Böjte Csaba dévai ferences atya nagyböjti lelkigyakorlata, április 1, szombat délután templomunkban. A 3 elmélkedés megtekinthető itt:
https://www.youtube.com/watch?v=KFIBr8R-6iY
https://www.youtube.com/watch?v=-rjODjvaQX4
https://www.youtube.com/watch?v=DYa8ZAKkJ3U
A év nagyböjt 5. vas. 2017
Jn 11,1–45 — A hit élővé tesz
Amikor Jézus meghallotta, hogy barátja, Lázár beteg, nem indult azonnal hozzá. Két nap múlva indult csak útnak. Tanítványai féltő kérdésére („Most akartak megkövezni a zsidók, és te ismét oda mégy?”) ő ezt mondta: „Aki nappal jár, nem botlik meg, mert e világ világosságában lát, de aki éjszaka jár, megbotlik, mert nincs világossága” (Jn 11, 9-10). Jézus ezzel talán azt akarta érzékeltetni, hogy a belülről és felülről vezérelt ember nem megy csak úgy neki a vakvilágnak. Amikor elérkezik az óra, amikor „felülről” kap indíttatást, akkor cselekszik. Jézus sem akart sötétben járni, hanem az Atya világosságánál akart cselekedni. A külső szemlélőknek (a tanítványoknak) ez túl misztikus és bonyolult. De Jézus bemutatta, ha belülről és felülről tudja, hogy valamit meg kell tennie, azt akkor is megteszi, ha biológiai élete veszélyben van.
Jézus barátjának mondta Lázárt. Fontos mozzanat ez. Jézus is a személytől személyig érő, barátságon alapuló közösséget látta erősnek, Isten Országa alapsejtjének. Minden tanítás személytelen addig, amíg a barátság személyessége közel nem hozza. Életre szóló tapasztalatom, hogy képes vagyok továbbadni a barátaimnak mindazt, amiben (akiben) hiszek. Igazából nem is az érvek győzik meg őket, hanem a közösséget teremtő barátság. Attól tanulunk, akit szeretünk. Baráti körben lehet termékeny beszélgetést folytatni, mert nem gáncsoskodnak, értetlenkednek.
Igen furcsán hangzik, de létezik jótékony betegség is. Jézus barátja, Lázár beteg volt, de mégsem sietett hozzá, hogy meggyógyítsa. Jézus magatartása számunkra olykor érthetetlennek tűnik. Hogy-hogy nem megy a beteg barátjához? Az igazi barátot nem a szükségben ismerjük meg?! Ez viszont Jézussal kapcsolatosan elhamarkodott ítélet volna. Jézus mindenben a mennyei Atya akaratát követi. Lázár esetében is két napot várakozik, előbb az Atya szándékát figyeli, és amikor megértette, akkor útnak indul. Vajon mi hányszor álltunk meg indulás előtt, és gondolkodtunk el, hogy a ránk váró program, utazás Isten előtt kedves-e vagy sem?
Mária és Márta, Lázár nővérei. Jézusnak mindhárman jó barátai voltak. Lázár nem fecseg feleslegesen, inkább visszahúzódó alkat, Jézushoz hasonlítható: szelíd és alázatos szívű. A családi békés hangulatot megtöri egy kínos betegség, majd egy halál. Márta a mi panaszainkat is megfogalmazta, amikor a következők hangzottak el: „Uram, ha itt lettél volna…” (Jn 1, 21) Minket is sokszor megkísért a halál kényszere; Uram, ha itt lettél volna, testvérem most is élne, nem volna beteg, nem haldokolnak, nem lett volna balesete stb.
Jézus nem áll tehetetlenül az emberek fájdalmának láttán, hanem segítségünkre siet. Mindig az örök élet szempontját, és az Atya akaratát veszi először figyelembe, és azután cselekszik, vagy gyógyít. Meglátjuk-e betegségeinkben Isten ránk vonatkozó üdvösség tervét? Mennyire vesszük észre az összefüggéseket életünk történései és a mennyei Atya akarata között?
Az elfogadás, a megértés, a barátság Isten Országa magjának legjobb táptalaja.
