Advent 1. vasárnapi gondolat, december 2.

„Ó, bárcsak széttépnéd az egeket és leszállnál!” Iz 63,19b
Ez a rövid mondat a mai vasárnapi olvasmány legütősebb mondata. A kommentár az olvasmányos misekönyvben kicsit megszelídíti. Így fogalmaz: „Az alázatos lélek imája: Bárcsak megnyílna az ég.”
Micsoda különbség azt óhajtani, bárcsak megnyílna az ég, vagy azt kérni, szakadjon szét az ég! A Szent István Társulat fordításában így szerepel: "Bárcsak szétszakítanád az eget!"
Hogyan valósulhatna meg a jó, ha már erősen kérni sem merünk? Talán attól félünk, hogy megvalósul az, amit kértünk, és akkor be kell állnunk a sorba, tenni is kell valamit? Nem könnyebb-e tessék-lássék kérni, aztán minden marad úgy, amit megszoktunk, amit ismerünk? Talán elég, ha egy picivel változik? Mondd ki a vágyat amit szíved hordoz.
Azonban az igazi élő hit bátorságot hordoz magában. Az igaz hit tudatában van a sok bizonytalanságnak, gyengeségnek, ezért is mer ily hatalmasat kérni. Jézus hasonlókat kér: Ha azt mondjátok ennek a hegynek... Tehát mozogjanak a hegyek, menjenek arrébb, menjenek a tengerbe, szakadjon ki a fügefa tövestől. Szakadjon ki életemből minden rossz.
     Uram Jézus! Várok rád, mert biztos vagyok benne, hogy szeretsz engem. Biztos vagyok abban, hogy te vagy egyetlen és végső megoldása az életemnek. Mégis sok a rárakódott por: világias eszme, a világ rossz gondolatai, lanyhasága miatt újból és újból fel kell szítanom magamban a vágyat utánad. Add, hogy ez a vágy égessen belülről, ösztönözzön! Szakítsd szét Uram a felettem levő eget, hogy tisztán lássam adventi utamat!

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből   (Iz 63,16b-17. 19b; 64, 1. 2b. 3-8)
            Te vagy, Uram, a mi atyánk.
Mert Ábrahám nem tud rólunk,
és Izrael nem ismer minket;
te, Uram, te magad vagy a mi atyánk,
régtől fogva „Megváltónk” a neved.
Miért hagytad, Urunk, hogy letérjünk útjaidról,
és hogy megkeményítsük szívünket,
ahelyett, hogy félve tiszteltünk volna?
Fordulj felénk újra, a te szolgáidért,
örökrészed törzseiért.
            Ó, bárcsak széttépnéd az egeket és leszállnál!
Színed előtt megolvadnának a hegyek,
mint ahogy a láng felgyújtja a rőzsét,
és ahogy a tűz felforralja a vizet.
Így neved ismertté válna ellenségeid előtt,
és a nemzetek megrendülnének színed előtt.
            Leszálltál, és színed előtt megolvadtak a hegyek!
Nem hallotta soha senki, valóban fül nem hallotta,
és szem nem látta, hogy lenne Isten rajtad kívül,
aki ilyeneket vinne végbe azok javára, akik benne bíznak.
Te elébe sietsz annak, aki az igazsághoz szabja tetteit,
és aki útjaidon járva rád emlékezik.
            Íme, te haragudtál ránk, és mi mégis tovább vétkeztünk;
bűneinkben vagyunk régtől fogva, bárcsak megszabadulnánk!
Olyanok lettünk mind, akár a tisztátalan,
és igaz-voltunk, mint a beszennyezett ruha.
Elfonnyadtunk, mint a falevél,
és gonoszságaink, mint a vihar elsodortak minket.
            Nincs senki, aki segítségül hívná nevedet,
aki fölkelne és beléd kapaszkodna.
Mert elrejtetted előlünk arcodat,
és kiszolgáltattál minket bűneink hatalmának.
Mégis, Urunk, te vagy a mi atyánk;
mi vagyunk az agyag, és te, aki formálsz,
a te kezed művei vagyunk mindnyájan.
Ne haragudj ránk, Urunk, oly nagyon,
és ne emlékezzél többé gonoszságainkra.
Figyelj ránk s lásd meg: mindnyájan a te néped vagyunk.

Ez az Isten igéje.