December 10, kedd

December 10, kedd

Az Úr eljön, és mint pásztor úgy legelteti nyáját, ölébe veszi bárányait (Iz 40,11)

 

A magas hegy, amiről Izajás próféta beszél, Isten igaz és tiszta ismerete. A próféta meggyőződéssel hirdeti, hogy Isten hűséges, gondját viseli népének, melyet választott magának úgy, mint az igazi jó pásztor.

Mi Jézus tanítása nyomán tovább gondoljuk Izajást: Isten a szeretet. Ha ezt az alaptételt elfogadod – persze, ha nem fogadod el, akkor is éppúgy érvényben marad –, végtelen gazdagság világ nyílik meg előtted, az a jövő, amelyről a prófétáknak még csak sejtéseik lehettek, de nekünk Krisztus által tudásunk is. Karácsony felé haladva semmi mással ne törődjünk, csak azzal, hogy egyre beljebb lépjünk az isteni szeretet fölfoghatatlanul új, meglepő és gyönyörűséges világába.

 

Urunk, Istenünk,

Adventi üzeneted, tudjuk, nekünk is szól:

„Készítsétek az Úr útját! Egyengessétek ösvényeit!”

– így mondja Izajás próféta.

„Térjetek meg!” – ezt hirdeti Keresztelő János.

Add, hogy mostani karácsonyi készületünk

És életünk nagy adventjének minden igaz törekvése

Eredményes legyen:

Mindjobban hozzád térjünk,

Kinyissuk szívünket előtted,

És egyre nagyobb részt kapjunk életedből.

Lelked irányítsa napjainkat,

Mindennap hasonlóbban legyünk Krisztushoz,

És így munkáljuk

Magunk és a világ megszentelését.

Ámen.