2021.03.28 Virágvasárnap

B év virágvasárnap 2021   - Mk 11,1-10 – és Mk 14,1–15,47

 

Az érzelmek hullámzása! Ezt a címet adtam a mai beszédnek.

A virágvasárnapnak két bibliai története van: a diadalmas bevonulás és a passió, a szenvedéstörténet. A közös pont: az emberi gyengeség, befolyásolhatóság, megkísérthetőség, és kétarcúság. A két evangélium tanulsága: hogy rövid idő alatt milyen óriási változások tudnak végbemenni az emberekben. Ezek a hullámzások sokszor meglepőek, nem kiszámíthatóak. Igazából a határhelyzetekben, ahol élet-halálról van szó, mutatkozik meg, hogy mit érünk!

Bizonyára sokan voltak Pilátus udvarában azok közül, akik néhány nappal korábban, Jézus ünnepélyes bevonulásakor pálmaágakat lengettek, virágokat szórtak, lelkesen hozsannáztak. Néhány nap múlva az ellenkezőjét teszik, Barabás szabadon bocsátását követelik, és kiabálásukkal Jézus kereszthalálára szavaznak. Ilyen labilis a tömegember! Ennyit jelent a tömegpszichózis, a beolvadni, a tömegből kilógni nem akarás.

Hasonlóan történt, amikor 1938-ban megrendezték az Eucharisztikus Világkongresszust Budapesten, milliós tömegek vonultak fel, éljenezték Jézust, szép körmenetek voltak, hatalmas szentmisék a Hősök terén., de még a Duna-parton is százezres tömegek várakoztak, amikor elhaladt a feldíszített hajó az Oltáriszentséggel. Pedig nem adták ingyen: a szertartások, szentmisék belépődíjasok voltak. A Hősök terei szentmisére sok pengős belépődíjat kellett leperkálni. Eltelt néhány év, világháború, kommunizmus, és ugyanaz a tömeg már másnak tapsol, például Rákosinak.

De visszatérve a 2000 évvel ezelőtti eseményekhez:

Péter és a többiek fogadkozása az utolsó vacsora csodálatos hangulatában, szöges ellentétben áll a pár órával később bekövetkező tagadással, a tanítványok menekülésével. Péter, a többiekkel együtt, hevesen tiltakozik Jézus jövendölése miatt, erősnek hiszi magát. És egy nap sem telik el, elég egy szolga vagy szolgáló megjegyzése, a Jézushoz hasonló sorsra jutás réme, és Péter átkozódva esküdözik: „Nem ismerem ezt az embert.” Ennyit tesz a félelem, a magunk életének, szabadságának féltése!

Mit tesz Urunk, Jézus? Ő is megmutatja emberi oldalát, félelmeit, aggodalmait, vért izzadva, hosszasan küszködik önmagával, míg ki tudja mondani az önfeláldozó mondatot: „Legyen meg a Te akaratod!” Pedig a nyilvános működés évei alatt mindig erősnek mutatkozott! Persze Jézus bűnt nem követett el.

      Még a hívő ember is gyenge, hajlamos a könnyebb utat választani, ahogy Jézus mondja az Olajfák hegyén: „A lélek ugyan kész, de a test erőtlen.” Akaratunk, érzelmeink talán vinnének előre bennünket, de félünk a szenvedéstől, a haláltól, sőt még mások ítéletétől is. Mondhatnám azt is, hogy sose legyek biztos magamban, aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék! Feltehetjük a kérdést: Hogyan tudnék erős maradni, hajlíthatatlan, olyan, aki kiállja a próbát? Péternek és a többieknek Jézus felrója, hogy nem tudtak egy órát sem virrasztani vele. Ő órákig, keservesen kínlódva imádkozott, hogy legyőzze a kísértést. Éberségemet megőrizve, nap, mint nap kell nekem is a jó Isten elé vinnem dolgaimat, keresve a helyes, jó döntések megfelelő motivációit, erősítve odaadottságomat, mind szorosabbra fűzve a vele való kapcsolatot. Ez nem is olyan könnyű: a tanítványok szeme is elnehezült, még mentegetni sem voltak képesek magukat. Mégis újra és újra próbálkozni kell, ez menthet meg bennünket. Az imádság mellett a jó példa is erőt adhat. Itt nem csupán Jézusra kell gondolnunk, hanem azokra a testvéreimre is, akik előttem, vagy mellettem járják a helyes utat, hozzák meg naponta a jó döntéseket, és szinte húzzák az embert felfelé. Minden korban voltak és vannak ilyen húzó emberek, hol többen, hol kevesebben. Persze magam is lehetnék ilyen húzóerő mások számára. Ha mégis elbukunk, az lehet vigaszunk és reményünk, hogy Jézus ismeri az embert, ő maga is átélte gyengeségeinket, és mint Péternek, nekünk is szívből megbocsát. Nem juthatunk olyan mélyre, nem tehetünk olyan szörnyű dolgot, nem tagadhatjuk úgy meg mesterünket, hogy ne maradna meg a bűnbánat, és általa a megbocsátás esélye. Sőt, aki már rászorult erre az irgalomra, maga is megértőbb lesz másokhoz.

A megpróbáltatás, a betegség, a szenvedés olyan lépcső, amely vezethet fölfelé is, lefelé is. Egy hívő férfi ezt mondta az életéről: „A próbatételek erősítették a jellememet, a szegénység hatására megtanultam Istenre támaszkodni, és megszabadultam a kapzsiságtól. A kudarcok kigyógyítottak a büszkeségből. Ami rossznak látszik, valóságos jót eredményezhet. Ha Isten nem veszi el a fájdalmat, eszközként használja azt.” A betegség, a fájdalom korlátozhatja, de nem akadályozhatja meg a lelki növekedést. Dosztojevszkij négy évet töltött kényszermunkatáborban, és hat évet száműzetésben, eközben megingathatatlan keresztény hitre tett szert. Fogolytársai nagyobb részében gyűlölet és bosszúvágy forrongott a büntetésben eltöltött évek alatt, ő viszont megújult életörömmel, és az emberi jóságba vetett hittel szabadult, írta meg főművet a „Bűn és Bűnhődést”.. A betegség, a szenvedés legnagyobb kísértése, hogy ekkor gondolataink önmagunk körül forognak. Ha ezen változtatni tudunk, az áldás nem marad el.

    Ugye nem keseredem el akkor sem végletesen, ha megtapasztalom az esetleges botlásaimban, a tagadásban, árulásban megmutatkozó gyengeségemet, ha nem tudok Jézus szemébe nézni, és nincs erőm kiolvasni belőle a bíztatást?

    Befejezésül Keresztes Szent János középköri spanyol misztikus imáját imádkozom:

„Legyen elég neked Krisztus, a Megfeszített. – Vele szenvedj, vele pihenj, nála nélkül se ne szenvedj, se ne pihenj. Ha arra vágyódsz, hogy Krisztust valóban elnyerd, sohasem keresd őt keresztje nélkül. Aki nem keresi Krisztus keresztjét, az nem keresi Krisztus dicsőségét sem. Ha tökéletes akarsz lenni, akkor oszd ki akaratodat a lelki szegények között, jöjj szelíden és alázatosan Krisztushoz, és kövesd őt egészen a Kálvária hegyéig, a sírig.” 

Úgy legyen! Ámen!