Március 26, csütörtöki remény

Napi vigasz és remény 7.
Március 26, csütörtök

A mai nap zsoltárverse a szentmisében, a 106. zsoltár 19-23 versei. 

„A Hórebnél borjút készítettek, és az öntött képet imádták. Dicsőségüket fölcserélték a füvet evő bika képével. Elfeledték Istent, aki megszabadította őket, aki nagy dolgokat művelt Egyiptomban, csodákat Kám földjén, félelmetes dolgokat a Vörös tengeren. El is határozta volna, hogy elpusztítja őket, ha választottja, Mózes, nem állt volna résen, hogy elhárítsa haragját, nehogy megsemmisítse őket.”

Nem csak erre a rövid felolvasott szakaszra, hanem az egész zsoltárra, mint biztatásra, reménykeltő szavára figyelek a mai napon. Számomra nagy erőt adott, bár nem tartozik a sokat idézett zsoltárok közé.

     Bezártan élünk. Nem kel túl hosszú idő, hogy lanyhuljon a figyelem. Egyesek pánikba esnek. Még a saját lakásukban, vagy egyedül ülve saját autójukban is maszkban vannak. Mások, mivel eddig nem esett bajuk, legyintenek. Egyrészt olyanok is megjelentek a templomban az utóbbi napokban, akik eddig nem jártak. Vasárnap egy kislány jött mise matricát kérni, miután elimádkoztak egy rózsafüzért édesanyjával az üres templomban. De a mise matricás füzetje teljesen üres volt. Az első pecsétet tettem rá ebben az évben. Ez öröm, bejöttek a templomba. De azt is olvasom, hogy van másféle növekedés is. Több, mint 20 %-al megnőtt például a pornóoldalak látogatottságának száma a válságban. Rájuk igaz a mai zsoltár néhány verssel korábbi sora, amit ma nem olvastunk fel a misében:

„A pusztában saját vágyukat követték, a kietlen földön kísértették az Istent. Megadta nekik, amit követeltek, de hagyta, hogy a betegség kikezdje őket.” (Zsolt 106, 14-15)

   A 106. zsoltár bepillantást nyújt Izrael fiainak bűnbánatába és nemzeti bűnvallásába, amikor megújult szívvel ismerik el mindazt, amit az Úr tett addig értük, és az isteni dicsőség és kegyelem fényében értelmezik a történelmüket. Papként most én érzem magam Mózes helyébe, hogy résen álljak, és az ármánykodó gonosz előtt minden kiskaput zárjak be. Napi imámban, zsolozsmámban, szentmisémben, így könyörgök az Úrhoz, nagy bizalommal.

     De Izrael kivonulása átvitt értelemben érvényes a saját mostani kivonulásunkra is a nyüzsgő hitetlen tömegből. Hasonlítsuk magunkat Izraelhez. Hasonlóan cselekednénk? Ők egykoron lázadtak a Vörös-tengernél, az egyiptomi húsos fazekak utáni zúgolódtak, az Isten vezetői iránt féltékenykedtek; és Isten dicsőségét egy állat képmásának tiszteletére cserélték le. Megfeledkezve, hogy hálát adjanak Istennek a megváltásért, a gondviselésért és a győzelemért végzett hatalmas tetteiért. Ne csak a bajban kapkodjunk, fohászkodjunk Isten után! Kezdjük gyakorolni, hogy vérünkké váljék: napi hálaadás nélkül nem is tudok élni, hiányérzetem van.

Ám ismét rátekintett nyomorúságukra, mihelyt meghallotta könyörgésüket.” – énekli a zsoltáros.

Valljuk meg tehát ma vétkeinket, és dicsőítsük Istent az Ő kegyelméért és hűségéért! Bízzunk a végső megváltásban a győzelem nemsokára elérkező napján, amikor Jézus eljön közénk a szentségekben, és erőt ad.

Általában olyan a zsoltárok felépítése, hogy a panasz, a baj megimádkozása után, jön a lélek felüdítő felemelése Istenhez. Természetesen a bajt, a problémát nem söpörjük a szőnyeg alá. Oda vittük a jó Isten trónusa elé. De soha nem lehet a rosszé az utolsó szó. A dicsőítés lelket vigasztal, felemel és megerősít. Így fejeződik be a mai zsoltár is!

„Ments meg minket, Urunk, mi Istenünk, és vezess haza a pogány népek közül! Hogy magasztaljuk szent nevedet, és téged dicsérve dicsekedhessünk.”

Ha van időd és lehetőséged, hallgasd meg a 106. zsoltárt, egy református lelkipásztor szép régi veretes fordítású felolvasásában. Érdemes!

https://www.youtube.com/watch?v=BQhXZV6q19E

  Urunk, Istenünk! Ahogy szép lassan elimádkoztam ezt a nehéz zsoltárt, máris belső béke és megnyugvás van a szívemben. Kérlek, áraszd rám irgalmadat, mutasd meg a következő lépést és adj lelkesítő bizakodást! - Ámen!