NEK

 

NEMZETKÖZI EUCHARISZTIKUS KONGRESSZUS 2020 BUDAPEST

Ezen az oldalon a Budapesti 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus elkészületei, programjai,

lelki anyagai olvashatók. Közöttük saját plébániánk aktuális a témához kapcsolódó eseményei.

Látogasd meg:    https://www.iec2020.hu/

 

Sokat változott a világ! Eukarisztikus ünneplések a múlt század elejéről:

https://www.youtube.com/watch?v=EaUlGKPHN4w&feature=share

https://www.youtube.com/watch?v=iJeP7I5prtQ

https://www.youtube.com/watch?v=XYPXdswdeBA

https://www.youtube.com/watch?v=j4wqJ55e-Mc

2016 CEBU 51. Eucharisztikus Kongresszus összefoglaló videó

https://www.youtube.com/watch?time_continue=27&v=2VJPLIO4Dxw

 


 

„LÁTNI SZERETNÉNK JÉZUST”(Jn 12,21)

Az Eucharisztikus Kongresszusra való készület első évének fókuszában az Eucharisztia, mint életünk forrása állt.

A második évben a közösségek megerősítése a cél. Emellett az Oltáriszentség ugyaúgy a középpontban marad.

Ezért szeretettel hívlak benneteket éljetek a pénteki Szentségimádási lehetőséggel.

Jelentkezni a levelező listán megadott linken, a sekrestyében kitett íven, Zoltán atyánál és Gáspár Gabusnál lehet.

Szentségimádáshoz egy kis segítség lehet Jean Van Den Eynde SJ (1926-2016) francia jezsuita atya írása az adorációról.

Itt olvasható: http://www.nazaret.hu/hu/irasok/33-adoracio-a-szenvedes-es-a-kereszt


 

 ELŐKÉSZÜLET MÁSODIK ÉVE

  A Kongresszusra való előkészület második évére a közösségek megerősítését, épülését tűzték ki célul.

Plébániánkon havi egy alkalommal a hónap harmadik vasárnapján egy-egy tanúságtétel hangzik majd el -híveink részéről- a 9 órás szentmise keretében.

Ezek itt később írásos formában újra olvashatók lesznek.

 

1. ALKALOM: 2018.szeptember. 23.

MÁRTONNÉ KOVÁCS RÉKA

 

 

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Márton Balázsné vagyok, és arra kaptam lehetőséget, hogy elmondjam, hogyan kerültem ide.

Egy nagyon szerető, de nem hívő családból származom, és bár babaként meg lettem keresztelve, nem kaptam vallásos nevelést.

Ennek ellenére megkaptam azt a kegyelmet, hogy mindig is tudtam, hogy van Isten.

Gyerekként többször kérdezgettem a szüleimet Istenről, Jézusról, de sokszor nem igazán tudtak mit válaszolni.

Mikor iskolás lettem, és az osztálytársaim elkezdtek hittanra járni, én is szerettem volna. A szüleim végül másik különórát választottak nekem, de azért mindig kikérdeztem a többieket, hogy mit tanultak.

Ötödiktől a XIII. kerületben jártam iskolába, ahol az a szokás, hogy a kerületi iskolák minden évben közös karácsonyi koncertet adnak. Így jutottam el minden évben a Béke téri templomba, ami nagy élmény volt, mert máskor nem jártam templomba. 14 évesen ennek hatására határoztam el újra, hogy hittanra szeretnék járni. Felnőtt csoportba kerültem volna, és ettől megijedtem; másrészt bár a szüleim nem tiltották, de éreztem az ezzel kapcsolatos ellenérzésüket, és akkor még ezt a konfliktust nem tudtam felvállalni, így ez akkor annyiban maradt.

 

Akkor úgy gondoltam, tulajdonképpen nincs is szükségem közösségre, Istennel ez a ketttőnk dolga. Olvastam vallásos könyveket, és imádkoztam, ahogy tudtam.

Aztán egyetemista koromban véletlenül rátaláltam a Mária Rádióra. Nagyon sokat kaptam tőle, ez lett az első – még nem igazi – közösségem (hallgatóként), és ez döbbentett rá, hogy szükségem van valódi közösségre, az egyházra is.

Ezután sokszor, sok helyzetben vártam, hogy valaki megszólítson, meghívjon valahová. Ilyen alkalom nem adódott, én magam pedig még mindig nem mertem lépni.

Egyetem után elköltöztem otthonról. Ez augusztus végén történt; szeptemberben már itt voltam a katekumen hittanon. A következő év húsvétján lettem elsőáldozó, és pár héttel később bérmálkozó.

A katekumenátus egy nagy kegyelmi időszak volt. Bár még nem áldozhattam, megtapasztalhattam, hogy milyen sokat tud adni a lelki áldozás, és ez az élmény a későbbiekben is nagy erőforrásom volt olyankor, amikor nem áldozhattam.

Az elsőáldozás nem az út vége volt természetesen, hanem a kezdete. Sok-sok kisebb botlásom és nagy elesésem volt azóta is. Ezeket jólesett volna a körülményekre és a környezetemre fogni, de be kellett vallanom magamnak is, hogy ha a döntést, hogy én Krisztushoz akarok tartozni, meghoztam, akkor onnantól kezdve én felelek a tetteimért és a lelkiismeretemért, kettős életnek (a templomban és a templomon kívül) nincs helye többé. Az elsőáldozással ezt a felelősséget vállaltam. A hibáim nem a mások és nem a körülmények hibái, hanem az enyémek. De enyém a bűnbánat is, és az Isten megbocsátása is.

Amikor úgy éreztem, hogy süllyedek, valami újfajta módon tapasztaltam meg az Isten irgalmát. Akkor értettem meg, hogy én bármilyen messzire távolodok Tőle, Ő mindig ugyanolyan közel marad hozzám; és hogy az Istennel való kapcsolatom egyetlen gátja én magam vagyok.

