Urunk Megkeresztelkedése január 8

A év Jézus keresztsége 2017 – Apcsel 10,34-38 és Mt 3,13-17
Kedves testvérek!
Urunk Jézus megkeresztelkedésének ünnepén a szentlecke és az evangélium egy – egy egymásra mutató kijelentését választottam ki. A Szentleckében Péter apostolnak van egy nagyszerű szava a nem zsidó világ felé: „Mindenki kedves előtte” mondja Péter. Vagyis, hogy Isten mindenkié, és mindenki Istené. A teremtett világ egyik legnagyobb örömhíre: mindenki kedves Isten előtt.
Az evangéliumban Máté így írja le az isteni szózatot: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik.”
Tudom, amikor megkereszteltek, én is Isten gyermeke lettem. Isten a fiává fogadott. Letörölte rólam az áteredő bűnt, a bűnre való hajlamot. Van, amikor bujdosnék előle, mint Ádám és Éva a kert fái között, van, amikor indulok a keresésére. Ezt az állapotot számomra nagyon közel hozza Juhász Gyula „De profundis” című verse. Megkértem a gitárosokat, hogy énekeljük el:
Juhász Gyula: De profundis

A legsötétebb ég alatt,
Isten, Téged találtalak.
A legmélyebb örvény felett
Uram, én Téged leltelek.

A csillagtalan éjjelen
Egy láng lobog a lelkemen,
Mint reves fában gyönge fény,
De mégis élet és remény.

Isten némán hozzám hajol
S engem idéznek valahol.
 

Engem idéznek valahol: Te vagy a szeretett fiam, benned kedvem telik, vagy az, hogy én is kedves vagyok előtte. Igen, keresztelésemkor megtisztultam a keresztség vizében, ragyogott rajtam a hófehér ruha. Ezt a hófehér ruhát sokszor beszennyeztem, de hiszem, hogy Jézus akármikor értem jönne, vállaira venne, hogy megmentsen. Engem idéznek valahol. A keresztségben Jézus Krisztuséi lettünk. Nevünk is ezt fejezi ki, keresztény, azaz Krisztuskövető. „Akiben kedvem telik” - mondja mennyei Atya Jézusra. Ez a mondat mintegy Jézus arcképe, melyet a Mennyei Atya festett. Ugyanakkor ez a mondat, ha mi Krisztus nevére keresztelkedünk meg, a mi programunk is. Ez a mondat összekapcsolja hivatásunkat és feladatunkat Jézuséval. Csak akkor töltjük be földi életünk értelmét, ha az úgy folyik le, amire a Mennyei Atya azt mondaná: Ebben kedvem telik.
Jézus megkeresztelkedése az első lépcső, az alázat vize, amely által megkapjuk a lehetőséget.
Mi akadályoz meg bennünket abban, hogy igazi keresztényekké váljunk? Vianney Szent János így válaszol rá: „A megfontolás hiánya. Az, aki nem száll le önmagába, nem is tudja, mit tesz. Megtisztulásunk legnagyobb akadálya ez. Ahhoz, hogy egyesülhessünk Istennel, meg kell beszélnünk vele dolgainkat.”
És Jézus szemében, tükrében ezt látnánk: mint Isten kedves gyermekét önmagamat? Persze vannak hibáink, de a bűnöktől nem is látjuk jól magunkat: önmagunkat felmentjük, és mások pedig rosszabbnak gondolnak minket, mint amilyenek vagyunk.
Pázmány Pétert hívom segítségül, ő kemény mestere volt korának, így akarja kifaragni belőlünk Isten kedves gyermekét:
„Krisztus szentsége a mi mértékegységünk”, mondja Pázmány Péter. És így folytatja: „Krisztus szentséges életének fontjában kell felmérnünk, erkölcsünket. Ha összehasonlítjuk magunkat ővele, kitűnik a mi nagy gyarlóságunk.
Mely mocskosnak látszik tisztaságunk,
mely haragosnak a mi szelídségünk,
mely fölfuvalkodottnak a mi alázatosságunk,
mely kegyetlennek a mi irgalmasságunk,
mely gyarlóságnak a mi erősségünk, 
           ha Krisztus tükrébe nézünk!
Ó mely száraznak találtatik a mi sírásunk,
mely képmutatónak a mi töredelmességünk,
mely fösvénynek adakozásunk,
mely torkosnak böjtölésünk,
mely változónak állhatatosságunk,
mely szófogadatlannak engedelmességünk,
          ha Krisztus Urunk erkölcse mellé állna.
Természetesen Pázmány Péternek igaz van, beszennyeztük keresztelési fehér ruhánkat.
Ezen az ünnepen visszatekintünk az ősforrásig, Jézus keresztségéig, és szeretnénk megérteni a keresztségből fakadó istengyermeki méltóságunkat.
Benedek pápa azt mondja:
„A keresztelés történetének konklúziója azt mondja számunkra, hogy Jézus valódi fölkenésben részesült, azaz Ő a várva várt Fölkent (a Krisztus)”, s ezzel valóra válik Izajás jövendölése: „Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik.” (Iz 42,1) Ő a Messiás, a Magasságbeli Fia, aki a Jordán folyóból jön elő, és megadja a Lélekben való újjászületést azoknak, akik vágynak rá, hogy Isten gyermekei legyenek!
         Valójában minden megkeresztelt személy elnyeri Isten gyermekének karakterét, amelynek alapja a keresztény név, s ez biztosan jelzi, hogy a Szentlélek „új” születést ad az embernek az Egyház méhében. Antonio Rosmini írja, hogy „a megkeresztelt átmegy egy titokzatos, de hatékony operáción, amely a természetfölötti rendbe emeli, az Istennel való közösségbe.”
Az én képem a kereszténységről inkább élmény, mint következtetés. Inkább életmód, mint ideológia. Inkább lelkiség, mint teológiai, hittani megtérés eredménye. Sokkal több, mint szavak. Megvalósult, megtestesült. És az Ige testté lett. A mai napon a keresztségkor az Atya szava széppé tette: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik”. És hozzá szeretnék tartozni, kötődni, hogy én is kedves legyek előtte.
Befejezésül Franc Rückert idézem:
„Istenem!
A te világod jó, a te világod szép,
adj vidám kedélyt és értelmet, mely ép.
Érzem azt, hogy vagyok.
És te is vagy, érzem.
Üdvöt sugárzó fény általad létem.
Üdvözíted, Uram, világodat:
benne dicsőíted meg saját magad.
Miért ne lennék boldog benned és általad?”