Krisztus Király A év, 2017
EVANGÉLIUM Mt 25,31-46
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében, összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára.
Azután a király így szól a jobbján állókhoz: ,jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert
éhes voltam és ti ennem adtatok;
szomjas voltam, és ti innom adtatok;
idegen voltam, s ti befogadtatok;
ruhátlan voltam, és ti betakartatok;
beteg voltam, és ti fölkerestetek;
börtönben voltam, és ti meglátogattatok!”
Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!”
Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert
éhes voltam, és nem adtatok nekem enni;
szomjas voltam, és nem adtatok inni;
idegen voltam, s nem fogadtatok be;
ruhátlan voltam, és nem takartatok be;
beteg voltam és börtönben sínylődtem;
s ti nem látogattatok meg engem!”
Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?» Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!» Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.
Kedves Testvérek!
Aranyszájú Szent János V. század eleji keleti egyházatya így kommentálta a mai evangéliumot: „Krisztus nem azt veti a szememre, hogy a foglyot nem szabadítottam ki, a beteget nem gyógyítottam meg, hanem hogy nem látogattam meg, mert az utóbbiak voltak az én lehetőségeim, és Isten csak ezt kívánja tőlem.”
Egy kis Likovrisz nevezetű faluban néhány keresztény görög elhatározta, hogy a passió megünneplésére kiválasztanak a falu lakói közül néhányat, hogy játsszák el Krisztus szenvedéstörténetét. Manoliosz a pásztor kapta Krisztus dicső, ám megterhelő szerepét, és barátja, Jannakosz, a kereskedő lett Péter apostol. Ahogyan múlt az idő Manoliosz élete teljesen megváltozott. Megtartóztatta önmagát mindenféle bűntől és igyekezett szent életet élni. Elkezdett krisztusi lelkületűvé válni. Amikor ezt a barátja meglátta rajta, elkezdett bízni benne.
Jöttek a menekültek: a közelben egy törökök által elüldözött falu lakói telepedtek le, akik nem tudták mi lesz a jövőjük, éheztek és nem volt semmijük. Miután Jannakosz elkezdett bízni abban, amit Manoliosz átélt, elkezdett benne is munkálkodni a Szentlélek, elkezdett egy megértés után vágyódni. Aztán ez a kereskedő elment meglátogatni a menekülteket. Magával vitte az áruit és mindent nekik adott, amije csak volt és hozzátette: Rajta, vegyétek, vigyétek, nem kérek érte pénzt, majd a túlvilágon megfizetitek. Mire megkérdezték tőle: Bolond vagy? - Nem bolond! Csak uzsorás – válaszolt nevetve – Isten kamatostul fogja visszafizetni.
Nikosz Kazantszakisz: „Akinek meg kell halnia” című regénye az, amelyből az imént idéztem. Érezzük a hitből fakadó gyümölcsöket, vagyis a jócselekedeteket. Amikor egy kereskedő, aki abból él, hogy eladja az árucikkeit, ő pedig nem kér értük pénzt és a szegényeknek adja. Akkor azután miből fog élni? Krisztusból, és persze amit a kétkezi munkájával megtermel. Merünk jót adni, jót tenni?
XI Pius pápa 1925-ben vezette be ezt az ünnepet, annak hangsúlyozására, hogy Krisztus nem csak az egyes ember megváltója, hanem a társadalomnak is a királya. Vajon maga Jézus hogyan mutatkozik be?
Azért, hogy jobban megismerjük Jézus, nevezte magát jó pásztornak, az élet kenyerének, szőlőtőnek. Azt mondotta, hogy „én vagyok az út, igazság és élet, vagy máshol az élet világossága”
A mai Ó-szövetségi olvasmányban Ezekiel próféta az Urat jó pásztorként mutatja be. „Íme, magam keresem meg juhaimat, és magam ügyelek rájuk.”
Ezt alkalmazta Jézus önmagára a jó pásztorról szóló példabeszédben. Jézus sohasem mondta magáról szó szerint, hogy én a ti királyotok vagyok, pedig sokan gondolták róla, hogy király.
