A év, Szentháromság vasárnapja 2023 – Jn 3,16-18
A Szentháromság vasárnapján visszatekintünk az egyházi év ünnepeire, és összefoglaljuk mindazt, amit Istenről tudunk: ő Teremtőnk és Atyánk, Szabadítónk és Urunk, Megszentelőnk és Vigasztalónk. Ebben a hármasságban szívünk legbensőbb rezdüléséig igaznak ismerhetjük meg Isten szavát, mert nem annyit tudunk csupán, hogy ő létezik, hanem örömmel látjuk irántunk tanúsított jóságát.
Isten elküldte Fiát, hogy üdvözüljön általa a világ.
Ma azt ünnepeljük, - amiről halvány fogalmunk sincs, nem is lehet talán. Mint a kicsi gyerek, aki az óvodában virágot rajzol az anyukája névnapjára. Bár a legszorosabb közösségben él vele, fogalma sincs arról, ki is az ő anyukája, csak azt érzi, hogy nagyon jó vele lenni. Azt sem tudja igazán, mit is jelent a névnap, csak valami ajándékot akar adni, ami tőle telik. Nem is tud "hasznos" ajándékot adni vagy készíteni, csak jelképeset. Mégis, az anyukák meg szokták könnyezni ezeket az ügyetlen rajzocskákat.
És többnyire a dolog úgy folytatódik, hogy az édesanya fölkapja és magához szorítja, megöleli a kicsi ajándékozót. Ezzel az ártatlan bátorsággal merjünk ma mi is ünnepelni, megköszönni, hogy vajúdó, zűrzavaros világunkat végtelen szeretettel hordozza valaki. Valaki, akik VALAKIK, - akik közül az egyik nem röstellte fölvenni a mi arcunkat, sőt odaadta magát lelki eledelül az Oltáriszentségben, hogy az égi kenyérrel tápláljuk lelkünket.
"Úgy szerette Isten a világot"... Ez a mondat további gondolatokat és kérdéseket indít el. Miért teremtette Isten a világot? Volt ezzel valami célja? És miért ilyen világot alkotott? Egyértelműen jó-e ez a világ? Mik a saját tapasztalataink?
És ha már az Paradicsomkert, a bűnbeesés után a Jó mellett a Rossz is része lett a világnak, miként áll hozzánk az Isten?
A Teremtéstörténet szerint az ember vétkezett, az Isten terve ellen cselekedett. Azonban ez nem abszolút döntés volt az ember részéről, így végül az ember kettős tudata lett a végeredmény: Jó és Rossz egyszerre van jelen bennünk. És ez a Jó és Rossz egy egész életen át küzdenek egymással. Mondhatnám úgy is: egyféle meghasonlottság van az emberben, aki lelkiismerete révén érzi, tudja, mit kellene tennie, de mégis gyakran az ellenkezőjét csinálja.
Isten a Fiát küldte a világba, és azóta is mindig küld embereket, akik Jézust tekintik mintájuknak. Megfordítva is igaz a tétel: azóta is születnek időről időre emberek, akik felismerik, csak az Isten terve szerint való élet tehet boldoggá.
Egy indán mesét mondok erről:
Egy este az öreg apacs indián két farkasról mesélt unokájának, melyek minden emberben harcolnak.
Így szólt: „Fiam, a harcot két farkas vívja, mely mindegyikünkben benne lakozik.
Az egyik a gonosz.
Ő a harag, az irigység, a féltékenység, a gondok, a fájdalom, a mohóság, a bűn, az előítéletek, a hazugságok.
A másik a jó.
Ő a boldogság, a béke, a szeretet, a remény, a vidámság, a jóság, a a nagylelkűség, az együttérzés és a hit.”
Ezek állandóan harcolnak benned, és akár akarod akár nem az ő küzdelmüknek az eredményétől függ az életed alakulása! Ettől függ, hogy sikeres gazdag egészséges ember leszel-e, akit szeretnek az emberek, akivel szeretnek együtt lenni, aki mindig számíthat mások segítségére, vagy olyan ember leszel, akit mindenki elkerül, akivel senki se szeret lenni, és aki egész életében boldogtalan, és szegény beteges sorsú lesz!
Az unoka pár percig eltűnődött nagyapja szavain, majd megkérdezte:
Nagypapa, ez így nagyon félelmetes!
„Te tudod, hogy melyik farkas nyer?”
Az öreg indián ezt válaszolta:
„Az, amelyiket táplálod.”
Igen, a bennünk levő farkasok azzal táplálkoznak, csak amit adsz nekik! - Éhen nem tudnak halni, csak háttérbe szorulnak, ha nem táplálod őket!
Ezért egy életen át oda kell figyelni, mivel táplálod és melyiket!
A mai ünnepet nem lehet megérteni, de lehet nagyon örülni annak, hogy egyáltalán tudjuk, hogy Isten három személy.
Mit akarsz hát tudni?... Teszi fel a kérdést az ókor nagy hittudósa: Szent Ágoston. És így felel rá:
„Istent, és a lelket kívánom megismerni! Istent megismerni nem más, mint az Atya hatalmát, a Fiú bölcsességét, a Szentlélek kegyelmét, magának a legteljesebb Szentháromságnak egy, és oszthatatlan lényegét megismerni.”
Bármikor keresztet vetünk, a Szentháromság tiitkát ünnepeljük. Hogyan is csináljuk és mit is mondunk? A homlokunkra tesszük kezünket, és mondjuk AZ ATYA... mert az Atya már az idők kezdete előtt rád gondolt. Téged régen ismer, mert az Ő gondolatában születtünk mindannyian. Most is gondol rád. Életünk minden percében szem előtt tart, mert gyermekei vagyunk, és haza vár. Majd a szívünkre tesszük kezünket, és mondjuk A FIÚ... mert szeret minket, ember lett örökké. Köztünk élt, és mindent megosztott ami a mi sorsunkhoz tartozik. Majd a két vállunkat megérintjük, és mondjuk A SZENTLÉLEK... mintha átölelne minket. Valójában az történik. Így segít, megerősít, vezet, óv, megszentel minket.
És még a végén mondunk valamit: NEVÉBEN. ÁMEN! Milyen jogon mondunk bármit is valaki más nevében, ha nem vagyunk felhatalmazva, vagy megbízva? A kérdés jogos, és éppen a lényeg. Mindent amit csinálunk, mivel meg vagyunk keresztelve, az Isten hatalmával csinálhatjuk. Gyermekei vagyunk, és mi is szem előtt akarjuk tartani az Atyát, rá gondolni... a Fiúra, Jézusra is gondolunk és viszont szeretjük őt, Mi is ott akarunk lenni, ahol Ő van, mert ő a mi keresztény családunk feje. És a Szentlelket befogadjuk, aki segít a jót tenni, hallgatunk szavaira, amelyeket a szívünkben hallhatunk, ha odafigyelünk. Bármikor keresztet vetünk, azt mondjuk igazából, hogy csak így akarunk élni. Mert számunkra ez az élet.
Urunk, Istenünk!
A Szentháromság titkához, belső életed titkához nem csak elméleti módon akarok közeledni, hanem a szeretet jelenlétének felfedezése útján is. Segíts, hogy észrevegyük szereteted jeleit a világban és személyes életünkben! Segíts minket, hogy szeretetedre irányítsuk azok figyelmét is, akik nélküled képzelik el életüket és nem gondolnak örök sorsukra, hogy ők is tebenned találják meg életük értelmét és boldogságát! – Ámen!