auguszts 25

Évközi 25. vasárnapra (Böjte Mihály OFM gonolatai alapján.)

Lelki keresztrejtvényünk

Indít-e, mozgat-e még minket a kérdés, hogy üdvözülünk-e? Tudjuk-e, hogy „kívül” vagy „belül” vagyunk? Talán túlságosan biztosak vagyunk abban, hogy az Egyház gyermekeiként a szentek közösségébe tartozunk. De sokan állnak „odakinn” kenyérre éhezőn, szeretetre fázón, – mert úgy érzik, hogy belül nincs számukra hely.
        A keresztény világnak félelem és gyűlölet nélküli világnak kell lennie. De van (névleg) 2 milliárd keresztény, de a világ mégis tele gyűlölettel és félelemmel – félnek az élettől és egymástól. Nem mondhatjuk, hogy a keresztények (igazi keresztények) okozzák ezt; de a tétlenség, a tunya félreállás is lehet ok! „De itt-ott, időnkint föllép egy keresztény (igazi!) – s ahol föllép, a világ elcsodálkozik” – mondta nemrég egy egyház-támadó bírálónk. Itt-ott akad igazi keresztény, aki Krisztust egészen komolyan veszi, minden tanát, minden parancsát.
 Érdekes vonása az emberi kíváncsiságunknak, hogy arra is kiterjedhet, hogy kevesen, vagy sokan üdvözülnek-e. Hogyha túl szigorú a megközelítésem, akkor alig üdvözül valaki, hogyha engedékeny, akkor szinte mindenki. Kérdezzük meg Jézust, hisz ő  a leghivatottabbat a rejtvény megoldására, mi az ő véleménye – és    íme, a legváratlanabb válasz: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan  próbálnak majd bejutni, de nem tudnak”  Ki gondolta volna, hogy a kíváncsiskodó kérdésre „Uram  kevesen vannak, akik üdvözülnek?” ez a felelet.
 Azonban valóban így van, az üdvözültek számánál sokkal fontosabb, hogy mi a boldogulásunk  feltétele.  Úgy találjuk viszont, hogy ez nem újdonság,  hisz naponta e körül forognak a gondolataink.  Ez használja el energiáink legjavát. Ezzel kelünk és ezzel fekszünk. Nagyon földhöz ragadtak lettünk.  Nagyon foglalkoztat bennünket mindaz ami boldogit. Nagyon szeretnénk boldogak lenni, most ebben a  pillanatban, a holnap talán nem is számit.  Épp ez a dolgok bökkenője, hogy határtalan boldogság keresésünk nem távlatokat nyitó, hanem emberi módon, beszűkülő, gúzsba kötő. Boldogulás kizárólag megragadható, földi eszközökkel, személyre szabottan, egyéni elvárásokkal, másoktól függetlenül. Pedig valljuk be, mindannyian nagyon szeretjük a mennyország előízét:
        A megérdemelt nyári szabadság örömét, a barátságban felsejlő tartós kapcsolat ígéretét, a házastárs hűséges szeretetét, a felnövekvő kicsik önfeledt mosolyát, a kitartó szolgálat jóleső fáradságát, amelyek mind -  mind Isten boldogító melegének csillogó drágakövei. Mindezek számbavételénél ajkunkra tódul az ima: „Uram nyiss nekünk ajtót”  A fentebb felsoroltakban, és mindabban, ami szép és mégis mindennapi ott ragyog Isten végtelen arca. Ezt kell keresnünk – magát Istent, hogy legyen szemünk megtalálni mindazt, ami közelebb visz hozzá, és megadja a dolgok igazi értékét. A sok felkínálkozó eszközből meg kell  találunk a nyitott szűk kaput. „Szűk kapu” Sokszor szűknek találjuk a mozgásterünket, és nem vesszük észre, hogy számunkra ez kifutó pálya. Az édesanya számára, akinek napjai a családban, gyerekei között telnek, szűknek tűnhet az élettér – mégis számára ez nyitott kapu. Az édesapa, aki a szeretet szellemében szolgál  nem csak a fizikai megmaradásért küzd, mert távlatai vannak. A diáknak a tanulás a szűk kapu, a szerzetesnek a regula, a papnak az oltár szolgálata, a hivatalnoknak az íróasztal, az idősnek a megrokkant egészség. Lehet, hogy néha mindez labirintusnak tűnik, és Isten kivezető kegyelme nélkül az is. Azonban úgy találom, hogy inkább lelki keresztrejtvényünk, mint labirintus és ne feledjük, ennek megoldásától függ a kiteljesedésünk – vagyis örök üdvösségünk. Ugyanis nem az a kérdés, hogy hányan üdvözülnek, hanem miként éljünk, ahhoz hogy mindannyian üdvözüljünk.
          Bár ezek nagyon fontos felismerések a boldogság útjával kapcsolatban, de még nem elegendőek. Jézus személyét tegyük, amennyire csak lehet, életszerűvé. Ez arra irányul, hogy Jézusban is felismerjük a folytonos közeledést hozzánk, amelynek az a célja, hogy az örök boldogságra vezessen minket. Jézus földi életének ez volt a célja, amellyel megváltott minket bűneinktől és megalapította Isten országát. Erre épül folytonos jelenléte életünkben, az élő kapcsolat, amelyet mindenkinek felajánl. Ez az a szűk kapu, amelyre mindnyájunknak rá kell találnunk, amely nem előírásokban vagy törvényekben, nem hagyományokban vagy szokásokban, hanem az élő Krisztussal való kapcsolatban válik valósággá.