Karácsony utáni 2. vasárnap 2016 Jn, 1,1-18

Karácsony utáni 2. vasárnap 2016  Jn, 1,1-18

Karácsony második vasárnapján a János-evangélium prológusát, bevezető himnuszát olvassuk a szentmisében. Ez a tizennyolc vers hitvallásunk szívébe vezet bennünket: az Örök Ige megtestesülését és üdvösségszerző művét, az istengyermekségre szóló meghívásunkat valljuk meg.

Egyébként a vasár- és ünnepnapi hitvallásunk középpontjában is ez a titok áll: „az Ige testté lett”, és meghajlunk, amikor kiejtjük. Ez a titok a keresztény hit sajátossága: „caro cardo salutis” – a test az üdvösség sarkpontja, vallották az egyházatyák, és ugyancsak ők: „Isten (Fia) emberré lett, hogy mi megistenüljünk”, részesedjünk az isteni életben.

János apostol nem a születéstörténeteket mutatja be, amikor ezt megírta, azokat már ő is olvashatta evangélista társai írásában, hanem a kisgyermek személyének a titkát, az ő messiási titkát mutatja be az első részben. „A kezdetben volt az Ige” mutat arra, amit az Ószövetség legelején, a Teremtés könyvében olvashatunk: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet”. A megszületett kicsi gyermekben a pásztorok is, a bölcsek is az örökkévaló Istent ismerhették föl. A Mindenható Teremtő Isten lett emberré. Ez János evangéliuma nyitánya.  Jézusban tehát valóságos Isten és valóságos ember él harminc valahány éven át itt a földön az övéi között. Az „Ige testté lett” kifejezést úgy is lehetne mondani, hogy testet vett fel, azaz nem szűnt meg Istennek lenni. Mai világunkban is különösen hangsúlyozni kell ezt, mert az ókor óta mindig baj volt, mert hihetetlennek tűnt a bűnös ember számára – ez ma is így van –, hogy a mindenható Isten olyan testben létezik, amilyenben mi is élünk, az eredeti bűn utáni testben.

Az Ige, aki Isten maga, aki nélkül semmi sem lett, ami létrejött, aki magában hordozza az életet és a világosságot – ő lett testté, ő lett emberré a Názáreti Jézus Krisztusban. Aki mindenek teremtésénél jelen volt, aki az életet és a világosságot hordozza, az a teljesség. Ő lakozott köztünk, és mi láttuk az ő dicsőségét, írja az a János apostol, aki ismerte Jézust.

János így vall: „Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre.” Valamennyien. Körbenézek most, itt a templomban, önmagamra is tekintve: hiányokkal küszködő, terheket hordozó, emberi gyengeségekkel birkózó embereken. És megkérdezem: Mi valamennyien kaptunk kegyelmet? Mi valamennyien merítettünk teljességéből? Mi valamennyien ismerjük a kegyelem gyógyító és felszabadító hullámait? Mi valamennyien Úrnak valljuk Jézus Krisztust?  

Az ő teljességéből kaptunk. Nem a teljességét kaptuk meg, hiszen egész isteni lénye, dicsősége hogyan is lehetne a miénk? De isteni teljességéből kaptunk. És az, amit belőle megkaptunk, pótolja alapvető hiányainkat. Az isteni teljességből kapni, a Názáreti Jézus Krisztus kegyelmében és igazságában részesülni, lehet-e valami ennél több? Egy szem morzsája az isteni teljességnek nem elégíti-e meg hiányos, szomjazó, éhező, vágyódó szívünket? Jézus közelségének, szeretetének, elfogadásának tapasztalása nem emel-e fel oly sok más hiányon, és nem töri-e meg rossz szokásainknak, bűneinknek a hatalmát? Igenis felemel, igenis megtöri a függőség hatalmát, igenis megtöri az eltitkolt bűnök megkötöző erejét. Ma, Jánossal együtt mi is elmondhatjuk, az ő teljességéből kaptunk, és ezért hiányaink többé nem uralkodnak rajtunk.  Az örömhír azonban még ennél is többről szól: „Az ő teljességéből kaptunk kegyelemből kegyelmet.” A kifejezést, „kegyelemből kegyelemet” többféleképpen is értelmezhetjük. Lényege azonban a gazdagság, a túláradó kegyelem. Az egyik kegyelmet követi a másik kegyelem, a másikat a harmadik, a harmadikat a következő, és így tovább. Valahogy úgy, ahogyan a tengerparton egyik hullámot követi a másik, majd a harmadik... A kegyelem, amit Jézus Krisztus teljességéből vettünk, mondja János, folyamatosan és hullámokban érkezik azóta, hogy ebbe bekapcsolódtunk.

