Főoldal>Heti gondolatok>beszéde mennymebenetel 2026.05.17
Heti gondolatok

beszéde mennymebenetel 2026.05.17

2026. május 17.Szerző: Horváth Zoltán

A év mennybemebeteli beszéd, 2026

A év Mennybemenetel 2026 Mt 28,16-20

Kedves Testvérek!

"Tegyetek tanítványommá minden népet..." - hallottuk az imént Jézus küldését az evangéliumban.

Ne az égre bámuljunk hát, mint a tizenegy ott az Olajfák hegyének tetején! Attól nem jutunk előbbre, még kevésbé jut előbbre a világ. Tegyük a feladatunkat, amelyet a távozó Jézus ránk bízott! És közben élvezzük, hogy itt van, elérhető közelségben, már most!

Elment, mégis itt van!

Valamikor régebben Jézus mennybemenetelének történetéből az angyalok bíztató szavai ragadtak meg legjobban: „Ez a Jézus … úgy jön el ismét, ahogyan most … a mennybe ment” (ApCsel 1,11). Tudtam, persze, hogy ez a visszatérés a világ végén fog bekövetkezni, eszemmel elfogadtam a hittételt: vissza fog térni, és ekkor de jó lesz!

Azóta már sok mennybemenetel ünnepet átimádkozva ez a gondolat beért, átalakult. Egyrészről megerősödött, és az apostoli korból örökölt, teo­lógiailag megalapozott felkiáltássá. Maran Atha, ahogy a Szentírás utolsó szavával hívjuk: Maran Atha, jöjj el Urunk, Jézus! Másrészről az is tudatosult bennem, hogy nem kell a világ végéig várni: reálisan sokkal konkrétabban valósul ez a vágyott találkozás. Eucharisztiában, közös­ségben, igében, utamba kerülő rászorulókban, de mindenekelőtt abban a szünet nélküli Jézus-kapcsolatban, amelyre felkínálja a lehetőséget, és amit úgy szoktak nevezni, hogy „az ő jelenlé­tében élni”.

Mégis mi lehet az oka, hogy ez nem tudatosul bennünk eléggé, nem lelkesít? Nemrégen egy pszichológust hallottam beszélni arról, hogy a tudás a fejben van, de attól még bármit cselekedhetünk. Ha azonban a felismert jó a szívünkbe kerül, akkor nehezen tudunk azzal ellenkezőt cselekedni. Ezt úgy hívjuk: "interiorizáció" Vagyis bensővé levés. Ezt persze eddig is tudtam, de hitéletemre vonatkoztatva csak most esett le a húszfilléres, hogy tényleg, a jézusi üzenetnek a személyiségembe kell épülnie (parázsként beleégnie), hogy "ne tudjak hallgatni tovább" – ne tudjak nélküle élni...

Ha test szerint itt maradt volna, akkor erre nem lenne lehetőség. Anyag­hoz, testhez kötötten csak ott lehetne megtalálni őt, ahol a teste van. Milyen jó, hogy megtanított rá: az igazi valóság az anyagon túli valóság!

Jézus a menybe ment, de nem hagyott minket magunkra a földön. Csak eltűnt a szemünk előtt.

Amikor megértem, hogy jó nekem Jézus útján járni, érzelmileg átmelegszik a szívem. Amikor kipróbálom, és öröm érzése tölt el, akkor fog a belső indítás megszületni… Ráhangolódás, feltöltődés, küldetésteljesítés – ezek azok a gondolatok, amelyek átjárják mindennapjaimat?

Barsi Balázs ferences lelkiatya így magyarázza a mennybemenetelt:

„Amíg el nem érjük az emberélet útjának felét, arra vágyakozunk, hogy otthonunk legyen, ahová mindig hazavárnak. Az emberélet útjának felén túl már van otthonunk, s arra vágyunk, hogy mindig legyen, akit hazavárhatunk. Ez utóbbi állapot jobban hasonlít a mennyországhoz, ahol vár minket az Atya az ő Egyszülöttével, aki a jobbján ül, és a Szentlélekkel meg angyalaival és szentjeivel. Az sejti, hogy mit jelent az, hogy bár Istenben nincs hiány és változás, mégis személyében isteni módon hazavár minket, aki maga is vár valakit, azt, akit a lelke szeret.”

Ezen az ünnepen Jézus egyszerre küld, és hív. Jézus hív magához a mennybe beszélgetésre. Tehát az imádság erejével, kilépek ebből a világból, felemelem a szívem a menny felé, és ott van Jézus. És a Vele való beszélgetés közben feloldódnak bennem a feszültségek, és mennyei energiákkal: szeretet, öröm, békesség, tisztaság, jóság erőivel feltöltődve lépek ki a világba, az emberek közé.

Befejezésül két nagyon kemény, határozott imát idézek a mennybemenetel ünnepére. Az első Loyolai Szent Ignácé, a jezsuita rend alapítójáé, aki megtérése előtt katonatiszt volt. Mint katona az egyértelmű parancsokból értett. Ez süt át imáján is:

„Én Istenem, legyen meg bennem szent akaratod olyan tökéletesen, akár fönn a mennyben! Távol álljon tőlem, hogy mást kívánjak, mint amit te kívánsz! A te akaratod az én akaratom, azt kell akarnom, amit te akarsz, és mivel utolsó szolgád vagyok, tiszta szívből akarom is mindazt, amit te, Uram! Akarod, hogy beteg legyek? Én is. Akarod, hogy szegényen, ismeretlenül éljek? Én is. Akarod, hogy vigasztalás nélkül szűkölködjem? Én is. Hogy néha a fájdalmak gyötörjenek? Én is. Be akarsz fogadni a mennybe? Nincs ennél forróbb vágyam!”

A másik imádság Vianney Szent Jánosé, aki kitartó, egyszerű életével a hitetlen kis faluja élére állt plébánosként. Néhány év kitartás után, követték őt az emberek:

„Vannak, kik mindenből tőkét gyűjtenek, még a télbőlis. Ha fáznak, dideregnek: e kicsi kínt ajánlják Istennek. -- Ha valamit teszünk, ami nincs kedvünkre, mondjuk azt az Istenünknek: ,,Én Istenem, ezt néked szentelem azon nagy óra emlékére, mikor meghaltál értem!'' -- El kell fogadnod a keresztet! Ha bátran viseled, a mennybe majd ő visz el téged.”

Úgy legyen! Ámen!