Jézus álomnak mondja a halált. Ez azért is biztató, mert az álomból fel lehet, és fel kell ébredni. „Lázár elaludt, elmegyek, hogy felkeltsem” (Jn 11,1). Ezt a szót mondja Jézus Jairus leánya halálos ágyánál is: „elaludt” (Mt 9,24). István diakónus megkövezése után azt olvassuk: „álomba szenderült” (ApCsel 7,59). Sok elhunyt hozzátartozója mondta már haláleset bejelentésekor: csak úgy elaludt. Így is fel lehet fogni a halált. Nem is olyan rossz megközelítés ez! Lesz, aki majd felébreszt bennünket. Ez a hit egyidős az emberrel.
Jézus a lelki ember finomságával vezeti rá Mártát arra, hogy visszakapja testvérét, Lázárt. Nem mindegy, hogy mit mondunk a gyászolóknak. Jézus először biztatja, utána tanítja Mártát. Erőt és hitet önt a lelkébe. Márta hitt a feltámadásban. Egyet viszont nem tudott, de Jézus elmondta neki: „Én vagyok a feltámadás és az élet.” Ezt az igazságot Jézus bizonyította. Először Lázár feltámasztásával, majd utána a saját gyakorlatával. „Ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét” (Jn 11,40). Jézus nagysága itt mutatkozik meg igazán. Nem azt mondja, hogy az ő saját dicsőségét fogja látni Márta, hanem az Istenét. Jézus nem a saját dicsőségére dolgozik. Kevés ember tudná megállni, ha rendelkezne a feltámasztás tudományával, hogy ne sütkérezne egy kicsit az emberi elismerés fényében. Jézus tudta, kitől kapta a képességet, az erőt. Lázár feltámasztása nemhogy a saját dicsőségét nem szolgálta, hanem a zsidó vezetők ezután határozták el, hogy megölik. Ezzel a cselekménnyel Jézus nem csak Lázárt tette újra élővé, hanem a hit útján Máriát és Mártát is, meg mindazokat, akik elfogulatlan szemlélői voltak az eseménynek.
„Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki bennem hisz, még ha meghalt is, élni fog.” – mondja Jézus.
A Jézusba vetett hit nem csupán igazságok, hittételek elfogadása, nem is csak bizalom, nem csupán erkölcsi döntés, hogy egész földi életemet tanítására építem, hanem a dicsőséges feltámadás kezdete. Ha valaki megdicsér, elismer engem, szeretetét kinyilvánítja, akkor agyam endorfint választ ki, és ez igen jó érzéssel tölt el. Hozzám se ért, csak szólt – és szavai testi lelki elváltozást idéztek elő bennem. Adott esetben egyetlen ilyen szó az embert az öngyilkosságtól mentheti meg. Jézus maga a teremtő Isten. Szava a nem létezőket a létezés állapotába helyezheti. Ha szavainak hiszek, a legnagyobb elváltozások mennek végbe bennem (anélkül, hogy érezném, hiszen ami érezhető, az földi, és halállal van megjelölve). „Aki bennem hisz, még ha meghalt is, élni fog” – mert az az élet, amelyet hittel fogadott szavai előidéznek bennem, nincsenek alávetve a biológiai halálnak.
Úgy tűnik Lázár feltámasztása egykoron kevés emberben ébresztett hitet. Talán csak nővéreiben erősödött meg jobban az Úr Jézushoz való ragaszkodás. Egy fontos üzenet és bizonyosság, hogy van átjárás ég és föld között, sőt életünk nem fejeződik be a halállal. Így a Húsvét ünnepére való készülés, maga az egész ünnep hit nélkül nem lehetséges. Ezért az Egyház, különösen a nagyböjt második felében, buzgóbb vallásos életre ösztönöz. A szentségekben, hatékony segítséget kínál fel lelki életünk táplálására. Aggódó szeretettel, parancsként is megfogalmazta, hogy évente gyónjunk és legalább húsvét táján, áldozzunk. Most bennünket is arra hív, hogy egy jó húsvéti gyónásban tapasztaljuk meg a bűnbocsánat felszabadító erejét, ami a testi feltámadás hitéhez is közelebb visz. Ma hozzánk is így szól az Úr Jézus, mint Lázárhoz szólt: „jöjj ki!” A mi esetünkben, ez a felszólítás most egy odaadóbb, buzgóbb keresztény életre szól. Ámen!