A év Úrnapja 2023 – Jn 6,51-58
„Az én testen valóban étel, az én vérem valóban ital.” - Mondja Jézus a mai evangéliumban.
A közöttünk maradt, a lelkünket tápláló Jézust ünnepeljük a mai napon, Aki ételül és italul kínálja magát nekünk. Ez a táplálék segít, hogy szépen és jól végigjárva életünk útját Isten Országába jussunk. Tiszta lélekkel akarunk találkozni Jézussal.
A katolikus templomokban hétről-hétre, sőt napról napra titokzatos dolgok történnek. Azaz egyetlen nagy titokzatos cselekedet, melyet az első keresztények kortársai nem érttettek meg, és ezért botránynak gondolták: Jézus követői Istent esznek és isznak. Azaz egy időben embert is eszünk, hisz Jézusban az emberi és az isteni természet egyszerre van jelen. A régiek, a pogányok, még képesek voltak megbotránkozni ezen, mi napirendre tértünk felette. Néha nem ártana, ha felébredne bennünk egy rejtett pogány tartalék, hogy szent borzadály vegyen erőt rajtunk: isten nemcsak emberré lett - ez a tény még talán bizsergeti is hiúságunkat -, hanem anyaggá. Táplálékká lett. Volt egy idős kántor káplánkoromban, Isten nyugosztalja, aki nem énekelt zsoltárokat, mert ő nem zsidó, mondta. És nem járult a szentáldozáshoz sem. Erre azt mondta, ő nem fog áldozni, mert ő nem emberevő. Valamit ő nem értett, bár sokszor hallhatott a szentmiséken. Mi jól akarjuk érteni és megérteni: Isten valóban táplálékká lett értünk. A keleti rítusú keresztényeknél, az ortodoxoknál, ahol nem helyettesíti ostya a kenyeret, ez még nyilvánvalóbb, láthatóbb is. Hányszor énekeljük: „Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr!”
Persze, aki soha nem éhezett testileg, és lelki éhségét a szépre, jóra, örök értékekre pedig nem meri bevallani, annak ez csak olyan, mint a főétkezés után egy kis ajándék, egy kis desszert. Számunkra nem így van! Jézus teste a főétel. Az egyetlen napi, vagy heti betevő falat. Nélküle lelkileg éhen halnánk. Nos, erről a lelki mélységekről szól az Úrnapja, az Úr az éltető kenyér.
Urunk Jézus nem kereste a népszerűséget. Ő "csak" igazán szeretett. Ha figyelmesen olvassuk a mai evangéliumot, és szövegkörnyezetét János evangélistától, látjuk, hogy Jézus isteni hatalmának jelét adja ugyan a kenyérszaporításban, de eltűnik mikor királlyá akarják választani. Aztán az emberek hitetlen értetlenkedéséről és felháborodásáról olvashatunk. Később még a tanítványok megbotránkozásáról, sőt sokak elfordulásáról is ir az evangélista. Jézus pedig nem adja föl. Ő csak szeret. Valóságos, vagyis igazi mély szeretettel. A Golgotán a keresztúton ezt be is bizonyította. Az utolsó vacsorán pedig ezt mondta: "Ez az én testem, mely értetek adatik."
A keresztények ezreinek adott ez a Kenyér erőt a vértanúsághoz, millióinak a hitvalló és az Atya szeretetére mutató krisztusi, azaz keresztény élethez. Hidd el, hogy Neked is valódi erőt ad ez az igazi étel és ital, aki Maga Jézus a Krisztus!
