Advent 2. hete szerdai gondolat

Advent 2. hete szerda: Szent Ambrus püspök
OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből  - Iz 40,25-31
Hatalmas az Úr, és megerősíti az elfáradtakat: a benne bízók új erőre kapnak.
Prófétája által szól az Úr: A szent és nagy hatalmú Isten kérdezi: „Kihez hasonlítotok ti engem? És kivel tesztek egyenlővé? Emeljétek föl tekinteteteket és lássátok: Ki alkotta mind a csillagokat? Ő, aki elvezeti seregüket, megszámolja őket, és nevén szólítja valamennyit; hatalma és nagy ereje miatt el nem marad egy sem. Miért mondod ezt, Jákob, miért beszélsz így, Izrael: »Sorsom el van rejtve az Úr elől, és igazságom elkerüli Istenem figyelmét«? Hát nem tudod és nem hallottad még, hogy örökkévaló Isten az Úr? Ő teremtette a föld határait. Nem lankad el és nem fárad el, és bölcsessége kifürkészhetetlen. Erőt ad a fáradtaknak, és gyámolítja a kimerültet. Még a fiatalok is elfáradhatnak, ellankadhatnak, az ifjak is összeeshetnek erőtlenül. De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el.”
Ez az Isten igéje.

Gondolat:

Hiszem, hogy hatalmas az Úr, és megerősíti az elfáradtakat: a benne bízók új erőre kapnak. Így írja Izajás próféta: „Erőt ad a fáradtaknak, és gyámolítja a kimerültet.”
Szentatyánk Ferenc pápa írja a „Laudato si” - a teremtett világ védelméről szóló enciklikájában:
„A próféták írásai arra hívják az embert, hogy a nehéz pillanatokban a világmindenséget teremtő, hatalmas Isten szemléléséből merítsen erőt. Isten végtelen hatalma nem arra indít minket, hogy elmeneküljünk atyai gyöngédségétől, mert őbenne a simogató szeretet és az erélyesség egyszerre van jelen.”
      Az élet terheinek egykedvű cipelése az embert könnyen az igavonó állat szintjére képes süllyeszteni, ahol már a puszta vegetálást tekinti életcélnak, s beéri annyival, hogy meglegyenek anyagi javai. Csak amikor elviselhetetlenül súlyossá válik a lelki teher, szakad fel belőle a kétségbeesett kiáltás, mellyel Istent vádolja, amiért mindezt hagyja, talán oda sem figyel, nem is törődik vele.
Isten ismeri terheinket, és kész arra, hogy megszabadítson tőlük. A próféta szavával kinyilvánítja hatalmát. Nem csak pillanatnyi felfrissülést, rövid pihenőt a mindennapok taposómalmában, hanem más igát, más terhet a régiek helyett. Jézus igája azért édes és terhe azért könnyű, mert önmagában hordja értelmét. Mert Jézus személyével van kapcsolatban, vele azonosítja, az ő képére formálja azt, aki igáját felveszi és terhét vállalja. Benne mindannak, amit tennünk kell, s mindannak, amit el kell viselnünk, örök értelme és célja lesz. Ezért még ha testileg fáradtnak és kimerültnek érezzük is magunkat, szívünk mélyén olyan rejtett erőtartalékokra bukkanunk, hogy magunk is elcsodálkozunk, mi mindenre vagyunk képesek. Nem az életkor, nem a testi erőnlét, hanem az odaadás és a célba érés biztos tudatából fakadó nyugalom tesz bennünket fáradhatatlanná.
  A mai nap szentjének, Szent Ambrus milánói püspöknek, nagy himnuszírónak imája:
Követünk téged, Úr Jézus, de hogy követhessünk, ragadj meg bennünket, mert tenélküled senki sem képes felemelkedni. Hiszen te vagy az út, az igazság,  az élet, a képesség, a hit, a  jutalom. Végy fel bennünket mint út, erősíts mint igazság, éltess mint élet. (Szent Ambrus)

Szent Ambrus Adventi himnusza:

Figyelmezz, Izrael Ura,
Ki ülsz a Kerubok felett,
Jelenj meg Efraim előtt,
Jöjj, támaszd fel hatalmadat!

Nemzetek Megváltója, jöjj,
Szűznek szülötte, jöjj közénk,
Ámuljanak a századok:
Istenhez illő születés!

Nem férfiú magva hozott,
Titkos lehellet ád nekünk:
Isten Igéje testbe vált,
S a szűzi méh virága vagy.

Kelyhe gyümölcsöt bontogat,
Szemérme bár bontatlan áll,
Erénye tisztán tündököl:
Isten járja e templomot.

Szemérme mint királyi ház:
E nászteremből lép elő,
Mint kettős lényű óriás,
S vígan repes az út elé.

Kijössz Atyádnak mélyiről,
Bemégy Atyádnak mélyire.
Leszállasz mind a poklokig,
Felszállasz Isten székeig.

Ki az Atyának mása vagy,
Ölts testet, győzelmed jelét.
Testünket, a gyámoltalant,
Tegye acélossá erőd.

Már fénylik Jézus jászola,
Új fényt lehel az éjszaka.
Ezt immár meg ne rontsa éj,
Nem-szűnő láng legyen a hit.

(Ford.: Sík Sándor)