Április 24, pénteki remény

Napi vigasz és remény 36. -  Április 24, péntek

A mai napra a szentlecke három mondatát választottam.

„Megbotoztatták őket, azután rájuk parancsoltak, hogy ne beszéljenek Jézusról. Ők továbbra is mindennap tanítottak. A templomban és a házakban hirdették Jézus Krisztust. (Apcsel 5,40;42)

Vigasz és remény, ha beszélhetek Jézusról? Igen! Csak két út létezik, vagy a világ nyel el fokozatosan engem, mindig egy kicsit hátrább, egy kicsit feladva, beletörődve: ez történik a legtöbb előttünk járó Nyugat-Európai ország katolikus egyházában. Vagy a másik út, amikor én próbálom meggyőzni a világot. Nem szoktam a szektákkal foglalkozni, de ez az egy irigylésre méltó tőlük: meggyőző erővel állnak ki az emberek elé.

Honnét vették az apostolok az erőt? Az egyik erőforrás a hiteles tanúk. A föltámadottal való találkozás, az a küldetés, amellyel Jézus megbízta őket. A másik erőforrás az elküldött és befogadott Vigasztaló, a Lélek ereje, mely működött bennük. A harmadik erőforrás a nyilvános megszégyenítés, és megbotozás.

Az első nagy lökés hitem elmélyülésében hasonló volt, de bot nélkül. 14 éves koromi bérmálkozásom után, még a régi rendszerben, az akkor osztályfőnök minden bérmálkozót felállíttatott a többiek előtt az osztályban. Feltette a kérdést, hogy ki mit kapott ajándékként a bérmálkozásért, és utána cikizve, hogy ezért az ajándékért megérte bérmálkoznod? Az osztály hátsó padjában ülve utolsó voltam. Nem voltunk gazdagok, nem is emlékszem, hogy ajándékot kaptam volna, talán csak 200 Ft-ot. Aztán, nem tudom miért, füllentetem, soroltam, hogy mi mindent kaptam, (persze nem kaptam). Jött is a leszúrás, hogy te ezért lettél bérmálkozó. Addig igazából nem is tudtam, miért bérmálkozok, de ez a néhány perc, igazi önérzete adott, életre keltette bennem a Szentlelket hosszú távra. Ismeritek egy kamasz önérzetét. Aztán hosszasan sorolhatnám, később például kispap koromban a rendőrségi, katonasági, stb. kihallgatásokat, beszervezési kísérleteket. Mind hatalmas erősítést adott.

Ekkor fogtam föl és éltem át személyesen, hogy az igazi tanítványnak nem lehet más a sorsa, mint mesterének.

      Tanúskodni számomra Jézusról nem azt jelenti, hogy elmesélem a történetét, nem is annyi csak, hogy megvallom őt, mint Megváltómat, még csak nem is azt, hogy hirdetem az ő tetteit és tanítását, hanem végső soron azt, hogy ugyanazt az életet élem, amit ő. Az ő istengyermeki életét a magam hétköznapi körülményei között.

Ez a Jézushoz való hasonulás átalakítja egész életünket. Nem körülményeinket változtatja meg, hanem benső világunkat, viszonyunkat elsősorban Istenhez, majd magunkhoz, embertársainkhoz és a dolgokhoz.

Akiben ez az élet kezd munkálkodni, az nem tart a környező emberek ítéletétől, véleményétől, hanem ő lesz a véleményformáló, a másokat meggyőző.

Uram, Jézusom!

Jól ismerem a mondást, teher alatt nő a pálma. Ahhoz, hogy erősebb, vastagabb legyen a törzse, teherrel nehezítik. Az én életem is sokféleképpen nehezített. De add Jézusom, hogy mindez édes teher legyen, a teher pedig egy jó ellensúly a világban. Az elmondott, továbbadott örömhír pedig, mint egy pozitív visszacsatolás, lelkesítsen és formáljon engem igaz tanítványoddá. Add, hogy mindennapi életem, munkám, viselkedésem is mind téged hirdessen. Ámen.