Már az Ószövetségben is sokan királyi messiást vártak. A napkeletei bölcsek az újszülött királyt keresték, a kenyérszaporításkor Jézust királlyá akarták tenni, a jeruzsálemi bevonuláskor királyként ünnepelték.
Jézus tehát nem csak jó pásztorunk, hanem életünk szuverén ura is egyben, ami királyi tulajdonság. Így joga van seregszemlét tartani azok fölött, akik hozzá tartoznak, mintegy az ő alattvalói.
Most is végigtekint rajtunk, akik összejöttünk az ő nevében. Vajon mit lát bennünk?
Az Emberfia nem valamiféle hosszadalmas vizsgálódás alapján választja szét az embereket. Éppúgy tévedhetetlenül választja szét a gonoszokat és a jókat, mint a pásztor a juhokat és a kosokat. Isten valóban mindent tud, a legapróbb indítékokat, a legrejtettebb körülményeket is. Nincs szükség tanúkra és hosszadalmas bírósági procedúrára.
Urunk Jézus nem bonyolult lelki dolgokat, - mint ima, templomba járás stb. - kér számon. Számára kisebb súlyú számos olyan dolog, ami a mi földi logikánkkal nagyon fontosnak tűnik. A kiemelkedő szempont, hogy hogyan viselkedünk a körülöttük levő emberekkel. Nagyon érdekes, hogy nem csak azokkal kell jót tenni, akik közvetlen fizikai nélkülözésben vannak: éheznek, ruhátlanok - a klasszikus szóhasználat szerint az ő segítésük az "irgalmasság testi cselekedetei", hanem egyenesen utána kell menni a problémákkal küzdőknek: meglátogatni a betegeket: elesetteket, tartósan ágyhoz kötötteket - mint mondjuk az öregek, felkeresni a börtönben levőket. Urunk Jézus nem beszél arról, hogy ezek a börtönben levők esetleg igazságtalanul lennének börtönben! A segítségre elég ok, hogy szenvednek! Ha kicsit tágabban értelmezzük ezt a szakaszt, akkor érdemes mindenféle rabságot figyelembe venni: rabság lehet a játékszenvedély, a kábítószerfüggés vagy akár egy merev elzárkózás is.
Hogy egy király jutalmazza és bünteti az embereket, aszerint, hogy hogyan viselkedtek vele, az nem meglepő. Jézus istenkirályságának azonban az a lényege, hogy bárkivel teszünk is jót ("akár a legkisebbek valamelyikével"), azt Vele tesszük. Ez pedig azért is fontos, mert aki elesett, szükséget szenvedő (éhező, ruhátlan, nincs szállása, börtönben van stb.), az nagyon sok esetben cseppet se szimpatikus ember! A koszos-büdös hajléktalanok, a börtönben levő gonosztevők, a menekültek, az esetek többségében nem nagyon látszanak olyannak, akit az ember feltétlenül istápolni szeretne. Mégis bennük, az elesettekben kell meglátni Jézus arcát!
Az, hogy végül hogyan állok Isten elé, attól függ, hogy ma mennyire veszek tudomást felebarátomról. Jézus a szükségnek hat esetét említi: az éhezőket, a szomjazókat, az idegeneket, a ruhátlanokat, a betegeket, a börtönben lévőket. Ők a szenvedés és s szükség minden formáját jelzik.
Ma Krisztus úgy jelenik meg előttünk, mint király és jó pásztor; azon a napon pedig majd, mint bíró. Most az irgalom ideje van itt, de eljön majd az igazságosság ideje. Döntsünk, míg van időnk!
Az egyszerű tökéletesség imájával kérlek a mai vasárnapon, Uram, Királyom!
Istenem, ahová tettél, ott szolgállak.
Ahol megsejtelek, megcsodállak!
Amim van, azért magasztallak,
Amim nincs, azért nem zaklatlak.
Ami a munkám, azt jó szívvel csinálom!
A jó szót érte sose várom.
Ha nem sikerül, nem kesergek,
Jézus nevében mindent újra kezdek.
Csak egyet kérek tőled mindenáron:
Jöjj el értem, ha jön halálom,
Uram, én Megváltóm, Királyom! Ámen.