évközi 23. vasárnap

A év évk. 23. vas. 2017  - EVANGÉLIUM Mt 18,15-20

A testvéri bántások

    Kellékek: egy ragtapasz, egy palack tele vízzel, és egy papír tollal.

Kedves testvérek!

A év évk. 23. vas. 2017  - EVANGÉLIUM Mt 18,15-20

A testvéri bántások

    Kellékek: egy ragtapasz, egy palack tele vízzel, és egy papír tollal.

Kedves testvérek!
A mai vasárnapi szentírási szakaszok nehéz szakaszok. Ezekiel próféta azt mondja nekünk, ha nem intjük meg az istentelent, hogy térjen le útjáról, akkor mi vagyunk a felelősök. Hasonlóan Jézus a testvéri intésről beszél, ami ijesztő feladat, különösen, amikor valaki tudatában van saját bűneinek, annak, hogy ő maga is intésre szorul.
         Egykoron Assisi Szent Ferenc is találkozott ezzel a kérdéssel. Egyszer egy férfi lépett hozzá és ezt mondta: „Ferenc testvér, zavarban vagyok. A Biblia azt mondja, hogy meg kell inteni a bűnösöket, de azt látom, hogy minden ember szüntelenül vétkezik. Nem érzem azt, hogy menjek és mindenkit megintsek!”
         Szent Ferenc gondolkodott, majd megszólalt: „Élj úgy, hogy életed intse a bűnösöket, cselekedj úgy, hogy mások bűnbánatot tartsanak!”
         Talán azt gondolod: „Ez könnyű volt Szent Ferencnek, az 1200-as évek légkörében, de mi nem abban a korban élünk, és én nem vagyok szent!” Nos, ez nem annyira bonyolult, mint gondolnád. Egyszer egy férfi betért az étterembe, s a pincér leültette egy asztalhoz három lány közelébe. Azok hangosan beszéltek és eléggé közönséges, trágár módon. Az illető mondani akart valamit, de még sem tette. Amikor kivitték az ételt, összetette két kezét, és keresztet vetett. S akkor lányok a szomszéd asztaltól rá néztek, egyszerre abbahagyták a csúnya beszédet.
         Azt gondolom, értitek, miről beszélek. Nem kell állandóan körbejárni és folyton figyelmeztetni másokat, de szükséges, hogy őrt álló emberek legyünk. Bizonyos mértékben mi is felelősök vagyunk, amikor azt látjuk, hogy mások a romlás felé haladnak és mi nem teszünk semmit.
    Közös emberi tulajdonságunk, hogy meg tudunk bántódni. Jézus azt mondja, hogy ezt közölnöm kell azzal, akinek sikerült engem megbántania. Az evangéliumi példázatban nem is akárki bánt meg engem, hanem az egyik testvérem, barátom.  Az az, olyan valaki, akinek semmi kétsége sem lehet a tekintetben, hogy nem szabadna megbántania engem. A testvér lenne az, akit főleg nem szabad megbántani; de aki még nem testvér, csak felebarátunk, azt sem szabad. Engem sem szabad. Testvérnek lenni – kölcsönös kapcsolat. Neked sem esik jól, ha megbántalak. Nekem sem esik jól, ha megbántasz. Te is tudod, hogy így van. Mit tehetünk?

Első gyógyír a ragtapasz:
Ragtapaszt teszünk megbántás-sebünkre is, meg a szánkra is. Begyógyítja az. Így van? Így is lehet. Csakhogy van olyan testvérem is, akivel nem négyhetenként találkozom, hanem sűrűbben. Mondjuk naponta. Reggel is, meg este is. Van olyan nap, hogy többször is. Ezt a testvéremet hogyan is hívják? Megvan! Ez a családtagom: férjem, a feleségem, a testvérem! Ilyenkor is ragtapasszal dolgozom? És ha a megbántódásoknak ezt az alighanem leggyakoribb eredőjét családtagnak, férjnek-feleségnek, gyereknek, testvérnek nevezné az emberiség, akkor mégiscsak foglalkozni kell ezzel az eredővel. Mert hát részint elfogyhat az imént említett ragtapasz, részint kiment már a forgalomból a régi, udvariasabb kérés, amelynek mostani neve a Pofa be!

