december 20 pénteki gondolat

December 20.  péntek
 Iz 7,10–14; Lk 1,26–38

Szűz Mária igenje
Szűz Mária igenje az Újszövetség igenje. De Mária hívő igenje egyben az Ige foganása. Akik Krisztusban hisznek, Mária igenjébe helyezkednek bele, mint visszavonhatatlan történeti ténybe. Ebben az értelemben Mária minden újszövetségi hívő anyja, éppúgy, ahogy Ábrahám a hívők atyja. Mint ahogy nem lehet igent mondani a Biblia Istenére, ha nem Ábrahám hitébe helyezkedünk bele, éppúgy nem lehet igent mondani Jézus Krisztusra, ha nem Mária hitébe helyezkedünk bele.
A legtöbb ember találkozásaiban, kapcsolataiban nem a másikat keresi, hanem önmagamat próbálja igazolni. Ezzel pedig sok sebet ejt saját magán, és a másikon is.
 Egy idős református nénitől olvastam a következőt: hogy a személyes névmásokat nem jó sorrendben tanítjuk a gyerekeknek. Nem úgy kellene tanítani, hogy „én, te, ő”, hanem fordítva, „ő, te, és én”. Ennél egyszerűbben nem lehet magyarázni és megfogalmazni Mária igenjét.

Szentatyánk, Ferenc pápa mondta Szeplőtelen fogatatás ünnepén:
„Ahhoz, hogy elteljünk valamivel, helyet kell készítenünk, ki kell üresítenünk önmagunkat, félre kell állnunk. Pontosan úgy, ahogy Mária tette, aki figyelmesen meghallgatta Isten Szavát és teljesen megbízott akaratában, fenntartás nélkül befogadta azt életébe. Olyannyira, hogy Isten Szava testté lett benne. Ez Mária „igenje” révén valósulhatott meg.

Mária nem állít akadályokat az Úr elé, nem veszít időt érvelésekkel, hanem készséggel rábízza magát és helyet ad a Szentlélek működésének. Egész lényét, egész személyes életét azonnal az Úr rendelkezésére bocsájtja, hogy Isten Szava és akarata formálják azokat és vezessék el a beteljesedésre. Így, tökéletesen megfelelve Isten rá vonatkozó tervének, Mária „teljesen szép”, „teljesen szent” lesz, de az öntetszelgés legkisebb árnya nélkül. Remekmű, de alázatos, kicsiny, szegény marad. Máriában visszatükröződik Isten szeretete, aki tiszta szeretet, kegyelem, önátadás.”

A mai Ó-antifóna:
Ó, Dávid Kulcsa! Izrael házának jogara, kimegnyitsz, és nincs, aki bezárja; bezársz, és nincs aki megnyissa: Jöjj el, és vezesd ki a börtön házából a bilincsbe verteket, kik sötétségben ülnek és a halál árnyékában.
 Olvasmány Izaiás könyvéből (22,22; 49,8–9).
Így szól az Úr: Vállaira teszem Dávid házának kulcsait. Amit ő kinyit, senki sem képes bezárni, s amit ő bezár, senki sem képes többé kinyitni. Én azért alkottam őt, hogy a rabokhoz így szóljon: Jöjjetek ki! És a sötétségben lévőkhöz: Jertek a világosságra!
Ez az Isten Igéje. — R. Istennek legyen hála!
V. Harmatozzatok, egek onnan felülről, és a felhők essék az Igazat!
R. Nyíljék meg a föld, és teremje az Üdvözítőt!

 Ó Jézus Krisztus, papunk, tanítónk és királyunk! Ki az angyal szava szerint Dávid királyi trónjára ülsz, kezedben a jogar, — nem azért, hogy földi királyságot szerezz, hanem, hogy országod áldásaiban részesítsd a hozzád hűséges lelkeket. Csak a te döntéseidnek van igazi érvénye. Nálad van a kulcs, te nyitod föl vele a bilincseket, a titkokat, a menny elzárt ajtaját. Te zárhatod le ezzel a kulccsal, vagyis mindenható akaratoddal és erőddel az Egyház ellenségeit féken tartó láncokat is. Nézd: mi is börtönben ülünk. A Sátánnak, saját bűneinknek, zavaros ügyeinknek, álnokságainknak, fortélyainknak, rendetlen vágyainknak, ingatagságunknak kötelékei tartanak fogva. Nélküled sötétségben tespedünk, és mint a siralomházban, a halál árnyéka ül rajtunk.