B év húsvét vigíliája Mk 16,1-7 - 2024
Vasárnap hajnala van, már pirkad, az asszonyok Jézust keresik. - A keresztény élet is ezt jelenti: keressük azt a Jézust, akit már megtaláltunk. Jézus sírja pedig üres. Az asszonyokból apostolok lesznek: Jézus feltámadásának első hírnökei. A keresztény ember Jézus feltámadásának hírnöke.
Ki hengeríti el a követ? Ezt a kérdést vetik fel a jámbor asszonyok a sírhoz sietve. - Ki segíthet rajtunk, kérdezzük mi is, amikor nehézséggel, problémával találkozunk.
De a kő már el volt hengerítve, mire az asszonyok odaértek a sírhoz.
A sötétség és a világosság küzdelméről szól a mai, sok jelképpel teli húsvéti vigíliai szertartásunk. A bűn sötétje, és a kegyelem világossága harcáról. A világosság végül eloszlatja a sötétséget, az isteni kegyelem legyőzi a bűnt. Az élet győzedelmeskedik a halál felett.
Amikor a sötét templomba behoztam a fényt, a húsvéti gyertyát, azt jelképeztük, mint amikor az asszonyok mennek a sírhoz, és lámpásaikkal bevilágítanak a sírba. Mi is bejöttünk a sötét templomba, Krisztust keresni. Gyertyáink fénye megtörte a sötétség erejét. Keresünk. Itt van Jézus?
Ki korán kel, aranyat lel, tartja a közmondás. Mit lelt a három korán kelő asszony? Három nő, összefog, és még éjjel illatszert vásárol, de nem magának. Azonban a három nő együttes ereje sem elég a Mester sírját lezáró kő elhengerítéséhez. Ugyanakkor a három nő tisztában van avval, hogy saját erőből nem érhet célt, mégsem kérnek segítséget.
Hiába hárul el a cél elérése elől az akadály, ha a cél elérésére nincs is többé szükség. Mert halott kenegetés helyett a három nő az élő Jézus hírnökévé lesz.
Húsvét vigíliáján, a felnőtt keresztség kiszolgáltatását, illetve a keresztségi ígéretek megújítását ünnepeljük. 6 felnőtt hamarosan keresztelési fehér ruhában ünnepelheti keresztényi újjászületését. Az evangéliumban is hallottunk két fehér ruhásról: a kenetvivő asszonyoknak megjelenik a két fehér ruhás ifjú, akik hírül adják nekik: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített Názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt!” Az asszonyok a hét első napján kora hajnalban mennek a sírhoz. Ez a nap, a feltámadt Úr napja. Ezért ünnepeljük mi, keresztény katolikusok a hét első napját, a vasárnapot. „Ne féljetek” – szólítják meg az ifjak az asszonyokat. Ez a felszólítás átszövi az egész Újszövetséget. Így szólítja meg Gábor arkangyal Zakariást és Máriát: „Ne félj!”
– Így szólítják meg az angyalok a pásztorokat, így szólítja meg Jézus tanítványait, még búcsúbeszédében is, amikor már a keresztre készült, aminek gondolatán félelmében gyötrődött és vérrel verejtékezett: „Ne féljetek, én legyőztem a világot!”. Ezt mondja nekünk is olykor kilátástalannak tűnő helyzeteinkben, amikor egészen tanácstalannak érezzük magunkat. Ám az asszonyok küldetést is kapnak: „Siessetek, mondjátok meg tanítványainak” – és (név szerint): Péternek – vagyis az Egyháznak: „Előttetek megy Galileába, ott meglátjátok majd Őt, amint megmondta nektek” – Galileában, ahol meghívta tanítványait, elsőként Pétert, ahol megkezdte nyilvános működését, ott találkozhatnak vele ismét a tanítványok. Az asszonyok megbízatása bennünket is érint: hírül kell adnunk hiteles keresztény életünkkel a Názáreti Jézus feltámadását és abba vetett hitünket.
