A év évk. 11. vas 2023 – Mt 9,36-10,8 Megesett rajtuk a szíve!
Kedves Testvérek!
Jézus tevékenységének összefoglalásával kezdődik a mai evangélium: „bejárta a városokat és a falvakat”. Jézus ezen tanítói körútján mindenütt kimerült, levert, beteg, elcsigázott, mindenféle bajjal teli emberekkel találkozik. János evangélista nem valami lelkes, amikor ezt a helyzetet Jézus ajkára adja. De János evangélista evangéliumot, azaz örömhírt ír: vagyis azt mondja, a nyomorúság nem csak egy helyzet, hanem egy tudati állapot is. Jézus gyógyítása pedig, belülről halad kifelé, ha tetszik a lélektől a test felé. A gyógyításának első állapota az együttérzés, a második a prédikálás, mely azt szolgálja, hogy a betegségben és nyomorúságban magukra maradottak visszanyerjék a kapcsolatot az Istennel és az együttérző társadalommal. Majd legvégül, meggyógyít mindenféle betegséget.
Mi lenne, ha ma jönne el Jézus? Még sokkal rosszabb helyzet. A mai nagy élettempó, a rohanás, nem tesz jót az igazi szép szeretet megélésének, sem családi szinten, sem a társadalomban.
Amikor bárki is elcsigázott, kimerült, depressziós, reménytelen, akkor nehéz meleggé és meghitté, barátságossá tenni a légkört.
Urunk Jézus az Isten nevében végzett tevékenységének mindegyikét, az együttérzést, a tanítást és a gyógyítást is, a szánalom hatja át. Ez vezeti át egy másik lelki és testi állapotba az embereket, ennek az érzésnek a fölkeltése tanítványai körében és hallgatóságában átalakítja az embereket. Ennek a munkának az összefoglalása Urunk Jézus mai híres mondása: „Az aratni való sok, de a munkás kevés.” - A pásztor nélküli nyáj képe Jézus szituációjára és a tanítványok, majd az egyház helyzetére is vonatkozik.
Egy közösség élete nagyon sokban függ attól, hogy a közösség vezetője benne milyen érzéseket gerjeszt. A gyűlöletet, a versenyt, az erőszakot, a lenézést, a fensőbbségi tudatot, az elzárkózást, a sumákolást, a kétszínűséget, a túlélésre törekvést, vagy éppen az átverés szellemét stb. Ez az antik hierarchikus társadalmakban is igen gyorsan elterjedt. A vezetők bűnei és erényei megjelentek a vezetetteken. Azok, akik a nyilvánosságnak mutattak egy emberi mintát, azok megsokszorozták saját személyiségüket.
Jézus korának vallási közösségét a hagyomány őrzése és a mindent túlélni akarás életösztöne határozta meg. Jézus a maga szűkebb közösségében megszüntette a maga irgalmas könyörületével, együttérzésével ezt a kettős nyomást. Nem akarta, hogy az emberek a hagyomány terhét vigyék, inkább a hagyomány erejét tapasztalják meg. Nem az ószövetségi Törvénykönyv, a Tóra igáját, hanem a Törvénykönyv, a Tóra örömét közvetítette számukra. Szavai és cselekedetei nyomán pedig, az emberek és közösségek lassan átalakulnak, az izolált, csak maguknak élő önző emberekből az együttérzés és a segítő készség kapcsán élő, érző, egymást segítő közösség lett.
Jézus után a tanítványok is átélték a „pásztor nélküli nyáj” elhagyatottságának érzését. A keresztre feszítés, és Jézus halálának nyomasztó érzése után félénk apostolok azonban Jézus feltámadása után hamarosan Jézus nyomába léptek, és a legfőbb pásztort utánozva újra teremtik Jézus közösségét a „vándorló egyházat”. Jakab apostol Jeruzsálemben, János apostol Kis-Ázsiában, Pál apostol a pogányok között, mások, Szent Márk, Tamás apostol Krétán és Alexandriában, Indiában teszik ugyanezt. Nem véletlen, hogy azt érzik, Jézus feltámadt, és közöttük van szavaiban, gondolataiban és példái révén is. Az evangélista túl a történeti tények elbeszélésén ezt a jelenséget is fontosnak tartja rögzíteni. Ebben az összefüggésben az aratás, nem a végidő utolsó eseménye. Nem eszkatológikus esemény, hanem figyelmeztetés arra, hogy Urunk Istenünk, Jézus tanítványain keresztül viszi végbe az együttérzés csodáit.
Az egyház jó híre megelőzte intézményeit, a keresztény közösség kovászként vonzotta az embereket, akik felfedezték, itt van közöttünk az Isten országa. A maga körében minden keresztény úgy érezte, hogy a kapott együttérzést mások iránti együttérzéssel kell viszonozni. A keresztény lelki mozgalom ezért sokszorozta meg pillanatok alatt önmagát, és terjedt az egész Római Birodalomban. A jó példa példát szült és gyorsan terjedt. Amikor az evangélista ezt a „pásztor nélküli” érzést leírta, nem is voltak annyira pásztor nélkül, mint manapság. De mégis jó, hogy így írta le: mert minden segítőkészség kiindulópontja ez a tapasztalat: a körülöttem lévő embereknek valamit nyújtanom kell, mert egyedül, a maguk erejéből elhagyatottak. Amint ezt az érzést tett követi, már nem lekezelő segítség lesz, hanem kísérlet Isten csodáinak megismétlésére.
A keresztség minden hívő embert arra hív és kötelez, hogy ne csupán személyesen a maga örömére élje a hitet és kapott kegyelmeket, hanem sugározza is azt szét maga körül, és hassa át vele a világot.
Végül egy kis hozzáfűzés: Nem lehet félelem nélkül olvasni a mai evangéliumot, benne a 12 apostol névsorát, amely Iskarióti Júdás nevével végződik! Ugyanis, ha Isten hűséges választásához, vagyis Izraelt bűnei ellenére mindig választott népének tekinti, és Júdást sem űzte ki az apostoli testületből áruló tervei miatt, akkor világos, hogy minden isteni hívás a legtökéletesebb hűséget követeli meg. És nekünk mai követőknek, akik már sok tapasztalatot levonhatunk elődeink életéből, még nagyobb felelőséggel kell rendelkezünk, mert Jézus értünk is meghalt és föltámadt.
Befejezésül Sören Kierkegaard 19, századi dán filozófus keresztény teológus imájával kérem az Urat: „Hogy kövessünk téged!
Urunk, Jézus Krisztus,
te nem azért jöttél a világba,
hogy szolgáljunk neked,
és nem is azért, hogy megcsodáljunk
vagy ilyen értelemben imádtasd magad.
Te vagy az út és az élet,
és nem kívánsz mást,
mint hogy kövessünk téged.
Ébressz fel hát minket,
ha ilyen ábrándokban ringatnánk magunkat,
ments meg attól a tévedéstől,
hogy téged csak bámuljunk
vagy hódolattal megcsodáljunk,
ahelyett, hogy követnénk,
és hozzád hasonlók akarnánk lenni.”
Úgy legyen! Ámen!