Jézus önmagát adja eledelünkül: „Az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne.” A kenyérszaporítás alkalmával Jézus nyilvánvalóvá tette: nemcsak tanítóként fordul hozzánk, hanem táplálni is akar, és tud bennünket. Akkor egy alkalmi csodával a szavára ráfeledkező sokaság testi, fizikai éhségét csillapította a kenyérszaporítással. Ez azonban csak jel volt és ígéret. Az utolsó vacsorán maga vált eledelünkké. Nem szókép ez? Hiszen Jézus máskor szőlőtőnek, jó pásztornak, a világ világosságának is mondta magát! Itt különös hangsúlyt kap a kétszer is elhangzó valóban szó: a görög eredetinek tán még hívebb fordítása, hogy valóságos étel és valóságos ital. Az is kiemeli ezt a kijelentést a metaforák sorából, hogy itt párhuzamba kerül egymással az étel és az ital, a test és a vér. Amíg csak azt mondta: „én vagyok az élő kenyér”, addig értelmezhettük metaforikusán, átvitt értelemben is a szavát. De amikor már nem egyszerűén önmagáról, hanem a testéről és a véréről beszél, amikor már ételt és italt említ, akkor arra késztet, hogy „szó szerint” értsük, amit mond. Jézus nem azért lesz eledelünkké, hogy csupán testi éhségünket csillapítsa. Még azt sem mondhatjuk, hogy csupán „lelki éhségünk” kielégítése lett volna a célja. Jézus táplálni akar. Meg akarja velünk osztani a saját életét: azt a szeretetet, amely minden tettében vezette őt egész földi élete folyamán. Megerősít minket egymás, és önmagunk terhének elviselésére, majd pedig részesít föltámadott életének minden öröméből.
Milyen Jézus eledele?
Urunk Jézus saját életének föláldozásával táplálja mindannyiunk életét. Ő, aki értünk élt és halt, ételünkké és italunkká teszi önmagát, azért, hogy mind teljesebben egybeforrjunk ővele és őbenne egymással.
A testi táplálékot, amit megeszünk mi szervezetünk dolgozza fel, mi asszimiláljuk magunkba. A Szentáldozásban éppen ellenkező az irány: Krisztus hasonlít minket önmagához, és egyesít bennünket önmagával.
Lehetséges, hogy felmerül benned a kérdés, ez így bonyolult, és ha nem áldozom, akkor is jó ember leszek. Igen, ez így volt Jézus előtt. Az Ószövetségnek sok kiváló szentje volt, biztosan a mennyben vannak ők is. Sok ezer gondolkodó kereste a megoldást a bűnbocsánatra, a megváltásra, az örök életre, a lelki táplálékra. Várták, hogy eljön majd a Messiás.
És sok mai ember, mintha visszamenne az Ószövetségbe: Jézus, azaz gyónás, áldozás, szentségek nélkül, a maga erejéből, a maga módján akar üdvözülni. Szívből sajnálom őket, szemük elhomályosult valamiért.
Uram, Jézusom!
Ezen a szép ünnepen életáldozatodba kapcsolódva akarok veled találkozni, amikor eszem a Testedet, iszom a véredet. Ha valami miatt nem tudok valóságosan áldozni, akkor lelki áldozásban egyesülök most veled.
Életáldozatodba kacsolódva fölajánlom értelmemet: töltsd be gondolataiddal.
Fölajánlom a szívemet: töltsd be szereteteddel.
Fölajánlom akaratomat, töltsd be a te energiáiddal.
Fölajánlom terveimet és reményeimet, csalódásaimat, fáradozásaimat, elvállat áldozataimat, kicsiket és nagyokat egyaránt: ezek, mint az apró vízcseppek vegyüljenek el kelyhed borában.
Fölajánlom embertársaimat is. Sokuknak ismerem a gondjait, bajait, küszködését, nehéz emberi sorsát. Ha ők elfelejtették is megtenni, helyettük most én kérlek: fogadd el őket és életüket.
Jézusom! Lelkem étele és itala, örök életem forrása!
Te úgy szeretsz, hogy meghaltál étem. Te úgy szeretsz, hogy velem akarsz lenni, belsőleg egyesülni. Hála neked ezért és örök dicséret! Ámen!