C év, évközi 33. vasárnap, november 13

C év évközi 33. vas. 2016 -   2 Tessz 3,7-12
„Nem éltünk tétlenül közöttetek.” Halottuk Szent Pál apostoltól a szentleckében.
Az egyházi év utolsó napjai következnek, két hét múlva ránk köszönt az Advent. Ezek a napok azzal a látomással ragyogják be lelkünket, hogy Jézus el fog jönni a világ végén, nagy hatalommal és dicsőségben. Aki ezt nem veszi komolyan, egyszerűen nem keresztény. A mai Szentlecke abból a tesszaloniki levélből való, mely alig húsz évvel Urunk mennybemenetele után, az evangéliumokat jócskán megelőzve keletkezett. Ebben az időben úgy határozták meg a Krisztusban hívőket, hogy ők azok, akik várják Urunk, Jézus második, dicsőséges eljövetelét.
De az sem igazán keresztény, aki – mint Szent Pál korában is egyesek – az Úr jövetelére várakozás címén átadja magát a semmittevésnek, mondván, hogy ha bármelyik nap lehet a jelen világ utolsó napja és az eljövendő kezdete, minek fát ültetni, házat építeni, bármiféle munkába fogni.
Az apostoli szó kemény: Az ilyeneknek megparancsoljuk, és a lelkükre kötjük Urunkban, Jézus Krisztusban, hogy békében dolgozva a maguk kenyerét egyék. Krisztustól és a kereszténységtől idegen az a fajta spiritualizmus, mely megveti a munkát, a fizikai és szellemi erőfeszítést. Az első nyugati szerzetesek, Szent Benedek fiai az „Ora et labora!” jelmondattal, az imádsággal azonos szintre helyezték a munkát, mindkettőben Isten országa előmozdításának hathatós eszközét látva; Szent Ferenc kegyelemnek nevezte azt, ha valaki egyáltalán képes dolgozni, mert ez azt jelenti, hogy egészséges, és regulájában megparancsolta testvéreinek, hogy „áhítattal dolgozzanak”.  
Sőt Pál apostol úgy fogalmaz:   Aki nem akar dolgozni, ne is egyék!
         Úgy látszik, hogy az egyik ősi keresztény közösség, a tesszalonikai egyház hívei téves következtetéseket vontak le Krisztus szavaiból. Azt gondolták, hogy hasztalan fáradozni, dolgozni vagy bármit is végezni, mert közel van a vég. Azt hitték, hogy jobb úgy megélni minden napot, ahogy jön, csak a legszükségesebbet kell megtenni és nem pedig hosszú távú terveket szőni.
         Szent Pál erre azt válaszolja a Szentleckében: „Halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek, nem dolgoznak, hanem haszontalanságra fecsérlik idejüket. Az ilyeneknek megparancsoljuk, és a lelkükre kötjük Urunkban, Jézus Krisztusban, hogy békében dolgozva a maguk kenyerét egyék.” Ez újdonság volt az akkori kor embereinek. Abban a kultúrában lenézték a kétkezi munkát, lealacsonyítónak tekintették, mintha az csak a rabszolgák és tanulatlanok feladata lett volna. A Szentírás látomása egészen más. A Biblia az első lapoktól kezdve úgy mutatja be Istent, mint aki hat napig dolgozott és a hetedik napon megpihent. És mindez a bűnbeesés előtt történt. Vagyis a munka hozzá tartozik az ember életéhez, nem pedig a bűn és büntetés része. A kétkezi munka éppen olyan méltósággal bír, mint a szellemi vagy lelki munka.
Jézus Krisztus megváltása a munkára is kiterjed. Jézus maga is dolgozott, mint az ács fia, fizikai munkát is végzett és ezzel a testi munkát is megszentelte. Az ő munkája az ácsműhelyben és vándorútjain is isten- és emberszolgálat volt. Azzal, hogy tanította a tudatlan embereket, gyógyította, vigasztalta és bátorította őket, az embereket szolgálta. Hiszen „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és váltságul adja oda életét sokakért.”
Ezzel megmutatta a munka értékét. A legtöbb munka közvetlenül az embereket szolgálja. De ha ilyen lelkülettel végzi az ember, Isten előtt kedves szolgálat lesz belőle.
Örömteli hírként hallható, hogy jövőre nagy béremeléseket terveznek Magyarországon, 15 % minimálbér emelés, 25 % lesz a szakmunkás minimumbér emelése. Sajnos a nyugdíjak egyelőre nem emelkednek, sőt marad, csak 0,9 % emelkedés lenne.
„Senki kenyerét ingyen nem ettük”  - Mondja Pál apostol. Természetes, hogy az emberi méltósághoz szükséges javakért küzdenünk  kell. Nem véletlen, hogy az égbekiáltó bűnök közé került a munkások bérének igazságtalan visszatartása.
Napjainkban az emberek jórészt az önző ember szemével nézik a munkát.  Sokak számára csak megélhetési kényszer. Az a fontos, hogy megkapják a fizetést, sokan igyekeznek ellazsálni az időt, kivonni magukat a terhesebb munkákból, csak minél gyorsabban teljen a nap.  Másoknak a munka kapzsi gyarapodás és pénzszerzési lehetőség. Túlzásba viszik munkahelyükön, és idejükön kívül is keresik a lehetőséget (munkamániás). Semmi más emberi feladattal vagy igénnyel sem gondolnak, időnap előtt felőrlődnek benne. 
Egy friss amerikai kutatás szerint a legfiatalabb munkavállalók (Y generáció) a leginkább munkamániások, akik a szabadságukat is beáldozzák a cégért. Ugyanakkor úgy is érzik, hogy ők a munka mártírjai, akik annyi mindenre hajlandóak a cégért. Az Y-generáció tagjai úgy vélik, más nem pótolhatja a munkájukat, teljes elkötelezettséget kívánnak mutatni a cégük felé és lelkiismeret furdalásuk van, ha szabadságot vesznek ki. A „munkaügyi mártírok” majd fele Y-generációs. Alapállásuk nem véletlen, hiszen a technológia állandó lehetőséget ad a készenlétre, ahogy az sem, hogy féltik a munkahelyüket, előrejutásukat, hiszen általában a gazdasági válság környékén álltak munkába.
A magyar munkavállalókról azt olvastam, harmaduk rendszeresen túlórázik, többnyire ingyen, sokszor a főnök tudta nélkül, hogy kész legyen munkájával.
         A munka közreműködés Isten teremtői és Krisztus megváltói művében és így forrása a személyes és társadalmi növekedésnek, de tudjuk, hogy az lehet fáradtság, izzadás és fájdalom is. A munka nemesíthet is, de ki is üresíthet és elkoptathat. A titok az, hogy milyen szívvel végzi az ember azt, amit kezével tesz. Nem annyira az elvégzett munka nagysága vagy típusa fáraszt el minket, mint a lelkesedés és motiváció hiánya. A munka földi motivációjához a hit hozzá teszi az örök motivációt: „Tetteink – mondja a Jelenések könyve – követnek minket.” (14,13)
      Szentháromság egy Isten, buzdíts, erősíts, támogass kötelességeim teljesítésében, hogy a munka, amelyet Nevedben végzek, a Boldogságos Szűz és a Szentek közbenjárása által Istennek dicsőségére, számomra és embertársaim számára pedig a lélek üdvösségére váljék. Ámen.