Krisztus testét a sírban kereső asszonyok is nagyon megdöbbentek, amikor Jézus sírjához érvén elhengerítve találták a követ a sír bejáratától. Amint az asszonyok beléptek a sírba, az angyal rögtön észrevette azok rémületét. Hogy megnyugtassa őket, már mindjárt az elején próbálja félelmüket eloszlatni: "Ne féljetek!"; végül pedig egy feladattal bízza meg őket: "Siessetek és jelentsétek, hogy a Mester él!"
Miért félelmetes, és miért örvendetes az a hír, hogy Jézus Krisztus feltámadott a halálból? - Azért félelmetes az a hír, hogy Jézus Krisztus feltámadott a halálból, mert a halálon túli világ fénye ragyog benne, és ettől a fénytől megretten a lélek! Azóta is, akinek Jézus maga adta tudtul az Ő feltámadását, akinek kijelentette magát, akit személyesen maga elé állított: az legelőször mindig ezt a szent félelmet éli át, az Úr jelenlétének szent félelmét. Ilyet élt át Pál a damaszkuszi úton, János apostol Patmosz szigetén. Megérthetjük az asszonyokat, akikről fel van jegyezve, hogy “gyorsan eltávoztak a sírtól félelemmel”, de ugyanakkor azt is, hogy “nagy örömmel futottak”!
Egyébként is ismeretes a Szentlélek hét ajándékaként: az Istenfélelem lelke. Nem úgy félek Istentől, mint az ószövetségi ember, aki nem mert rátekinteni, megrettent már a név hallatától is. Jézus közel akarta hozni mindannyiunkhoz a Teremtőt, akit Abba, Atyánknak szólíthatunk. Közel engedte magához az embereket, apostolokat. János apostol az utolsó vacsorán egészen a kebelére hajtotta fejét. Azonban mégis félek, mert Jézus arcába tekintve látom bűnös voltomat.
Ne féljetek, mondja az angyal.
Az ember, aki a maga szellemi erejével uralja a természet erőit, nem képes legyőzni a félelemérzetét. Mindannyian félünk valamitől: egyesek a bizonytalan jövőtől, mások az elszegényedéstől, és ismét mások a testi meg a lelki szenvedésektől. A legnagyobb félelem azonban, amely minden ember szívében ott él, az nem más, mint a halálfélelem. A félelem valamiféleképen a hittelenség következménye.
Azt hiszem, kevesen vannak köztünk, akik még nem tapasztalták a reménytelenségnek, csüggedésnek, tehetetlenségnek azt az állapotát, amiben ezek az asszonyok voltak ott az első húsvét reggelén. Olyan sok nagy kő van az utunkban. Nehéz emberek családon belül meg kívül. Megoldhatatlan vagy annak látszó problémák. Teljesen összekuszálódott helyzetek, végzetesen elromlott kapcsolatok. Betegség, pénztelenség, magány, csalódások kísérnek bennünket. A gyerek rossz társaságba keveredett és nem hallgat ránk. Ijesztő adatok vannak az orvosi diagnózisban. Elveszítette munkáját és keresetét a családfő.
Mit hoz a jövő? Mit hoz a holnap? Holnapja a népünknek, egyházunknak, családunknak, nekünk magunknak. Bizony sokszor megvan minden okunk arra, hogy szorongva kérdezzük egymástól, választ sem várva: kicsoda hengeríti el nekünk ezt a nagy követ? Nem bírunk az előttünk tornyosuló feladatokkal.
Olyan kövekkel kellene megbirkóznunk, amiket tényleg nem tudunk elhengeríteni az útból. Életkérdés mindannyiunk számára: hisszük-e azt, hogy az a Jézus, akivel az első húsvét reggelén ezek a csüggedt, tehetetlen asszonyok találkoztak, ma is él. Nem maradt a sírban. Előttünk megy — ahogy itt az angyal mondja nekik, és nem mögöttünk kullog. Ha mi utána megyünk és követjük Őt, akkor tapasztalni fogjuk: számíthatunk rá.
Ő az, aki minden követ megmozgatott azért, hogy segítsen rajtunk, és aki ma is bármilyen nagy követ el tud hengeríteni az útból, ha nekünk azon az úton kell továbbhaladnunk.
