Advebti giondolat december 5 hétfő

Advent 2. hete hétfő
OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből - Iz 35,1-10
Örüljön a puszta és a kiaszott vidék, ujjongjon a sivatag, és viruljon, mint a liliom. Virulva viruljon és örömében ujjongva daloljon! Mert övé a Libanon dicsősége, a Kármel és a Sáron pompája. Meglátják az Úr dicsőségét, Istenünk fönségét.
Erősítsétek meg az elernyedt kezeket, és a roskadozó térdeket szilárdítsátok meg! Mondjátok a csüggedt szívűeknek: „Bátorság! Ne féljetek! Íme, eljön Istenetek, eljön, hogy bosszút álljon és megfizessen. Maga az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nektek.”
Akkor megnyílik a vakok szeme, és a siketek füle hallani fog. Ugrándozik majd a sánta, mint a szarvas, és a némák nyelve ujjongva ujjong. Mert vizek fakadnak a pusztában, és folyóvizek a sivatagban.
A száraz vidék tóvá változik, a szomjas föld vizek forrásává. A sakálok egykori lakóhelyén zöldellő fű és nád terem. És egy tiszta út vezet majd át rajta, úgy fogják hívni: a szentek útja. Tisztátalan nem léphet rá, sem a balgák nem bolyongnak rajta.
Nem lesz ott oroszlán, és más ragadozó sem jár arra; a megváltottak vándorolnak rajta, akiknek az Úr szabadulást szerzett, azok térnek vissza rajta. Éneket zengve érnek a Sionra, és örök boldogságot tükröz az arcuk. Öröm és ujjongás jár a nyomukban, mert fájdalom és siralom nem lesz többé.
Ez az Isten igéje.

Gondolat
A mai izajási olvasmány, az öröm hangja.
„Virulva viruljon és örömében ujjongva daloljon! Mert övé a Libanon dicsősége, a Kármel és a Sáron pompája. Meglátják az Úr dicsőségét, Istenünk fönségét.”
Mi is újra indulunk az adventi zarándoklásunkon. Van, ami bátorít, például a szentek példája, egymás törekvése. Néhány éve egy adventi gyermek lelki napon nagy piros szíveket tűztünk egymás hátára, és adventi jókívánságokat, buzdításokat irtunk rá. Jó volt látni a gyerekek örömét, lelkesedését, ahogyan írtak, de a kíváncsiságukat is, amellyel elolvasták, amit nekik írtak. Azonban törekvésünkben akadályokkal is találkozunk, pl. rosszra hajló természetünk, lelki sivatagok, amin át kell vergődnünk, vagy a bennünket körülvevő világ felszínessége, csábítása, amely könnyen lefaraghatja a lelkesedésünket, vallásos hozzáállásunkat.
Az egykori zsidó gondolkodás: félt a jó Istentől, nem mert rá nézni, befödte arcát. Nem ejthette ki isten nevét.
A messiási kor: az épp ellenkezője ennek. Isten nevét segítségül hívjuk. Azért van Úrfelmutatás, amikor a pap az ostyát felemeli, hogy rátekintsünk. Ahogy bizalommal nézünk fel a szent keresztre is, úgy a Szentostyára is.
Szentatyánk Ferenc pápa, így teszi fel a kérdést: „De vajon miből fakad ez az öröm? - Először is abból, hogy a szív örömmel telik meg, mert közel érzi magához Istent és látja a történelemben való megmutatkozását. Olyan öröm, amely Isten arcának felfedezéséből, szemléléséből fakad.”
Ez az öröm nem más, mint a Föld öröme, eljön hozzánk a Teremtő! Mondhatjuk, hogy látogatásának komoly célja van. Izajás próféciájában szerepel a felszólítás: „Mondjátok a csüggedt szívűeknek: Bátorság! Ne féljetek! Maga az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon néktek.” Felszólítást kapnak a szomorúak, a csüggedt szívűek és a félelem fogságában élők, hogy a sok baj és reménytelenség ellenére is bizakodjanak, mert sanyarú sorsuk már nem tart sokáig, az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon számukra. A Messiás, a Szabadító azért jön el, hogy rendet tegyen ebben a rendetlen világban. A rend nyugalma lesz az igazi béke. „Fölemeli az alázatosakat.” Az Isten veszi a fáradságot és eljön közénk, mert találkozni akar velünk, hogy olyanná alakítson minket, amilyen ő maga is: ő maga a szeretet.     
   Az Isten nemcsak eljött a Földre közénk, hanem maradandóvá tette magát közöttünk. Mi annak örülhetünk ma, a teremtett egész világgal együtt, hogy a Teremtő Isten meglátogatott minket és Jézus Krisztusban megszabadít önző önmagunktól. Kegyelmével és szeretetével pedig eláraszt bennünket, hogy egymásnak is mindig tudjunk örülni.
Adventben a megváltás örömhírének prófétai ereje van. Merjünk lázba jönni tőle, és elindulni Isten útján.
Szent Ambrus, milánói püspök, himnuszköltő versét kétszer is el kellett olvasnom, mire megértettem, de megérte:

Kiknek osztatik ki égi malaszt étke?
Lesd szavam, tanuld meg! Nem a tunya népre!
Nem kik városokban, mint a zsinagógán,
Nagy világi rangban pompáznak palotán.
Arra, Krisztus után ki jár pusztaságba!
Föl nem fuvalkodó lel majd Krisztusára!
Ilyenekhez Isten Igéje tisztán szól,
nem világról, kincsről: hanem Mennyországról.

Balassi Bálint verséből (1589) pedig a nehézségek ellenére, a bizalom, a lélek öröme sugárzik! (részlet)

Balassi Bálint: Pusztában zsidókot vezérlő jó Isten

Pusztában zsidókot vezérlő jó Isten,
Ki előttök mentél tüzes oszlopképben,
Igéret földjére vezérelvén szépen,
Kalauzok voltál minden szerencséken;

Te adtál csillagot három szent királnak
Vezérül is angyalt ifjú Tóbiásnak,
Heródes előtt futó szűz Máriának,
Te voltál vezére minden zarándoknak;

Könyörgök, nekem is hogy légy már vezérem,
Mert ím bujdosni űz nagy bú és szemérem;
Én Istenem, ebben ne vesszen el vérem,
Őrizz meg gonosztúl, felségedet kérem.

Építs fel elmémet az jó bölcsességgel,
Szüvemet peniglen hittel, merészséggel,
Bujdosó fejemet törödelmességgel,
S te adtad lelkemet buzgó könyörgéssel.

Jártamban költömben hogy csak reád nézzek,
Búmban, örömemben, reád figyelmezzek
S jó, gonosz szerencsét csendesen viseljek,
Soha semmi helyen el ne felejtselek.   …….