalászatban? Mit tanulhatunk a forrástól: Jézustól, és az elsők példájából?
1. Fogadd be újra meg újra életed bárkájába Jézust! Adj időt és alkalmat a találkozáshoz! Távolodj el a külső zajoktól, hogy meghalljad belső szólítását!
2. Szavára hallgatva vesd ki a hálót, még ha nem látod is előre a sikert! Ezt egyébként is Ő adja. Ne fáradj bele a próbálkozásba!
3. Dolgozz közösségben! Hívj társakat, ha szakadozni kezd a háló! Nem kell egyedül küszködnöd!
4. Rendülj meg, de ne rettenj meg a Jézussal való találkozástól! Éld át az Ő nagyszerűségét és a magad kicsiségét! Merj leborulni előtte, és engedd felemeltetni magadat!
5. Megtapasztalásod öröme tegyen örömhíre hordozójává! Akard továbbadni Jézus üzenetét és életét!
6. Bátran hagyd el régi bárkádat, meg szokásaidat! Barátaiddal összekapaszkodva szőjed Jézus megmentő hálóját!
Jézus akkori beszéde a mai kor emberéhez is szól.
Evezzetek a mélyre, ne elégedjetek meg a dolgok felszínes magyarázatával, hatoljatok le a mélyre, a mélységbe, a létezés és a kapcsolatok alapjaihoz. Addig a síkig, ahol felismeritek: a teremtettségben egymás testvérei vagyunk. Ha lemerültök a megértés és megismerés által az emberi és társadalmi különbözőségek mélyére, eredményes lesz az emberi élet a földön, az egyéné éppúgy, mint a társadalomé. Akkor felépíthető lesz az Isten Országa. Ami ma az egyén, a házasság, a család és a társadalmak síkján történik, az hihetetlenül felszínes. Olyanok vagyunk, mint a jéghegyek: csak kisebbek részünk meg ismerhető, 90 %-unk soha nem kerül a felszínre, és még önmagunk számára is láthatatlan. Pedig a nagy kaland még előttünk van, a mélység megismerése és ennek jutalma. Aki hajlandó elindulni ezeken a befelé vezető utakon, nagy jutalmat remélhet. Elsősorban az önismeret útja ez, ahol felfedezhetjük magunkban rejtett képességeinket, szeretni tudásunkat, tehetségünket. Felismerhetjük valódi magunkat, hogy Isten gondolatában kincsek vagyunk. A ma embere annyi mindenben nem próbálja ki önmagát, nem tudja meg soha — vagy csak halála pillanatában — hogy mire is lett volna képes. Lehet, hogy nagy szent, lakik benned. Lehet, hogy képes lennél valamit megszervezni, kitalálni, hogy nagyon sok örömet tudnál szerezni, és folytathatnám a sort. Az emberi kapcsolatok éppoly felszínesek, mint az egyén önismerete. A sok boldogtalan házasság — még a közösségi életünkben is — a példa erre. Pedig a másik ember — aki önmagát nekünk szánta — hatalmas erőfonás lehetne, ha vennénk a fáradságot arra, hogy meg akarjuk ismerni, vagy önmagunkat meg akarjuk ismertetni vele. A társadalmi, faji előítéletek— s ennek következtében — korunk problémái megelőzhetőek lennének, ha szánnánk egy kis időt arra, hogy a problémák mélyére nézzünk, mi és nézzenek a mélyre vezetőink. De nem ez történik. Általában még a péteri vallomásig sem jutunk el. Körül bástyázzuk, megvédjük magunkat önmagunkkal, a házastársunkkal és a többiekkel szemben. Mélyre evezni nincs kedvünk nincs merszünk és elég akaratunk.
Ezért befejezésül Kempis Tamás imájával kérlek a mai vasárnap Istenek téged:
„Könyörgök hozzád, jóságos Istenem, őrizz meg engem ennek az életnek nehéz gondjaitól, segíts, hogy túlságosan beléjük ne bonyolódjam, Őrizz meg a test sokféle felesleges szükségletétől, hogy a rossz kívánság rabiul ne ejtsen. Őrizz meg a lélek minden akadályától, hogy ezek terhe le ne húzzon a mélybe, és földhöz ne vágjon.” Ámen!