Urunk, Jézus Krisztus! Feltámadásod az élet győzelmét hirdeti. Élőként mutattad meg magadat a sírodhoz siető asszonyoknak, majd az apostoloknak és a tanítványoknak.
Mutasd meg magadat nekünk is! Jelenj meg nekünk imáinkban, jelenj meg szentségeidben, jeleidben, és oszlasd el félelmeinket, is és erősítsd bennünk az örök élet reményét! Hengerítsd el életünk nagy köveit, mutass utat, hogyan lehetünk az örök boldogság részesei. Feltámadásod örömhíre legyen fénypont, iránymutató az életemben. Úgy legyen! Ámen.
Húsvétvasárnap 2024 Jn 20,1-9
Kedves testvérek!
Magyar anyanyelvünk igen csak érdekes nevet ad ünnepeinknek. A szent negyven napból nagyböjt lett. Ami az oroszban „Feltámadás” (vaszkreszénje), az mifelénk a vasárnap, azaz vásárnap. Ami a keresztény vallások legnagyobb ünnepe (Dominica Sancta), azt mi Húsvétvasárnapnak mondjuk, amikor végre húst vehet magához az az ember, aki tartotta nagyböjtben a hústilalmat. Szerencsére a tartalmi lényeget illetően minden magyar tudhatja, ha akarja, hogy a mai vasárnapon a keresztény vallás alapját ünnepeljük: Jézus feltámadását. „Krisztus feltámadt!” – így köszönnek egymásnak a görög és keleti szertatásokat követő keresztények. „Krisztus feltámadt?” – kérdezik a bizonyítékokat váró gondolkodók. Van helyük a kérdőjeleknek, és van helyük a vitát lesöpörni akaró kijelentő mondatoknak.
Húsvét ünnepén képzeld magad elé az üres sírt, és tedd fel magadnak a kérdést: Mit üzen ez számomra? Fogalmazd meg, hogy te mit hiszel! Ne Jézust, az embert keresd a sír körül, hanem halld meg, hogy a feltámadt és élő Krisztus Téged is néven szólít. Ha találkozol Vele, akkor már nemcsak hinni fogod a Húsvét titkát, hanem tudni is! A találkozás erejében pedig megtalálod életedben annak lehetőségét is, hogy ne csak tudd, hanem meg is értsd azt!
Vasárnap hajnal van, de Mária Magdolna már nem alszik. A szívével mégis megérez valamit. Nem süllyed apátiába, hanem amint lehet, kora reggel elindul a sírhoz. Még sötét van. A lábai elé kell, hogy nézzen, ezért sincs esélye a távolba látásra. De neki, mint a korabeli asszonyoknak az amúgy sem lehetett a szokása, az a férfiak dolga: a jövő kifürkészése, stratégiák és koncepciók építgetése. Az asszonyoknak megmaradt a család, a gyereknevelés, házimunka boldogsága. És ebből volt bőven az elmúlt években. Ezért nem gondolta egy percig sem, hogy elfecsérelte volna az idejét. Éppen emiatt ő az, aki elsőként megy a sírhoz, és aki látja, hogy a követ elhengerítették. Ettől kezdve szaporábbak a pulzusok. Ettől fogva mindenki futva közlekedik: Magdolna az apostolokhoz, Péter és az a másik tanítvány a sírhoz. Az utóbbiak egyenesen versenyt futnak. Attól a másiktól, Zebedeus fiától, aki előbb ér a sírhoz, ugye, amúgy sem állt távol egy kis egészséges versengés… De azért a célnál bevárja a lassúbbat, ahogy kell, ahogy tanulta. Mert Péter a főnök. Péter az, akinek a helyén van a szíve. Ami a szívén, az a száján. Ő kimondja, amit a többiek csak gondolni mernek, vagy még gondolni sem. Péter nem tétovázik, azonnal bemegy a sírba, majd bemegy a szeretett tanítvány is. De most nem beszélnek, Péter sem szól. Csak néznek, a sírra, egymásra, aztán ismét a sírra. A gyolcsra és a kendőre, amit gondosan összehajtogatva találtak. Néznek, és látnak. Az összehajtogatott kendőnek pedig különleges jelentőséget tulajdonítanak. Sokfélét jelenthetne, de nekik csak azt jelentheti. Rablók széthajigálták volna, vagy magukkal vitték volna az értékes új szövetet. De Isten világában rend van, ahol a kendőket gondosan összehajtogatják. És ez annyit tesz, hogy mégsem porlanak szét az együtt eltöltött évek, és az idő sem fut a semmibe. Az életadó víz tovább szalad, ha új mederben is. Semminek nincs vége. Ők láttak, és hittek.
