Evangélium

Elmélkedés

Élő szőlővessző

A mai vasárnap azt a példabeszédet olvassuk az evangéliumban, amelyben Jézus önmagát szőlőtőhöz, az Atyát a szőlőskert gazdájához, tanítványait és minket pedig szőlővesszőkhöz hasonlítja. Ezt mondja: „Én vagyok a szőlőtő és Atyám a szőlőműves” (Jn 15,9), majd a következőkkel folytatja: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők” (Jn 15,5).

A Szentírás többször beszél az ószövetségi népről, mint az Úr szőlőjéről, nem hallgatva arról sem, hogy a szőlő sokszor terméketlen maradt, azaz a nép hűtlenné vált. A prófétákat, akiket a szőlő gazdája, Isten küld a néphez, a gonosz munkások megölik, mert azt gondolják, hogy övék lehet a szőlő. Azzal a reményteli gondolattal is találkozunk, hogy Isten új szőlőt fog ültetni, amely majd idejében megtermi gyümölcsét, új szövetséget köt az emberekkel. Ez akkor teljesedik be, amikor az Atya a Fiút elküldi a világba, aki az igazi szőlőtő, s aki életének feláldozásával termi meg a szeretet gyümölcsét. Jézus Krisztus áldozatával a szőlő termése, a bor az Eucharisztiában az ő vérévé válva örökre megpecsételi ezt az új szövetséget. A hívő ember részéről a szentáldozás, Krisztus testének és vérének vétele jelenti azt a bensőséges és élő kapcsolatot Isten és az ember között, amelyre a szőlőtőről és a szőlővesszőkről szóló példabeszéd utal.

Jézus felszólítást intéz hozzánk, hogy maradjunk őbenne, kapcsolódjunk hozzá, ragaszkodjunk hozzá, miként a szőlővesszők kapcsolódnak a szőlőtőhöz. Ez a hosszú távú kapcsolat és ragaszkodás talán egyeseknek furcsának tűnik, hiszen világukban a mobilitás, a mozgékonyság előtérbe került. Nem jelent már gondot, hogy a fiatalok lakóhelyüktől távoli városokba járnak tanulni, és ha a családfenntartó más városban kap munkát, akkor az egész család vele költözik. Ismerek olyan családokat, akiknél ez néhány évente előfordul, és megszokták már a rendszeres költözködést. Az állandóan változó, felgyorsuló világban nem mindenki tartja fontosnak, hogy legyenek gyökerei, tartozzon valakihez vagy valamilyen közösséghez. De egy idő után ők is megérzik mindennek a hiányát, megérzik, hogy érdemes valahová, valakihez tartozni. A keresztény ember számára az emberi kapcsolatok mellett az is fontos, hogy lelki kapcsolatban legyen Istennel.

A keresztény művészetekben nagyon szépen jelenítik meg a Jézusról, mint szőlőtőről szóló evangéliumi példázatot. Az ábrázolásokon középen van Krisztus, az igazi szőlőtő, akiből leágazik tizenkét szőlővessző, amelyek az apostolokat jelentik. Az apostolok szőlővesszőjéből nőnek ki a többi tanítvány szőlővesszői, amelyek termést hoznak. Magunkat is könnyen elhelyezhetjük az ilyenfajta képeken, amelyek a Krisztushoz való tartozáson túl arra is rávilágítanak, hogy mindannyian az Egyház nagy közösségéhez tartozunk és egymással is élő kapcsolatban vagyunk. Nem csupán Krisztussal köt bennünket össze a szeretet, mint a kapcsolat biztos alapja, hanem egymással való kapcsolatunknak is ez a szeretet az éltető eleme.

Az kapcsolódik élő szőlővesszőként Jézushoz, aki azonosulva az Egyház célkitűzésével aktívan részt vesz annak apostoli munkájában. Az egyszerű világi hívőt is mindenkor át kell hatnia annak a missziós lelkesedésnek, amely az evangélium hirdetésének szolgálatába állítja őt.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A hozzád fűződő engedelmes, fiúi kapcsolat és az Egyház többi tagjával való testvéri szeretettől vezérelt közösség ápolása egyaránt fontos számunkra. Az igazi bölcsesség megmutatja számunkra az utat az Atyához és az örök életre, s ez az út annak felismerésével kezdődik, hogy egyszerű, szegény emberek vagyunk. Egyszerű emberek, akik Isten nélkül semmit sem érünk. Szentlelked indítson minket arra, hogy az életszentségre törekedjünk, bátran megvalljuk hitünket, közösségben éljünk egymással és hirdessük az evangéliumot! Legyünk élő szőlővesszők! Legyünk az Egyház élő tagjai! Segíts minket, hogy megmaradjunk a te szeretetedben, és Isten megdicsőítése által bőséges termést hozzunk!