János apostol azokról szól, akik a többiekkel ellentétben befogadták a Messiást. Nyilván valami nyitottságról van szó, amellyel kinyitották feléje szívüket, közel engedték magukhoz, befogadták tanítását, értékrendjét. S ezeknek hatalmat ad, azaz erőt valamihez. S ez nem más, mint hogy Isten gyermekévé legyenek! Ezek nem emberi erőből, az akarat elszántságából, hanem Istenből, azaz erejéből, kegyelméből születtek. Két fejezettel később Nikodémusnak próbálja magyarázni Jézus ugyanezt: Lélekből kell újjászületni. „Istengyermek, kit irgalmad közénk lehozott…” – énekeljük ilyenkor karácsonyi időben. De értjük-e azt, hogy „istengyermek” nemcsak egy volt-van, hanem akik a karácsony örömében, békéjében, istenközelségében befogadják, azoknak mind megvan a lehetőségük, mindnyájuknak megadja az erőt, a hatalmat arra, hogy újjászülessenek, és Isten gyermekévé válhatnak, mindnyájan az Ő teljességéből merítve? Miközben örülünk a betlehemi kisded születésének, tudatosíthatjuk magunkban, hogy bennünk is egy születésnek, illetve újjászületésnek kell végbemennie.

      Beáradt a kegyelem először – majd pedig vége lett ennek? Vagy minden ugyanúgy maradt, mint amikor először fogadtad el teljességéből a kegyelmet? János szavai erre nézve is igazak: kegyelmet kapunk kegyelemre. Ha elestünk, van bocsánat, van új lehetőség, van új kezdet, nem merült ki az ő teljessége.  Azután, ha életed egyik területén átélted a szabadulást, fel fogod ismerni, hogy ez a kegyelem hogyan gyűrűzik tovább életed más területeire. Fokozatosan, de határozottan elkezd megváltozni a gondolkodásmódod, az értékeid, az érzéseid, a magatartásod. Talán mondani sem kell, hogy ez a kegyelem, amely elér hozzád, rajtad keresztül elér másokhoz. Hatással lesz a házastársadra, a gyermekeidre, a szüleidre, a barátaidra, munkatársaidra. A kegyelem hullámai továbbáradnak rajtad, és így lesz még inkább valósággá, hogy az ő teljességéből vettünk kegyelmet kegyelemre. És így hat ki a plébániánk közösségeire, egyre több közösségre, és az egész országra. Bárcsak szívedbe írná a Szentlélek azt az álmot, azt a látást, hogy ha az ő teljességéből veszünk kegyelmet kegyelemre, akkor ez a teljesség egyre jobban terjed, egyre többeket elér, és így egyre többen fogják dicsőíteni az egyszülött Második Isteni Személyt, aki testté lett, aki közöttünk lakozott, és aki kijelentette az Atyát. 

  A Mennyei Atya legyen irgalmas hozzánk, hogy így legyen. Adja mag, hogy senki ne éljen hiányban – amikor a teljesség elérhető. Hogy senki ne haljon éhen koldusként – a bőséges élelem mellett. Hogy ebben az évben, az irgalmasság évében ne a hiányt próbáljuk elnyomni, elfelejteni ideig-óráig, hanem megkóstolhassuk és örvendezhessünk Jézus Krisztus teljességében, irgalmasságában. Ámen!