A másik gyógyszer a palackban van, Szent Vince vize.
Spanyolországban történt. Ferreri Szt. Vincéhez jött egy asszony, akinek morgó, fortyogó ura volt. Állandó volt a házi perpatvar. A Szent biztosan tud ez ellen valami szert, az a hír járta a híres emberről. Vince csakugyan rendelt egy csodaszert: - Menj lányom, kolostorunkba. A kapus testvér adjon neked a kolostor kútjából. Amikor hazajön a férjed, végy belőle egy kortyot, de vigyázz, le ne nyeld. Csodát érsz el vele: Az asszony pontosan követte a tanácsot. Amikor megint kezdte a férj, az asszony nyomban vett a vízből s jól összeszorította az ajkát. A férj még dörmögött egy darabig, aztán elhallgatott. Eltelt néhány hét. Ezután az asszony örömtől sugárzó arccal ment el Vincéhez, és jelentette, hogy a titokzatos szer hatott, szent a házi béke. A Szent mosolygott: - Nem a víz tette, hanem a hallgatásod! Még ma is járja Valencia vidékén a mondás: "Igyál Szt. Vince vizet!"

A harmadik egy üres papír, és egy toll. Néha lehetne így kedveskedni például a párodnak. Tudom, ha hazaérsz, neki állsz vacsorát készíteni, De ha én is hazaérek, majd megterítek, leviszem a szemete, vacsora után elmosogatok, hogy te is pihenj egy kicsit. Persze aktualizálva az egyes napok feladataira, más-más szereposztásban.

Összefoglalva:
Csinálj pontosan úgy, mintha meg sem érintett volna az, aminek a célja az volt, hogy megbántsanak!
A világban növekvő sötétség, széthúzás, egymás címkézése, lenézése, a kirekesztés a menő. Ezzel szemben vezette be néhány éve XVI. Benedek pápa egy fogalmat:  „a kultúra mai relativizmusát”. A felszínen ez a relativizmus szépnek tűnik. Meg van a véleményed és nekem is megvan a világ dolgairól, s nem baj, ha nem értünk mindenben egyet. Nem akarjuk saját véleményünket másokra kényszeríteni.
A probléma azonban az, hogy a relativizmus kultúrája „feladta az igazság keresését.” Azok, akik a leghangosabbak, rákényszerítik nézeteiket másokra. És a leghangosabb ma Európában a liberális hangnem. Aki nem liberális, az szerintük már nem is demokrata, rosszul gondolkodik, maradi. A relativizmus kultúrájával szemben szükség van arra, hogy bátran és alázatosan beszéljünk Krisztusról, az emberiség Megváltójáról, életünk reményének forrásáról!
Benedek pápa azt mondta erről a téves európai nézetről a madridi ifjúsági világtalálkozón:
„És vannak olyanok, akik a Krisztusba vetett hitük miatt hátrányos megkülönböztetést szenvednek, akiket egyes vidékeken, országokban nyíltan vagy titokban lenéznek és üldöznek, akiket zaklatnak, hogy adják fel hitüket, s nem engedik meg nekik, hogy részt vegyenek a közéletben, sőt, még azt sem, hogy kiejtsék Jézus szent nevét.”
Keresztény hivatásunk, hogy életmódunkkal őrök legyünk: segítsünk másokat, hogy letérjenek a pusztulás útjáról és a remény forrása, az emberiség Megváltója, Jézus felé forduljanak.
Jótetteink, amik semmibe sem kerülnek, értékesek Isten szemében.
Egy barátságos tekintet a mindennapi élet egyhangúságában.
Egy tapintatos hallgatás, midőn mások hibáit észrevesszük.
Elismerő szó embertársaink jóságáért.
Apró szolgálat annak, aki a mi alárendeltünk.
Tréfálkozás a gyerekekkel, akik Isten kedvencei.
Meleg kézszorítás azzal, aki szomorkodik.
Türelem a türelmetlenekkel.
Együtt érző tekintet a titokban szenvedőkkel.
Barátságos köszöntés mindenkinek, és nem utolsó sorban:megvallása saját gyengeségeinknek
Ezt az utat mutasd meg uram, Jézus!  Ámen!