május 9, szombati remény

Napi vigasz és remény 51.

Május 9, szombat

 

A mai napra Urunk Jézus jól ismert bíztató szavát idézem a soros evangéliumból:

Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.” (Jn 14,14)

Jézus nevében imádkozni többet jelent, mint nevét említenünk az ima elején és végén. Azt jelenti, hogy Jézus lelkülete és tanítása uralja imánkat; hiszünk ígéreteiben, bizakodunk kegyelmében, és az imánk után az útjain akarunk járni.

Bármilyen lelki áldást óhajtunk, kiváltságunk, hogy Jézus nevében kérhetünk. Egyszerű szavakkal, gyermeki hittel tárhatjuk fel Isten előtt szívünket. Amennyiben szükséges, a lelki javak mellett anyagi kéréseinket is odavihetjük hozzá, táplálékért és ruházatért is könyöröghetünk éppúgy, mint ahogy lelki ínségünkben az élet kenyerét is tőle kérjük.

Napjainkban divatos az aláírás gyűjtés. A héten kellett volna egy millió hiteles aláírás 7 országból, az európai őshonos kisebbségekért. Én is aláírtam, de nem jött össze, mert csak 3 ország érte el a kvótát.

 Már hetven éve meghirdette a boldog emlékű Mindszenty bíboros, ha lesz egy millió imádkozó magyar, ez a nemzet nem fog elveszni. Akik ehhez csatlakoztak, jó részük már nem is él, más részük már elfelejtette fogadalmát. De az is biztos, nem a létszámon fog múlni, hány ezerrel több, vagy kevesebb. Azon hogy, lesz-e olyan közhangulat, olyan egyetértés, melynek hatalmas lelki ereje, átformáló hatása van.

Egyszer aláírtam a CitizenGo nagyra becsült oldalnak egy petíciót. Azóta folyamatosan küldik, az újabb és újabba aláírni valókat, mert sok rossz van a világban. Naponta jön újabb kérés. Ettől valami rossz érzés kezd előjönni a szívemből. A rossz érzésre a koronát a múlt heti kampány tette. A tiszti főorvos asszonyt ábrázolta egy karikatúra, a megfeszített Krisztus előtt. Ez egy kis példányszámú lapban jelent meg, talán néhány százan, ha látták. Mi történt? A sátán jót nevet a markába. Túlfűtött keresztények terjesztették, osztották, úgymond botránkoztak rajta. A sátán meg ezzel elérte célját. Mi katolikusok nem politikai párt vagyunk. Nem is tiltakozók, protestálók egyesülete. Az igazi kereszténységtől ez távolabb áll, mint Makó Jeruzsálemtől.

Nem is fogja az ilyen kérést teljesíteni a jó Isten. És ez így van rendjén. Ilyet, és főleg így, ne kérjünk a jó Istentől.

Ne érts félre, nem fogok egyezkedni a gonosszal, a bűnnel. Eddig sem tettem. Amikor az apostolok felteszik Jézusnak a kérdést a sikertelenségről, Jézusnak egyszerű a válasza. Egy módon lehetséges a siker: imával, és böjttel.

Pál apostol mélyen nem értett egyet a császárkultusszal, rabszolgasággal stb. Nem tiltakozást, vagy felkelést szervezett. Keresztény életet élt, a vértanúságig.

Egy út van. Vállalod, éled-e Jézus útját, vagy nem. Ez az út pedig a vértanúság, a kereszt útja. Egyszerű, de radikális. Korunkból kifogyott a lendület, a bízó hit, a vértanúság. A könnyebb utat akarjuk választani? Pál apostol és társai nem kértek egy millió aláírást. Addig maradt Pál egy városban, amíg nem akadt egy apostolnyi létszámú hiteles ember. Azt mondván, ebben a városban már hirdettük az evangéliumot. És hidd el, létszám nélkül ők lettek a győztesek. Én egyedül kevés vagyok. Egy millió aláírás is kevés. Egy millió ima is kevés, ha nem vagyok kész vállalni az ima következményeit, akár a vértanúságig.

Bármit kérhetünk? Igen. De készen is kell lennünk rá, hogy megtegyük. Különben ez a politika játékszere - szavazókat nyerni, a sátán eszköze - így jut el a hír sokakhoz.

A vigasztaló Szentlélek azonban nem csak az esendő embert látja bennünk, de hiszem, hogy erőt is ad, hogy igaz tanítványokká válhassunk.

Uram, Jézus!

Bizalommal kérlek, mint tanítványod, követőd és barátod. Oly sok mindent szeretnék, hogy megváltozzon ebben a világban. A nagyvilág is legyen jobb, és benne az én kis személyes életem is. Add ehhez a kéréshez bátorító erődet, hogy tegyem le az önrészemet: az én vállalásomat, hitemet, elszántságomat, akár a vértanúságig. És akkor a mai világ is megtermi gyümölcsét. Úgy legyen. - Ámen!