C év nagyböjt 1 vas 2022 - Lk 4,1–13 Urunk megkísértése
Kedves Testvérek!
Az imént hallott mindhárom kísértés arra szolgál, nehogy Jézus elvállalja valóságos ember voltát, az evvel járó szenvedést, végső soron pedig a megváltó halált. Éhes? Használja isteni erejét, és lakjon jól. Fordítson hátat Isten akaratának – ezt jelenti leborulni az ördög előtt – és természetfölötti erejét felhasználva rövid idő alatt ő lehet a világ ura. Nem kell észrevétlenül és alázatosan járnia, egy merész ugrással azonnal ismertséget és népszerűséget szerezhet. Jézus azonban Isten parancsát akarja követni, a Szentírás szavával utasítja el az ördögöt akkor is, amikor az egy hamisan idézett igével próbálkozik.
„Még negyven nap, és Ninive elpusztul!” – hirdette a próféta az Isten ítéletét a bűnös városnak (Jón 3,4). Ninive lakói királyostul hamuba ültek, hogy jelezzék: meg akarják változtatni az életüket – és az ítélet végrehajtása elmaradt. „Még negyven nap, és ránk virrad a Feltámadás ünnepe” – hirdette meg a múlt héten egyházunk a boldogító üzenetet, a nem kevésbé bűnös, háborús világnak. Mert Jézus óta tudjuk, hogy az Isten nem fenyegetődző, hanem szabadító Isten. Még is (vagy éppen ezért) hamut szórtunk a fejünkre, hogy jelezzük: tisztában vagyunk érdemtelenségünkkel, meg akarjuk változtatni az életünket – és meg fogjuk tapasztalni, hogy amiről az üzenet szól, bekövetkezik. A negyven nap „alkalmas idő” (2Kor 6,2) arra, hogy – amint azt a mai evangéliumban Jézusról olvassuk – „a pusztába vonulva” kettesben legyünk Urunkkal, és megbeszéljük vele e változtatás mikéntjét. Meg azt is, hogy hogyan teljesíthetjük Jézustól kapott feladatunkat: hogyan hívhatjuk fel a ránk bízottak figyelmét is e változtatás szükségességére. Alkalmas idő arra is, hogy hozzáfogjunk a feladat megvalósításához. De akadályokkal, visszahúzó erőkkel is bőven fogunk találkozni, amint az ugyan csak a mai evangéliumból kiderül. Igencsak észnél kell lennünk, hogy az ellenséggel, a sátáni erőkkel eredményesen tudjunk megküzdeni, amint Jézustól láthattuk.
Önbecsapás azt gondolni, hogy a lemondások és áldozatvállalások útja nélkül is sikerül legyőzni a nehézségeket. Már gyerekkorban is szükség van az akarat acélosítására. Most van itt az iskolai felvételik, számomra ezért a papi ajánlások ideje. Egy családban a két szülő egyikre liberális, a mások konzervatívabb. Nem eldöntött tény, melyik iskolát válasszák. Úgy merül föl az iskolaválasztás kérdése, engedünk a kényeztetés kísértésének egy laza iskolában, vagy egy katolikus iskolában, sok szeretettel nevelve megértetjük vele, hogy szükség van a lemondásokra?
Felnőttként eljutva arra a szintre, hogy ne csak azt keressem, ami személy szerint nekem jó, hanem a társam, a családom, a közösségem javát is keressem. Ilyenkor szükség van arra, hogy időnként hátrébb lépjek, csendben maradjak. A mai szentírási részlet Jézus megkísértésével erre ad választ. Tudjuk, hogy ez egy olyan elbeszélő és tanító történet, amely nemcsak valakivel valahol és valamikor történt meg, hanem mindenkivel, mindenhol és mindenkor megtörténik. Kifejező a szakasz utolsó mondata: „Miután a sátán ezekkel a kísértésekkel hiába próbálkozott, egy időre elhagyta Jézust.” Egy időre – ezen van a hangsúly. Mert az élet nagy kihívás, próbatétel, megmérettetés. Nemcsak valamikor, hanem mindenkor. Akinek elfogy a kitartása, az egyre többet veszít. Erőnlét, kitartás, küzdés nélkül csak kínos vereségek jöhetnek. Hogyan rendeztem be az életemet? Beleférnek az edzések, felkészülések? Képes vagyok-e megérteni, hogy lemondás és áldozatvállalás nélkül nem születnek komoly eredmények?
Jézus kimegy a pusztába, de nem azért, hogy kísértést szenvedjen, hanem azért, hogy imádkozzon és figyeljen az Atya szavára.
A történelem során sokan voltak, akik úgy döntöttek, hogy Jézust követik és maguk is kivonultak a pusztába. De a meghívás, hogy kövessük Jézust a pusztába nem csak a szerzeteseknek és remetéknek szól. Nekünk is, akik a világ forgatagában élünk. A szerzetesek és remeték kiválasztottak egy csöndes helyet, barlangot, cellát, templomot. Mi pedig kiválaszthatunk egy csöndes időszakot, 40 napra. A pusztában időzni annyit jelent, mint elcsöndesülünk, és újra felfedezzük a szívünkhöz vivő utat, eltávolítunk minden zajt és külső akadályt, és kapcsolatba lépünk énünk és hitünk legmélyebb forrásával.
Uram, Istenem!
Nagyböjt elején fölmerül bennem a kérdés: mire volt jó böjtölésed, és miért kell nekem is böjtölnöm? Ez nem fogyókúra. De mi köze vallásosságomnak ahhoz, hogy mit és mennyit eszem? Aztán, ha nem eszem, az nem önkínzás? Egészséghez, erőnléthez, teljesítményhez talán szükséges eszköz. De a hozzád fűződő kapcsolatomat ez miként befolyásolja? Azután mégis azt gondolom, egyházam ereje abban is megnyilvánul, ha én sem lógok ki a sorból. Ha Isten gyermeke vagyok, akkor Isten Fiához, és többi krisztuskövetőhöz kell igazodnom. A böjt modern világunkban nem feltétlenül jelent hosszú éhséget, de végletekig érzékennyé tud tenni mások testi és lelki éhsége, szükségei iránt. Ebben a háborús, háborgó világban ezért segíts Uram, hogy beteljünk minden jó igével, mely tőled származik. Segíts mértékletesnek lennünk, hogy ezáltal, megtaláljuk a módját, hogyan segíthetünk nélkülöző, vagy a háború elől menekülő testvéreinknek. És végül segíts abban is, hogy ne csak ruhát, tartós élelmiszert adjunk a feleslegünkből, hanem éltető lelket, bizalmat, jó szót is osszunk meg egymással. Úgy legyen! Ámen!