NEK

 

NEMZETKÖZI EUCHARISZTIKUS KONGRESSZUS 2020 BUDAPEST

Ezen az oldalon a Budapesti 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus elkészületei, programjai,

lelki anyagai olvashatók. Közöttük saját plébániánk aktuális a témához kapcsolódó eseményei.

Látogasd meg:    https://www.iec2020.hu/

 

Sokat változott a világ! Eukarisztikus ünneplések a múlt század elejéről:

https://www.youtube.com/watch?v=EaUlGKPHN4w&feature=share

https://www.youtube.com/watch?v=iJeP7I5prtQ

https://www.youtube.com/watch?v=XYPXdswdeBA

https://www.youtube.com/watch?v=j4wqJ55e-Mc

 

„LÁTNI SZERETNÉNK JÉZUST”(Jn 12,21)

Az Eucharisztikus Kongresszusra való készület első évének fókuszában az Eucharisztia, mint életünk forrása állt.

A második évben a közösségek megerősítése a cél. Emellett az Oltáriszentség ugyaúgy a középpontban marad.

Ezért szeretettel hívlak benneteket éljetek a pénteki Szentségimádási lehetőséggel.

Jelentkezni a levelező listán megadott linken, a sekrestyében kitett íven, Zoltán atyánál és Gáspár Gabusnál lehet.

Szentségimádáshoz egy kis segítség lehet Jean Van Den Eynde SJ (1926-2016) francia jezsuita atya írása az adorációról.

Itt olvasható: http://www.nazaret.hu/hu/irasok/33-adoracio-a-szenvedes-es-a-kereszt

 

  ELŐKÉSZÜLET MÁSODIK ÉVE

  A Kongresszusra való előkészület második évére a közösségek megerősítését, épülését tűzték ki célul.

Plébániánkon havi egy alkalommal a hónap harmadik vasárnapján egy-egy tanúságtétel hangzik majd el -híveink részéről- a 9 órás szentmise keretében.

Ezek itt később írásos formában újra olvashatók lesznek.

1. alkalom: 2018.szeptember. 23. Mártonné Kovács Réka

 

"Márton Balázsné vagyok, és arra kaptam lehetőséget, hogy elmondjam, hogyan kerültem ide.

Egy nagyon szerető, de nem hívő családból származom, és bár babaként meg lettem keresztelve, nem kaptam vallásos nevelést.Ennek ellenére megkaptam azt a kegyelmet, hogy mindig is tudtam, hogy van Isten.Gyerekként többször kérdezgettem a szüleimet Istenről, Jézusról, de sokszor nem igazán tudtak mit válaszolni.

Mikor iskolás lettem, és az osztálytársaim elkezdtek hittanra járni, én is szerettem volna. A szüleim végül másik különórát választottak nekem, de azért mindig kikérdeztem a többieket, hogy mit tanultak.

Ötödiktől a XIII. kerületben jártam iskolába, ahol az a szokás, hogy a kerületi iskolák minden évben közös karácsonyi koncertet adnak. Így jutottam el minden évben a Béke téri templomba, ami nagy élmény volt, mert máskor nem jártam templomba. 14 évesen ennek hatására határoztam el újra, hogy hittanra szeretnék járni. Felnőtt csoportba kerültem volna, és ettől megijedtem; másrészt bár a szüleim nem tiltották, de éreztem az ezzel kapcsolatos ellenérzésüket, és akkor még ezt a konfliktust nem tudtam felvállalni, így ez akkor annyiban maradt.

Akkor úgy gondoltam, tulajdonképpen nincs is szükségem közösségre, Istennel ez a ketttőnk dolga. Olvastam vallásos könyveket, és imádkoztam, ahogy tudtam.

Aztán egyetemista koromban véletlenül rátaláltam a Mária Rádióra. Nagyon sokat kaptam tőle, ez lett az első – még nem igazi – közösségem (hallgatóként), és ez döbbentett rá, hogy szükségem van valódi közösségre, az egyházra is.

