május 14, húsvét 5. vasárnapja

A év húsvét 5. vas. 2017    -  Jn 14, 1-12  Én vagyok az Út, az igazság és az élet!

 Kedves Testvérek! -  Jézus az Atyához vezető út.
A kereszténység első hirdetői nem tannak, hanem útnak nevezték a krisztusi tanítást. Az ószövetségi jelkép inkább a kőszikla: a kő, a szikla az állandóság és merev változatlanság jelképe. A Törvény merevségével szemben Jézus és az ősegyház egy új képpel azonosítja magát, az úttal:
„Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6). Hallottuk a mai evangéliumban.
„Nem jártunk-e ugyanazon lélek szerint? S nem ugyanazon az úton?”  (2 Kor 12,18) – Írja Szent Pál a 2. Korintusi levélben.
„Ezt az utat pedig halálra üldöztem, megkötöztem és őrizetbe adtam férfiakat és nőket” (Apcsel 22,4).
„Ezen felül egy mindennél kiválóbb utat mutatok nektek.” Ez a mondat ismerősnek csenghet a korintusi levél szeretet himnuszából. (2 Kor 12,31).
És végül a Zsidó levelet idézem:
„Mivel tehát bízunk abban, testvérek, hogy Jézus vére által bemegyünk a szentélybe: ő új és élő utat nyitott meg számunkra a függönyön, azaz a saját testén keresztül” (Zsid 10,19).
    A krisztusi út változást, haladást jelent, elindulni, menni, haladni Jézus Krisztust követve, Isten felé. Krisztusban hinni nem megérkezést, hanem elindulást jelent, folyamatos átalakulást, hogy egyre jobban bennünk éljen.
Hogy bennünket is nagyon elkísér a hétköznapjainkban ez az úton levés és mozgásban levés érzése, arra a beszédfordulatainkból tudunk következtetni. Ahogy gyakran mondjuk: „ez megy (nem megy, jól megy, rosszul megy, idegeire megy, kárba megy, stb.)”.
Az Ószövetség különbséget tesz a bűnösök útja, ami a halálba visz, és az Isten útja között, ami az életre visz. Isten útját a Törvény mutatja meg az ószövetségi nép számára.
           Amíg e világon élünk, úton vagyunk!  Életünk egy utazás.
        „Megtett útról” beszélünk, amikor visszanézünk arra, ami mögöttünk van. Ennek nagyobb része nem volt teljesen egyenes; világosan megtervezett, könnyű, vagy kényelmes út. Időről-időre kitérők, kanyarok is voltak, olykor eltévedések is, de az út mindig tovább folytatódik, és annak akkor lesz csak vége, amikor életünk véget ér. És az utolsó kérdések egyike, hogy vajon hova vezet az út.
Három olyan utat mutatok be, amelyen napjainkban az Egyház jár. Három olyan utat, amelyen az Egyház Krisztushoz vezeti közelebb tagjait, s amely utak az Egyházhoz szorosabban nem tartozók számára is járhatóak.
    Az első a szegények felé forduló Egyház útja. Ferenc pápa megválasztása óta különösen is sokszor beszélünk a szegények Egyházáról. Kétféle értelemben tesszük ezt. Egyrészt az Egyház ne törekedjen gazdagságra, anyagi javak szerzésére, másrészt minden erejével segítse a szegényeket felemelkedésükben. A szándék, a cél, világos és jó. Már az első keresztény közösségek életében és a későbbi évszázadokban is fontos szerepet kapott a karitatív munka, a szeretetszolgálat, az özvegyek és szegények támogatása. Szentek százait lehetne sorolni Árpád-házi Szent Erzsébettől, Szent Kalkuttai Teréz anyáig, akik hősies módon ennek szentelték életüket. Napjainkban érezhető a világ részéről egy olyan törekvés, hogy az Egyház tevékenységét a karitatív szolgálat keretébe szorítsa. Jótékonykodjon, támogassa az elesetteket, és kívülről ezzekl mérik le a hatékonyságát: egyházi kézbe adják az óvodákat és nyugdíjas otthonokat stb. Egyházunk ennél természetesen sokkal szélesebb körben végzi szolgálatát, de e világi törekvésben érdemes észrevennünk annak elismerését, hogy szükség van az Egyház által végzett ilyen jellegű munkára. E területen egyébként az Egyház nem csupán az adományok gyűjtését és szétosztását végzi, hanem számos közösség példája mutatja a helyes irányt: az Egyház sok  tagja sorsközösséget vállal a szegényekkel, így próbálja őket kiemelni sanyarú sorsukból. Ha  emberként rátalálsz a szegények felé forduló Egyházra, akkor rátalálsz Krisztusra is.
    A második a keresztény hit átadásának útja. Itt ismét Egyházunk lényeges feladatáról van szó. Evangelizáció, misszió, hitoktatás, hitre nevelés tartozik e területhez. E szolgálatra a Szentlélek indít minket. A Lélek ösztönzését nem csupán az egyházi vezetőknek, a püspököknek és a papoknak kell meghallaniuk, hanem elsősorban a  világi híveknek, akik például szülőként tevékeny szerepet kapnak gyermekük hitre nevelésében. Ha a családok kellő időt szánnak a hit dolgaira és elfogadják az Egyház segítségét, akkor a családi otthon a hit átadásának helyévé válik, előmozdítva ezáltal a családtagok közti lelki egységet. Ha tehát keresztény emberként megtaláljuk feladatunkat a hit átadása terén, megtaláljuk az utat Jézus Krisztushoz is.
    A harmadik terület a próféták és a vértanúk útja. Ezt az utat nem egyformán járhatja mindenki, mert nem mindenkinek van erre külön karizmája. Persze nem csak a fizika vértanúság létezik, a nap, mint nap, az apó jócselekedetekben megvallott hit viszont mindannyiunk útja. Természeteseden mindenképpen oda kell figyelnünk viszont azokra a keresztényekre, akik hihetetlen éleslátással veszik észre korunk legégetőbb szükségleteit és prófétai módon válaszolnak azokra, mégpedig nem úgy, hogy csak szóbeli megoldást kínálnak, hanem cselekedetükkel mutatják meg a krisztusi utat. Még ennél is erőteljesebb azon jelenkori keresztények példája, akik készek életüket áldozni a krisztusi igazságért, hitükért, magáért Krisztusért. A jelen idők prófétáinak és vértanúinak példája mutasson mindannyiunknak utat Krisztushoz!
   Urunk, Jézus! Te légy utunk, aki elvezetsz minket az Atyához! Te vezess minket a szegények és nélkülözők felé, hogy szereteted képviselői legyünk közöttük. Te adj nekünk erőt hitünk megéléséhez, megőrzéséhez, megvallásához és átadásának útjához! Adj nekünk lelkesedést, amikor rólad teszünk tanúságot a világban! Alázattal, engedelmességgel és hűséggel akarunk téged követni, aki az örök életre vezető út vagy számunkra, és minden jó szándékú ember számára. Ámen.