B év Jézus keresztsége 2021 - Mk 1,7-11
Kedves Testvérek!
A mai beszédnek azt a címet adtam, a találkozás. Életünk nagy találkozása!
Tomka Ferenc atyának, felnőttekhez, bérmálkozókhoz jó néhány évvel ezelőtt írt könyvének a címe: „Találkozás a kereszténységgel!”
Az első találkozásnál Keresztelő János volt a közvetítő, aki rámutatott Jézusra.
Most végre találkoznak, az előfutár és a Messiás, János, a keresztelő, és Jézus, aki keresztelkedni akar. János már sokakat megkeresztelt a Jordán folyónál, de most olyat tapasztal, amit korábban soha sem. Amikor Jézus alámerül, megkeresztelkedik, majd felemelkedik a vízből, a megnyíló égből a Szentlélek ereszkedik le rá galambképében. Eközben az égből a mennyei Atya szava, tanúságtétele hangzik Jézus személyére vonatkozóan: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!” Nem tudjuk biztosan, hogy a jelenlévők közül mások is látták-e ezt, és hallották-e az égi hangot, de az biztos, hogy János látta és hallotta. János ebből tudja, hogy ez a találkozás fordulatot jelent életében. Az ő küldetése véget ért, és most kezdődik Jézus fellépése.
Azt sem tudjuk, hogy János és Jézus a későbbiekben találkoztak-e még személyesen. Annyi biztos, hogy hallottak egymásról, sőt figyelemmel kísérték egymás tevékenységét. Amikor János már börtönbe került, akkor onnét küldi el tanítványait ezzel a kérdéssel: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” (Lk 7,20). És Jézus sem feledkezik meg az előfutárról. A küldöttek távozása után így beszél a népnek róla: „Asszonyok szülöttei között nincs nagyobb próféta, mint Keresztelő János” (Lk 7,28). Azt biztosan állíthatjuk, hogy János befejezettnek tekinti küldetését, a háttérbe vonul, hogy átadja a helyet Jézusnak. Így valósul meg, amit ki is mondott: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem” (Jn 3,30).
Miért fontos az első találkozás? Elég gondolnunk a biológiában bevésésként említett összefüggésre, amelyben az első találkozás szinte az élőlény önazonosságát is képes befolyásolni. Mi emberek közösségi lényként naponta találkozunk másokkal, barátainkkal vagy ellenséges embernek tűnőkkel egyaránt, és hiába tagadnánk, hatással vannak ránk ezek a találkozások. Mi történik egy találkozásban, például egy családi összejövetelen? Kidumálni magunkat, elmondani véleményünket másokról, jót enni-inni – vagy valami más? Vajon melyik a mi szerepünk: Jánosé vagy Jézusé, és a találkozások milyen változásokat hoznak hétköznapjainkba? Készek vagyunk-e kimenni akár a pusztába, hogy alkalmasak legyünk küldetésünkre, és kihozzuk magunkból a maximumot?
Az őskeresztények fontos irata volt a Didaché, a tizenkét apostol tanítása, a 100-as évek elejéről. Így tanít ez az irat: „Naponta keresd a szentek színe látását, hogy felüdülj beszédjükön. Gyakran gyűljetek össze, azt keresve, mi válik lelketek javára!”
Ahhoz, hogy érdemes legyen velünk találkoznia másoknak, előbb nekünk kell Jézussal találkoznunk! Adni akkor tudunk, ha előtte már mi is kaptunk. Erről a találkozásról kell szólnia az életünknek: találkozás a kereszténységgel.
Ahhoz az úthoz, amelyhez Jézus keresztelkedése után hozzákezdett, a Lélek hatékony közreműködése kellett. A mi helyzetünkre lefordítva ez azt jelenti, hogy a mi életünkben is szoros összefüggés van a küldetésvállalás és a Lélek közreműködése között. Abban a hitben élni, hogy mi is birtokoljuk a Lelket keresztségünk és bérmálkozásunk révén, de közben eszünk ágában sincs küldetést vállalni, ez tévhit, önbecsapás
Keresztelő János ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam.” Az Atyához Jézus vezet el bennünket, de előbb Jézushoz kell eljutni, ez pedig nem megy másként, mint egy emberi vezető által, akit a Lélek közvetítőül kiválaszt. Ez még akkor is így van, ha valaki közvetlenül a Szentírást olvasva tért meg Jézushoz, hiszen az apostolok és evangélisták, az ősegyház Szentlélektől sugallt, de egyben emberi tanúságtételét olvasta. Keresztelő János a Jézus Krisztushoz vezető ember prototípusa. Általa az egész Ószövetség ér el Krisztusig, hogy elnyerje beteljesedését az Újszövetségben.
Mindannyiunk hitének útján ott állnak a Keresztelő Jánosok, akik Jézusra mutatnak. Hálát szoktál-e adni azokért, akik téged útba igazítottak a Jézushoz vezető úton? Egész életedben imádkoznod kellene értük, mert a legnagyobb szolgálatot tették neked, amit ember csak tehet, de majd az örökkévalóságban fog kiderülni, hogy mekkorát. Keresztelő János azonban tisztában van vele, és hangsúlyozza is, hogy a Jézussal való személyes találkozás mérhetetlenül felülmúlja mindazt, amit az emberi tanúktól hallhatunk róla. Jézust nem lehet emberi szavakkal meghatározni, fogalmakkal behatárolni, csak utat lehet mutatni feléje.
Te is útmutató vagy, bármikor, amikor kiderül rólad, hogy keresztény vagy. Ezért amikor te kapod Keresztelő János szerepét, mert előbb-utóbb erre is sor kerül, fontos, hogy olyan józanul lásd a helyedet, mint ő. Ne ess bele abba a hibába, hogy csupán elméleti magyarázatot adsz gyakorlatias útmutatás helyett. Tanúságtételednek olyannak kell lennie, hogy akit Jézushoz akarsz vezetni, érezze, hogy hegyeket kell elhordani és völgyeket feltölteni az életében, ha Jézussal szeretne találkozni. De a te szereped csak ennyi. Hitet nem lehet sem erőszakkal, sem paranccsal továbbadni.
Keresztényként büszke lehetsz: a Keresztelőénél is magasztosabb hivatás a tiéd: hogy Krisztus eleven ikonja legyél a világban. Már csak ezért is érdemes hitvalló szülőnek, nevelőnek lenni! Egyáltalán: kereszténynek lenni!
Befejezésül Szent XXIII. János pápa szavaival kérlek Jézusom a mai szép ünnepen:
„Jézus, az ártatlanság Báránya, te a bűnösök magatartásával léptél Keresztelő János elé; vezess bennünket is a Jordán vizeihez! Ott óhajtunk találkozni, hogy megvalljuk vétkeinket és megtisztulhassunk tőlük. És ahogy akkoriban megnyílt az ég, és fölhangzott a mennyei Atya szózata, aki kedvét lelte Benned: kérjük, hogy a próbatételt győzelmesen megállhassuk, és helyesen éljünk, hogy mi is meghallhassuk Mennyei Atyánk szavát, aki gyermekeivé fogad bennünket! Ámen!”