Ezután sokszor, sok helyzetben vártam, hogy valaki megszólítson, meghívjon valahová. Ilyen alkalom nem adódott, én magam pedig még mindig nem mertem lépni.

Egyetem után elköltöztem otthonról. Ez augusztus végén történt; szeptemberben már itt voltam a katekumen hittanon. A következő év húsvétján lettem elsőáldozó, és pár héttel később bérmálkozó.

A katekumenátus egy nagy kegyelmi időszak volt. Bár még nem áldozhattam, megtapasztalhattam, hogy milyen sokat tud adni a lelki áldozás, és ez az élmény a későbbiekben is nagy erőforrásom volt olyankor, amikor nem áldozhattam.

Az elsőáldozás nem az út vége volt természetesen, hanem a kezdete. Sok-sok kisebb botlásom és nagy elesésem volt azóta is. Ezeket jólesett volna a körülményekre és a környezetemre fogni, de be kellett vallanom magamnak is, hogy ha a döntést, hogy én Krisztushoz akarok tartozni, meghoztam, akkor onnantól kezdve én felelek a tetteimért és a lelkiismeretemért, kettős életnek (a templomban és a templomon kívül) nincs helye többé. Az elsőáldozással ezt a felelősséget vállaltam. A hibáim nem a mások és nem a körülmények hibái, hanem az enyémek. De enyém a bűnbánat is, és az Isten megbocsátása is.

Amikor úgy éreztem, hogy süllyedek, valami újfajta módon tapasztaltam meg az Isten irgalmát. Akkor értettem meg, hogy én bármilyen messzire távolodok Tőle, Ő mindig ugyanolyan közel marad hozzám; és hogy az Istennel való kapcsolatom egyetlen gátja én magam vagyok.

Akkoriban kezdtem el mondogatni ezt a rövid kis imádságot, amit minden szentáldozás előtt elmondok:

"Én Tebenned, Te énbennem, most és mindörökké. Amen."

Ez azt jelenti nekem, hogy soha többé nem akarok Tőle eltávolodni.

Bár felnőttként voltam elsőáldozó, csak abban az értelemben tekintem magam felnőtt megtérőnek, amennyiben mindenkinek annak kell lennie: hogy Isten újra és újra tudatos döntést vár tőlünk.

Erre csak egy példa a munkahelyváltásom története: A korábbi munkám lelkiismereti konfliktust okozott, és ezért váltani akartam, de nem mertem úgy otthagyni, hogy nem volt meg az új munkahely. Évekig hiába jártam számtalan állásinterjúra, semmi nem jött össze. Közben pöröltem az Úrral: Uram, Te tudod, hogy ez a munka a lelkem kárára van, miért nem adsz lehetőséget valahol máshol?

Végül úgy léptem ki, hogy még nem tudtam, hova kerülök; és másfél hónappal később már kezdhettem is az új munkahelyen!

Gondoskodott rólam az Isten, csak nem úgy, ahogy én elképzeltem, hanem megvárta, hogy én döntsek előbb, merjek Rá hagyatkozni.

Még tanulom azt, hogy a váratlan helyzetekben az első kétségbeesés helyett azonnal és kézenfekvően Istenhez forduljak.

Nagyon nekem szól Jézus sokszor elhangzó felszólítása: "Ne félj!" Túl sok hibám és mulasztásom fakadt félelemből. Amikor tudtam, mi lenne a helyes, de féltem, hogy a döntésemmel egyedül maradok. És amikor tehettem volna jót, de nem mertem. De el kell hittem, hogy ha feladatot kapok, Isten mindig megadja hozzá mindazt, ami kell.

Ez a gondolat bátorított akkor is, amikor idejöttem, hogy ezt elmondjam, pedig nagyon féltem!:) Köszönöm a lehetőséget!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!"