Akkoriban kezdtem el mondogatni ezt a rövid kis imádságot, amit minden szentáldozás előtt elmondok:

"Én Tebenned, Te énbennem, most és mindörökké. Amen."

Ez azt jelenti nekem, hogy soha többé nem akarok Tőle eltávolodni.

Bár felnőttként voltam elsőáldozó, csak abban az értelemben tekintem magam felnőtt megtérőnek, amennyiben mindenkinek annak kell lennie: hogy Isten újra és újra tudatos döntést vár tőlünk.

Erre csak egy példa a munkahelyváltásom története:

A korábbi munkám lelkiismereti konfliktust okozott, és ezért váltani akartam, de nem mertem úgy otthagyni, hogy nem volt meg az új munkahely. Évekig hiába jártam számtalan állásinterjúra, semmi nem jött össze. Közben pöröltem az Úrral: Uram, Te tudod, hogy ez a munka a lelkem kárára van, miért nem adsz lehetőséget valahol máshol?

Végül úgy léptem ki, hogy még nem tudtam, hova kerülök; és másfél hónappal később már kezdhettem is az új munkahelyen!

Gondoskodott rólam az Isten, csak nem úgy, ahogy én elképzeltem, hanem megvárta, hogy én döntsek előbb, merjek Rá hagyatkozni.

Még tanulom azt, hogy a váratlan helyzetekben az első kétségbeesés helyett azonnal és kézenfekvően Istenhez forduljak.

Nagyon nekem szól Jézus sokszor elhangzó felszólítása: "Ne félj!" Túl sok hibám és mulasztásom fakadt félelemből. Amikor tudtam, mi lenne a helyes, de féltem, hogy a döntésemmel egyedül maradok. És amikor tehettem volna jót, de nem mertem. De el kell hittem, hogy ha feladatot kapok, Isten mindig megadja hozzá mindazt, ami kell.

Ez a gondolat bátorított akkor is, amikor idejöttem, hogy ezt elmondjam, pedig nagyon féltem!:)

Köszönöm a lehetőséget!

 

 

 

2. ALKALOM: 2018.október 21-én.

MURÁNYI NIKOLETT

 

Régen a pesti domonkos templomba jártunk, mert ott laktunk a közelében, és 1993-ban a férjemmel együtt tagjai lettünk a világi domonkos közösségnek.

1995. július 2-án éjjel azt álmodtam, hogy Jézus ott állt piros miseruhában áldoztató kehellyel a kezében, és várta, hogy jöjjenek áldozni az emberek, de senki sem akart áldozni, egyedül csak én áldoztam. Eddig az álom.

Reggel, amikor felébredtem, elmondtam ezt a férjemnek, és kértem, hogy menjünk el aznap munka után szentmisére. Emlékszem, hogy megdöbbentünk, amikor a szentmise elején Zsigmond atya, a Domonkos Rend akkori magyarországi főnöke bejelentette kérését, így fogalmazott: a szentáldozást ajánljuk fel az aznap éjjel elhunyt Dániel Ernő atyáért. Ő volt a kommunista időkben a magyar domonkosok titkos tartományfőnöke, a legnehezebb időkben állt a tartomány élén. Mi nem ismertük ezt az atyát, de mélyen megérintett minket az, hogy mekkora kegyelmet közvetíthet egyetlen szentáldozás, ha Jézusnak ennyire fontos, hogy meghívjon rá valakit. És ezt természetesen nem lehet és nem is akarom elfelejteni.

Azután 1998 táján felfedeztem magamban, hogy hiányként élem meg azt, hogy a Hiszekegyben nincs említve az Eucharisztia. A szívem mélyén hosszú éveken át megtoldottam a Hiszekegyet azzal, hogy: „hiszem az Eucharisztiában valóságosan jelenlévő Jézus Krisztust”,

Azóta is folyamatosan belső sürgetést érzek arra, hogy megvalljam az Eucharisztiával kapcsolatos hitemet, és azt terjesszem is. Úgy gondolom, hogy sok embernek segíthetnék ezzel. Nem mindenki számára magától értetődő, hogy mi is pontosan az Eucharisztia. A témáról azóta sokat olvastam, és sokat beszélgettem teológusokkal.

A Katolikus Egyház Katekizmusában és egyéb egyházi dokumentumokban olvashatunk hosszú és részletes tanítást róla, ami nagyon fontos és szükséges. Maga a szentmise is tanít, de ez mind nem elegendő nekem, mert sehol sem találunk ezzel kapcsolatosan egy rövid összefoglalót, ami megjegyezhető.

2017-ben kiforrott bennem és megfogalmaztam az általam leglényegesebbnek tartottakat, törekedve a rövidségre. A szöveget egy teológiai bizottság pontosította.

 

EUCHARISZTIKUS HITVALLÁS

Hiszem és vallom, hogy Isten igéje és a Szentlélek ereje által, a pap szolgálata révén, az Eucharisztiában valóságosan jelen van a feltámadt, élő Jézus Krisztus. Őt imádjuk, aki ebben a szentségben nekünk adta önmagát.

Hiszem, hogy minden szentmise áldozat, amiben jelenvalóvá válik Krisztus egyszeri, tökéletes és megismételhetetlen keresztáldozata.

Hiszem, hogy az Oltáriszentség mindkét színe alatt, az átlényegített kenyérben és a borban a teljes Krisztus jelen van.

Hiszem, hogy az Eucharisztiában jelenlévő Jézus Krisztus az örök Isten Fia, valóságos Isten és valóságos ember, aki elválaszthatatlan egységben él az Atyával és a Szentlélekkel.