Heti gondolatok

Pünkösd C év 2016 ApCsel 2,1–11 és Jn 14,15–16.23–26

Kedves Testvérek!

Az apostolok, tanítványok egészen pünkösdig hallgattak. Pedig addig is telve voltak élménnyel, a csodák, a hit megtapasztalásával. Azonban a kép még nem állt össze egységessé bennük. Pünkösdre a három év jézusi munkája beérett. A sok-sok együttlét, a közös élmények, a sok tanítás egyszerre csak meghozta az eredményt. Talán az kellett, hogy átérezzék, teljesen egyedül maradtak? A kételkedő, értetlenkedő, félénk tanítványokban megvilágosodott valami.

Mennybemenetel C év, 2016 - (Lk 24,46-53)

Bevezető a mise elején:

Jézus földi tartózkodása véget ért. Megáldja az apostolokat és a földi világot, és felmegy a mennybe. Már nem csak isteni természetében, hanem emberségében is megdicsőült. Az ember megdicsőülése felé nyitva áll az út. A mennybe menő Jézus után tekintve lelkünk örök hazánk felé fordul, de testünkkel ebben a világban maradunk. Ha engedjük, hogy életutunk lépteit a Lélek irányítsa, akkor mi magunk is közelebb kerülünk örök hazánkhoz.

 

Kedves Testvérek!

Az első olvasmányban, az Apostolok Cselekedeteiben úgy olvastuk, hogy Jézus az apostolok „szeme láttára felemelkedett, és egy felhő elfedte úgy, hogy tovább már nem láthatták.” Ez a mennybe emelkedő Krisztust eltakaró felhő jelképe annak a homálynak, amelybe a túlvilág burkolózik. Mi van a felhőn túl? Nézzünk ma egy kicsit  a felhő mögé!

Húsvét 6. vasárnapja, május 1. – Jn 14,23-29

Kedves Testvérek!

A mai evangélium alapján azt a fő gondolatot választottam:

A világ álbékéje és a szent nyugtalanság.

Hiszem, hogy a jó sohasem nem unalmas, az unalmas pedig soha sem jó. Ahol élet van, ott mozgás, változás van. Minden nap új kérdések és föladatok elé állít bennünket, így az Egyházat is. Ha mindent a régiben hagyunk, akkor voltaképp elhanyagoljuk embertársaink szükségletét és Krisztus megbízatását. – Krisztus a Szentlélek által jelen van Egyházában. Ő az Igazság és Béke Lelke, de egyben egy szent nyugtalanság, hajtóerő Lelke is. Ő az Egyházban az igazi nyugtalanító, mondhatnánk, „zavarkeltő”. Azzal nyugtalanít, hogy emlékeztet minket Krisztus igéjére és megbízatására. Ez épp nem ok a pesszimizmusra, magunkba fordulásra, sőt emlékezzünk Jézus szavaira: „Ha igazán szerettek engem, akkor örültök…”