Adventi gondolatok: december 9, szerda

December 9,  szerda

-  A kanadai vadludak példája: egymást erősíteni, Izajással szárnyra kelni, mint a sasok.

Ezekhez tulajdonképpen nem kell külön kommentár…

ÖT PONT A KANADAI VADLIBÁKRÓL

 1. A vadlibák csoportosan, „V"-alakban szállnak. Repülés közben mozgatják szárnyukat, s a levegő felhajtó ereje fenntartja a következő libákat. így lehetséges, hogy 71 %-kal hosszabb távolságot tudnak megtenni, mintha csak egyetlen pár repülne.

-  Ha egymást segítve dolgozunk, s közösségi szellemben végezzük a munkát, sokkal gyorsabban és könnyebben érjük el a célt.

2. Ha egy vadliba kirepül a sorból és egyedül próbál célhoz érni, azonnal lelassul, mert nem segíti őt többé a levegő emelő hatása, amelyet a többi vadliba szárnycsapásai biztosítanak számára. Így gyorsan visszarepül a sorba, hogy repülése könnyebbé váljon a társai erőfeszítése által.

-  Ha van annyi eszünk, mint egy kanadai vadlibának, akkor együtt dolgozunk a közösséggel, közös cél érdekében.

3. Amikor a vezető vadliba elfárad, egy másik veszi át helyét az élen.

-  A közösségben el kell fogadnunk egymásrautaltságunkat, s a megfelelő pillanatban átadni vagy átvenni a munkát éppúgy, mint a vezetést.

4. Repülés közben a hátsó vadlibák hangosan gágognak, hogy az elsőket erőfeszítéseikben biztassák.

-  A közösség nem létezhet szurkolók nélkül, és fontos, hogy a „gágogás" biztató legyen.

5. Ha egy vadliba megbetegszik, két társa leszáll vele, s addig együtt maradnak, amíg meggyógyul vagy elpusztul. A libák ezután visszatérnek a saját közösségükhöz, vagy hármasban, vagy már csak kettesben; olykor egy másik közösséggel röpülnek, míg el nem érik a sajátjukat.

-  Ha annyi együttérzés lenne bennünk, mint a vadlibákban, átsegítenénk egymást a nehéz időkön, ahogyan ők teszik.

 

„Még a fiatalok is elfáradhatnak, ellankadhatnak, az ifjak is összeeshetnek erőtlenül. De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok”(Iz 40, 25 – 31).

Elfáradhatunk. Ma a dolgozó emberek nagy többségének nincs ideje, lehetősége, hogy kipihenje magát. Ez elég nagy baj, mert sok szenvedés és bűn oka ez. De nem csak pihenésre, saját magára és szeretteire nincs ideje, hanem Isten dolgaira sem.  Ha sok a dolgunk és valamit el kell hagynunk. Először a közösséget hagyjuk el. Utána jön a lazítás a közösségi hitben, mint a szentmise. Ezután már csak egy lépés, hogy a magán imádság, az önmegtagadás, a szeretet gyakorlása is csorbát szenvedjen.

Ugye tanulunk a kanadai vadludaktól, és  nem engedünk az első, a közösségi lazításnak, hanem erőforrásnak tekintjük?

 

Az egymás névmás 57-szer fordul elő az Újszövetségben. Nem véletlenül!

Nagy Szent Gergely pápa imája:

Teremtő Istenünk, te  úgy rendezel  mindent, hogy  aki felfuvalkodhatna  a neki juttatott ajándék  miatt, az  alázkodjék meg  hiányai miatt.  Egyszer kegyelmeddel fölemelsz valakit, más dologban meg megalázod. Uram, add, hogy  jól  gazdálkodjunk  sokféle kegyelmeddel, legyünk meggyőződve arról, hogy a nekünk juttatott  adományok voltaképp  másokéi, mivel az  ő  javukra  adattak.  Add, hogy a  szeretet  által  kölcsönösen szolgáljuk egymást. Ennek során megértjük, hogy mások adományai  egyben a mieink is, és  saját adottságainkat is úgy  ajánljuk fel  másoknak, mintha  valamennyi az  övék volna.