December 21, szombati gondolat

December 21. szombat
Én 2,8–14  Lk 1,39–45
Mária belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. (Lk 1,39)
A találkozás: négy személy. Mária és Erzsébet. És két magzat: Jézus és János.
Azzal, hogy az Isten Fiát méhében hordozó Mária látogatást tesz Zakariásnál és Erzsébetnél, az Úr jelenlétével megszentelődik az ő házuk, otthonuk.
Kérjük, hogy a mi családunkban is otthonra találjon az Úr! - Napi imádság, a szeretet légköre töltse be házunkat, akkor köztünk lesz az Úr.
Az egyik személy a találkozásban, Mária.
Mária története a Szentírásban úgy kezdődik, hogy Isten 
- megszólítja:
- mert megszólítható,
- nem egy bezárt világban él,
- nem vágyainak foglya,
- alapvetően nyitott, még a váratlannal szemben is.
A másaik személy a találkozásban, Erzsébet.
Erzsébet öröme:
- vágyva-várt gyermekét várja
- meglátogatja boldog rokona - látja Mária hitét
- gyermeke is örül
- a Szentlélek eltölti
- a Messiás eljő
Vegyük számba a mai napon örömeinket, és figyeljünk arra, akivel találkozunk.
Mária titka: nyitott és megszólítható – az Isten számára is. Ez nem magától értetődő és egyszerű. Mert Isten nem hangosan és erőszakosan szól. Ő gyakran beszél másként, vagy mond mást, mint azt elvárnánk. Azonban azt is mondja: ne félj!
Az Úr Jézus ne csak ritkán látott vendég legyen, hanem jöjjön hozzánk minden nap!
Kértél már lakásszentelést, házszentelést?

A mai Ó- antifóna:
Ó, Napkelet!
Örök fény ragyogása, igazság Napja: Jöjj el, és világosíts meg minket, kik sötétségben ülünk és a halál árnyékában.

Olvasmány Izaiás könyvéből (42,6–7).
Én, az Úr hívtalak téged igazvoltom szerint, és kézen fogtalak téged. Arra alkottalak és arra rendeltelek téged, hogy teljesítsd, amit népemnek ígértem, és hogy fényt vigyél a pogány népeknek is. Hogy nyisd a vakok szemeit, és kivezesd a börtönből a foglyokat, s a sötétségben ülőket fogságuk házából.
Ez az Isten Igéje. — R. Istennek legyen hála!

V. Harmatozzatok, egek onnan felülről, és a felhők essék az Igazat!
R. Nyíljék meg a föld, és teremje az Üdvözítőt!

 Ó Jézus Krisztus, ki Nap vagy és Világ! Az isteni örök fényességből és ragyogásból te hozol e földre egy fénysugarat. Te világosság a világosságból, kiben előre sejtjük a beteljesülés ragyogását, te Nap, kiben a megigazultság teljessége fénylik! Jöjj el, és áraszd ránk világosságodat. Ahová a nap nem süt, ott csak sötétség lehet. Ahol te nem világítasz, ott lelki sötétség terjeng. Ahol igazságod nem ragyog, ott a tévelygés honol. Ahol erőd nem segít, ott vak és gyenge az akarat. Ahol édességed nem melegít, ott durva és kiegyensúlyozatlan a kedély. Ahol nem szentségedből él a lélek, ott a Halál uralkodik. Ahol nem süt az Igazság Napja, ott a megigazulatlanság alvilági árnyai lebegnek.