C év nagyböjt 1. vasárnap 2016

Kedves Testvérek!

A lelki éhség, és a kísértés legyőzése számomra Jézus pusztai megkísértése történetének fő mondanivalója.

Urunk Jézus földi küldetésének utolsó szabadon tett cselekedete egy nagy vacsora lesz, az első pedig egy hosszú 40 napos böjt.

De mire készíti fel a böjt? A küldetésre.

A nagyböjti időszak más, mint az adventi időszak. Adventben a Szeretetre hangolódunk, aki eljött, és akit abban a karácsonyt váró lelkiállapotban tudunk legméltóbban befogadni. A nagyböjt más. Itt az a tét, hogy milyen a teherbírásom. Meddig tart a terhelhetőségem. Ki válik majd belőlem: hűséges János, megfutamodó Péter, vagy ne adja Isten, egy áruló Júdás. Ez a nagyböjti felkészülés meghatározza az egész évemet.

És minden jó elhatározás, felkészülés közben ott súg ma is a kísértő. Ha nincs kísértésed, akkor, az nagy baj. Gyenge, hajlékony vagy. A Sátán a jóra törekvőket, az elkötelezetteket kísérti meg, a többieknek még hívogató szót sem kell szólnia, a legtöbben maguktól követik. Minden nagy szent telve volt kísértéssel. Jézust a Lélek viszi a pusztába. A Lélek nem tesz értelmetlen bábuvá, tudatunktól megfosztott eszközzé, nem szünteti meg a kísértés és elbukás veszélyét. Sőt, aki a Lélek által Isten fiának tudhatja magát, az különösen ki van téve a kísértésnek. Jézus megkísértése mutatja, hogy működésének földi vonatkozásán túlmenő, kozmikus dimenzió is vannak.

Nagyon is figyelmeztető az evangélium utolsó mondata:

„Miután a sátán ezekkel a kísértésekkel hiába próbálkozott, egy időre elhagyta Jézust.” Egy időre – ezen van a hangsúly. Mert az élet nagy kihívás, próbatétel, megmérettetés. Nemcsak valamikor, hanem mindenkor. Akinek elfogy a kitartása, az egyre többet veszít. Mint a sokszor sportolóink, focistáink. Erőnlét, kitartás, küzdés nélkül csak kínos vereségek jöhetnek. Vajon én hogyan rendeztem be az életemet? Beleférnek az edzések, felkészülések? Képes vagyok-e megérteni, hogy lemondás és áldozatvállalás nélkül nem születnek komoly eredmények?

A gonosz ma is pusztító módon van jelen a világban. Tanúi vagyunk a gonosz megnyilvánulásainak, amely sokszor meghaladja felfogó képességünket, zavarba jövünk és elnémulunk, amikor értesülünk bizonyos eseményekről, amelyekről a híradások számolnak be. A vigasztaló üzenet, ahogy érezhetjük azt, hogy köztünk van Jézus, aki erősebb a gonosznál.

         Néhányan olyan jelenségekkel találkoznak életükben vagy otthonukban, amely úgy látszik, hogy sátáni eredetű. Néha bizonyosan azokkal találkoznak – mert tudjuk, hogy társadalmunkban terjednek a sátáni szekták és szertartások, különösen is a fiatalok körében – de máskor nehéz meghatározni, hogy valóban sátáni eredetű jelenségekkel vagy pszichés zavarokkal állunk-e szemben. Szerencsére, nem kell bizonyosoknak lennünk egy-egy esetben. Tennivalónk az, hogy hittel ragaszkodjunk Krisztushoz, hívjuk segítségül az Ő nevét és éljünk szentségi életet.

Szent II. János Pál pápa így hívta fel a figyelmet a kísértésekkel szembeni harcra:

„Ne féljetek az igazságtól! Néhányan közületek jól ismerik annak kísértését, hogy elmeneküljenek a felelősségtől: az alkohol és a drog világi illúzióiba, a házasság és a család melletti elköteleződés nélküli szexuális kapcsolatok keresésébe, a közömbösségbe, a cinizmusba és végül az erőszakba. Vigyázzatok a világ szemfényvesztésével szemben, ami ki akarja használni, el akarja rabolni az energiátokat a boldogság és az élet értelme iránti kutatásotoktól! Ne hagyjátok abba az előttetek álló kérdések válaszainak felkutatását! Ne féljetek!”

        Jézus kimegy a pusztába nem félt egyedül lenni. Sokan tesznek ma hasonlókat: teljesítménytúrákat, túlélő túrákat, bekerülni Guinness rekordok könyvébe, szenzációs hírnek újságokba. Jézus nem azért megy ki, hogy kipróbálja, mennyit bír kis, nem is azért, hogy kísértést szenvedjen, hanem azért, hogy imádkozzon és figyeljen az Atya szavára.

         A történelem során sokan voltak, akik úgy döntöttek, hogy Jézust követik és maguk is kivonultak a pusztába. De a meghívás, hogy kövessük Jézust a pusztába nemcsak a szerzeteseknek és remetéknek szól. Egy másféle formában mindenki megteheti ezt.

         A szerzetesek és remeték kiválasztottak egy csöndes helyet. Mi pedig kiválaszthatunk egy csöndes időszakot. A pusztában időzni annyit jelent, mint elcsöndesülünk és újra felfedezzük a szívünkhöz vivő utat, eltávolítunk minden zajt és külső akadályt, s kapcsolatba lépünk énünk és hitünk legmélyebb forrásával.

  Nagyböjtben éljen bennünk a tudat, hogy Isten Országa bennünk van! Amikor az ember jó, szeretetben él. Ha senki nem gondol a kincshalmozásra; ha ahelyett, hogy felélnénk és elvennénk a másokét, mindenki kenyeret ad az éhezőnek, ruhát a fázónak; ha az ellenségek szeretik egymást, ekkor mondhatnánk. Íme, elközelgett már az Isten országa.

     Uram, Jézusom. Pusztai megkísértésed napján nem gondolom azt, hogy csupa rossz kísértésből állna ez az élet. Hisz teremtéskor a világot jónak alkottad és megáldottad. Mégis úgy érzem, sok olyan dolog akad körülöttem, sok olyan gondolat jut eszembe, sok kihívó helyzet vesz körül, melyről nehezen tudom eldönteni, hogy előre visz-e, -  vagy a gonosz lélek buktatója. Nem akarok foglalkozni a gonosz lélekkel, de tudom, hogy fő ereje abban rejlik, hogy csapdái nehezen észlelhetőek, eszközei egyszerűnek tűnnek. És ha te Isten Fia létére  harcba szálltál a gonosz szellemmel, és győztél, akkor nekem követnem kell ezen az úton. És akkor Pál apostolod az első korintusi levélben leírt szavai adják meg nekem a biztosítékot, hogy merjek, akarjak így járni nagyböjti utamon:

„Eddig emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy elviselhessétek.” Úgy legyen. Ámen!