Hirdetéseink, frissítve!

Templomunk nyitva tartása.
Be szabad jönni egy-egy imára!
Kéréseink: egyszerre ne legyen 8-10 embernél több a templomban, és azok is egymástól távol. Ne érintsünk kilincset, ajtót, különben is mind nyitva van.

Próbaképpen a templom előcsarnoka egész nap nyitva lesz!

(Néhány évvel ezelőtt próbálkoztunk a templom előcsarnokának nyitva tartásával. Be kellett szüntetni, mert sok csöves ott végezte el az előcsarnokban a kis és nagydolgát, ott maradt utána a végtermék. Volt, aki összefirkálta a hirdetőtáblát, vagy ott bent étkezett, otthagyva maga után a szemetet. stb. Ezért döntöttünk az állandó zárás mellett. Most újból megpróbáljuk. Ha valami rendellenességet látsz, szólj!)

Hétköznap, hétfőtől péntekig: 9.00 – 17.30-ig.
Szombaton, 8.00 – 17.30-ig.
Vasárnap,  10.05 – 17.30-ig.

Az előcsarnokon túl, a templom akkor lesz nyitva, amikor lesz őrző, előreláthatólag:

keddtől csütörtökig:    9.00 – 11.00
pénteken szentségimádás a templomban:  9.00 – 11.00 és 16.00 – 17.30-ig.
szombaton  8.00 – 12.00-ig,
vasárnap  a 9 órai szentmise közvetítése után:   10.05 – 12.00 óráig!

Kérlek benneteket, iratkozzatok fel templomőrzésre a következő linken!

https://doodle.com/poll/x5tpb7i777im42m6

Szentáldozási lehetőségek templomunkban:

Kedd, szerda, csütörtök: 
          reggel 9.10-kor a templomnyitás után,
péntek:
             reggel 9.10-kor és
             délután 16.10-kor a templomnyitás után,
szombat:
             reggel 8.10-kor a templomnyitás után.
Vasárnap:
             10.20-kor,  húsz perccel a mise közvetítés után!

Gyónási lehetőség:

Egyénileg, a plébánossal egyeztetett időpontban, vagy itt a templomban a sekrestyében, vagy a plébánián a hittanteremben. (A szűk gyóntatószékben most nincs gyóntatás.) - Telefonon lehet megbeszélni,a személyes szentgyónást: Horváth Zoltán 06-30-436-2441
vagy e-mailben: horvath.zoltan//egekkiralyneja.hu

Szertartások követése otthonról!

Szentmise közvetítés az Újpesti Egek Királynéja Nagytemplomból

A nagyheti-húsvéti szertartásokat kövese online, a plébánia Youtube csatornáján:

Újpesti Egek Királynéja - https://www.youtube.com/channel/UCy6TDNZFAjgAULQ5xOeWkHA/featured

erre csak rá kell kattintani!

Legközelebbi szentmise közvetítés vasárnap reggel 9 órakor lesz!

Április 26, vasárnap reggel 8.55-kor kezdődik a közvetítés!

 

Az Egek Királynéja Főplébánia legújabb hirdetései:

 Többen kérték a plébánia számlaszámát, ahova lehet utalni. Természetesen eddig is megtalálható volt a számlaszám az általános információkban, de most kiemelt helyre is kerül.

OTB BANK, 

Név: Újpesti Főplébánia, számlaszám: 11704007-20024523  megjelölve a célt: - egyházi hozzájárulás (régi nevén adó), - mise szándék, -  temetési díj, -  rászorulók részére, - adomány az ólomüveg ablakokra.