Szentháromság B év 2018
A mai vasárnap nem a fejünkkel, hanem a szívűnkkel kell megértenünk valamit Istenről. A Szentháromság tanának fő mondandója csupán ennyi: Isten közösségi. Szokás azt mondani, az Atya teremt, a Fiú megvált és a Szentlélek megszentel. Mindhárom személy a világnak és az emberiségnek az Istennel fennálló harmóniájának megteremtésén fáradoznak.
A Szentháromság életközössége ideális mintája és ösztönzője az emberi közösségeknek. Még ha gyakran úgy is tűnne, mégsem haszontalan erőfeszítés az, amely arra irányul, hogy helyre álljon az Isten és ember, valamint az ember és ember harmonikus kapcsolata. Ehhez a munkához mindenkire szükség van.
A mai ünnep célja, hogy rádöbbenjünk Isten szeretetére, és próbáljuk meg azt viszonozva, gyakorlatba ültetni, vagyis olyan tanúságtevő legyen az életünk, hogy ez másokat is lelkesítsen.
Mindezt túl nehéznek találjuk? Csak kevéssé értjük meg? Mégsem kell emiatt aggódni! Amikor valaki a tó vagy tengerparton van és szeretné tudni, mi van odaát, akkor nem éleslátásra és a horizont kémlelésére van szükség, hanem hajóba kell szállni és át kell menni a másik partra.
A Szentháromsággal kapcsolatban a legfontosabb, hogy ne megérteni akarjuk a misztériumot, hanem maradjunk hűségesek az Egyház hitéhez, amely az a hajó, ami elvisz minket a Szentháromsághoz.
A keresztény tanítás legfontosabb feltétele az Isten létezésében való hit, aki a világot teremtette, azt szeretetével fenntartja, Fia halálával megváltja és Szentlelkével erősíti, vigasztalja és vezeti.
Mély elismeréssel adózunk a tudományos haladásnak, de tudjuk, hogy Isten létét a tudomány kézzelfoghatóan soha, de soha nem bizonyíthatja. De szükséges-e gyertyát gyújtanunk ahhoz, hogy lássuk a napot?
Isten keresésünkben Krisztus élete legyen minden vállalkozásunk, fáradozásunk mozgatója. Ennek az életnek a beteljesedése pedig az ő feltámadása. Pecsétje a Szentlélek.
Mi a világ? – E kérdésre így válaszolhatnánk: Élet a Szentháromság ölén. (Werner von Braun)
Van egy régi ismerősöm (Zsuzsa), akinek a Balaton északi partján van egy kis üdülője. nagyon szereti, és évek óta hívogat, de még nem mentem el hozzá. A múlt hétig nem voltunk Facebook ismerősök. Általában korlátozom, kit veszek fel ismerősnek a Facebookon, és nem túl sokat. Persze ő sorra tette fel a szép képeket a nyaralójáról, amit így én ne láthattam. Aztán egy közös ismerősünk megosztotta az egyik képét, én pedig valamiért lájkoltam. Ezután felhív, most már nincs kifogás, láttad, milyen szép, lájkoltad gyere el, nézd meg.
Egy kicsit hasonlóan van ez Isten és miköztünk is. Ugye küld Isten önmagából és a maga végtelen, kimondhatatlan világából ajándékokat – ez az egész teremtés ilyen ajándéka Istennek. Ez a világ valóban olyan ajándék, hogy ebből egy kis ízelítőt kaphat az ember, milyen lehet az, akitől ez a világ származik. Abból a szépségből, abból a gazdagságból, változatosságból, végtelen jóságból, ami Isten maga. Zsuzsa ismerősöm hiába tette fel a képeket facebook oldalára, amíg nem voltunk ismerősök, én nem láthattam. És ugyanígy: ha a Jó Istennel nem vagyunk ismerősök, nem tudunk ezekről az ajándékokról.
A Facebooknak van egy furfangja: Zsuzsa ismerősöm képét úgy láttam, hogy a közös ismerős megosztotta. A jó Isten más furfangot vet be:
Isten önmagáról küld üzeneteket, levelet, a Szentírást. A Szentírásban a vele való kapcsolatnak a kérdései vannak ott, és annak során egy-egy kis megvilágítás: valami róla.
Ahogy a Szentírás aztán mondja, sokféleképpen szólott az Isten a próféták által, küldött követeket is Isten, embereket egy néphez, akik Istenből valamit megragadtak, valami üzenetet általuk.
Aztán még mindig vannak olyanok, akik nincsenek kapcsolatban Istennel, mai szóval még nem faceboook ismerősök. Mert nem mindenki olvassa a Szentírást. A jó Isten ezért újból lépett:
Fia által, Jézus által szól hozzánk. A Fiú által, aki Tőle jött, aki mondhatta magáról, hogy senki se ismeri az Atyát, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. És ki is nyilatkoztatta. Nemcsak szavakkal, hanem cselekedetekkel, csodáival, önmagán keresztül bemutatta Istent, az isteni titkok világát.
A Fiú, Jézus mutatott már az Istenből valami bensőt, az ő kapcsolatán keresztül az Atyával. Elmondta, hogy ő mindent az Atyától kap; nem mond semmit, csak amit az Atya mond neki, hogy mindennapi kenyere az Atyának az akarata, hogy megtegye, és az Atya akaratán keresztül, amit megtett, hogy a szeretetét nyilvánította ki, azt a végsőkig menő szeretetet nyilvánította ki köztünk, a kereszthalála által, a titkokon, az Eucharisztián keresztül, a Szentlelkének a küldésén keresztül.
Ennél többet tehetett-e? Igen, a halálon keresztültörve, a föltámadt, égi lényét, emberségét is megmutatta nekünk! És mindezen keresztül egy hívást juttatott el hozzánk, hogy gyertek! Helyet készítettem nektek! Mondanám-e, hogy gyertek, ha nem volna ott hely számotokra is?
A Szentháromság ünnepe Isten végtelen szeretetének az ünnepe. Arra hív, hogy itt a világon is a legnagyobb élmény a szeretet megélése: ezt gyakoroljuk – és higgyük, hogy majd megéljük ezt a szeretetet az örök élet tengerében, kimeríthetetlenül: a Szentháromságnál kapunk örök otthont a mennyben.
Ezért könyörögjünk, és ebben higgyünk! Hiszek ebben a szeretetben, hiszek a Szentháromságban!
Befejezésül Sienai Szent Katalin imájával tisztelem, imádom a Szentháromság egy Istent:
„Örök Szentháromság, aki fényesség vagy, add, hogy lelkem részesedjék a te világosságodban! Te, aki tűz vagy, részesíts magaddal a tűzben, és ebben a tűzben egyesítsd akaratomat a tieddel. Te, aki bölcsesség vagy, add meg lelkemnek azt a bölcsességet, hogy fel tudja ismerni és meg tudja különböztetni a te igazságodat. Te, aki erő vagy, adj lelkemnek erőt; legyen annyira erős, hogy se a gonoszlélek, se teremtmény ne tudja megfosztani erősségétől.” Ámen.