A kérdések, amik felmerültek bennem:
„Mária Magdolna a hét első napján kora reggel, még sötétben a sírhoz érkezik és látja, hogy a kő elvan emelve a sírbolttól.” (Jn 20,11)
Vajon én mire vagyok képes kora reggel? - Mivel kezdem a napomat? Ima, torna, kávé, lustálkodás?
Mikor kerestem fel utoljára szeretteim sírját? Miért, vagy miért nem?
A szívemben, lelkemben valahogy így képzelem el azt az első húsvétot. De A húsvéti híradás nem az oknyomozó történetírás eredménye. Nem is ezt várjuk tőle… Az események lényege az, amit az akkori tanúk így fogalmaztak meg: „Jézus feltámadt”. Valami olyan nagy esemény történt, ami megváltoztatta az elkedvetlenedett, reményvesztett embereket, akik emiatt újragondolták meghívásukat, elkötelezett küldöttek, az életük árán is az örömhír továbbadói lettek.
A húsvéti örömhír nem teóriákat, elméleteket kell felállítani az életről, hanem arról kell tanúságot tenni, hogy Jézus él.
Jézus Krisztus él az Igében. A jézusi szó élettel teli. A Szentírás nem csupán irodalmi mű, hanem Logosz is = Isten élő és életet formáló szava. Egy XVIII francia századi tudós, a francia forradalom hatása alatt teljesen egyházellenes, hitelen volt. A kezébe vette a Bibliát, és elhatározta, hogy az evangéliumok minden mondatát megcáfolja. Még a feléig sem jutott, amikor azt érzékelte, nem tud ellenállni annak az erőnek, ami Isten Szavából árad. A cáfolatból nem lett semmi, de hitre jutott. Megtapasztalta az Isteni Ige erejét.
Jézus Krisztus él, jelen van a közösségben. Minden közösségben Jézus sajátos arca mutatkozik meg. Ahol az ő nevében jönnek össze, ott erő, barátság, összetartás, lelkesítő életérzés jelentkezik. Nem nagy szavak ezek, hanem megtapasztalt valóság. A megélt kereszténység pedig dinamikussá, védetté teszi a közösséget. Jézus Krisztus jelenléte biztosítja, hogy lélekben-szellemben mély tanítás és lelkiség jellemezze a nevében összejött közösséget.
Jézus Krisztus megmutatkozik a rászorulókban. „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40) A szegények szorulnak rá legjobban a vigasztalásra. Nekik szól igazán az örömhír. Bennük látszik legjobban Jézus Krisztus arca.
Jézus Krisztus él a csendben, a természetben, a szívünk mélyén. Vajon miért olyan különös dolog órákat egyedül lenni a természetben? Azért mert élő dolgok vesznek körül bennünket. Él a fa, a fű, a bogár. Az élet pedig nagy hatást gyakorol ránk.
Húsvét ez az örömüzenete: Jézus Krisztus él, az élet elpusztíthatatlan, a halál nem győzheti le az életet.
Uram, Jézusom, erős hittel hiszem, hogy értem is meghaltál és feltámadtál. De akkor, amikor aprópénzre kellene felváltani az elméleti hitet, már sokszor az első lépésnél megtorpanok. Olyan nehéz téged felismerni a többi emberben. Olyan nehéz meghallani a hangodat, és talán még nehezebb hallgatni rá. Ha tudatosabban élnék, azt hiszem, könnyebb volna rád figyelve élni. Feltámadt Üdvözítőm, mutasd meg nekem magadat, és mutass utat, segíts a húsvét fényében, világosságában élnem! Ámen.