Évközi 25. vasárnap, szeptember 18.

C év évközi 25. vasárnap 2016   - EVANGÉLIUM Lk 16,1-13

A mai vasárnap tanításának homlokterében a ránk bízott javakkal való felelős bánásmód áll. Szó lehet itt anyagi javakról, szellemi értékekről, lelki gazdagságról, vagy egyszerűen a ránk bízott időről, amely oly sokszor kicsúszik a kezünkből.
            Ámosz próféta az úgynevezett szociális próféták közé tartozik, aki a nép lelkiismereteként éberen őrködik és könyörtelenül ostorozta kora vallási és társadalmi visszásságait. Feddő beszédet tart azok ellen, akik visszaéltek a helyzetükkel és becsapták a rászoruló szegényt. Itt nemcsak egy pár törvény megszegéséről van szó, hanem az általános magatartásról, amely homlokegyenest szemben áll azzal, amit az Úr elvár választott népétől. Mivel Isten kedveli a népét, az ítélet szigorú lesz! „Sose felejtem el egyetlen tettüket sem!”
 Az evangélium központi témája szintén a ránk bízott javakkal való helyes bánásmód.
     Az okos intéző példabeszéde első olvasatra kicsit meghökkenti az embert: egy csaló dicséretéről szól. Jézus a példabeszédeiben pontosan ezekkel a nem hétköznapi fordulatokkal próbálja arra késztetni hallgatóit, hogy mélyebben elgondolkozzanak. A történet főszereplője nem becsületes, viszont rendkívül ügyes, úgy tudja forgatni a számára legelőnytelenebb helyzetet is, hogy haszna legyen belőle. Nem a csalása, hanem az okossága a példa: „Az úr megdicsérte a hamis intézőt, hogy okosan cselekedett, mert a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.”
Jézus az okosságot is megdicséri a példabeszéd elmondása után. Hozzáteszi: „a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.”
         Ez a férfi, amikor szembesült helyzetével, azzal, hogy jövője forog kockán, megmutatja, hogy képes radikális döntést hozni és nagyon találékony. Azonnal és bölcsen cselekedett – még ha tisztességtelenül is – hogy mentse önmagát. Ez az, amire Jézus figyelmezteti tanítványait, amit nekünk is tennünk kell, hogy megmentsük magunkat ne a földi jövőre, hanem örök jövőnkre.
        Seneca, az ókori bölcselő azt mondja:  „Az élet nem a tulajdonunk, hanem intézők vagyunk!” Mindnyájan „intézők” vagyunk, s cselekednünk kell, mint a példabeszédben szereplő ember tette. Ő nem hagyott semmit másnapra, „nem aludt egyet a dologra.” Túl fontos volt a helyzet, veszélyben volt, nem volt idő késlekedni.

         Az evangéliumi szakaszban gyakorlati tanácsot is ad nekünk Krisztus. Az egyik tanítás a gazdagság és a pénz használatára vonatkozik: „Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba!”
         Más szavakkal cselekedjük azt, amit az intéző tett: szerezzünk barátokat azok közül, akik bajban vannak, akikkel naponta találkozunk, s ők egykor ezt viszonozzák. Tudjuk, hogy ezek a barátok a szegények.
A hétköznapi életben hajlamosak vagyunk arra, hogy ügyeskedjünk, kijátsszuk a szabályokat: alkalomadtán jegy nélkül utazzunk a villamoson, próbálunk úgy elszámolni, hogy lehetőleg ne kelljen adóznunk, kegyes hazugsággal kisebbítjük jövedelmünket, ha támogatásról van szó stb. Hamar megtaláljuk a felmentést is: azt mondjuk: igazságtalan az adórendszer, talán mások még sokkal inkább elkerülik az adózást, én jobbra fordítom az anyagiakat, odafent úgyis elherdálják a közvagyont.
Pedig nagyon éber lelkiismerettel kellene figyelnünk önmagunkat: hol van az a határ, ameddig még becsületesek, „hűek” vagyunk, s hol kezdődik a megalkuvás, az ügyeskedés, a becstelenség, és valóban olyan magasztos és jó-e az a cél, amely érdekében szabad törvényt, szabályt szegni, ügyeskedni.
A példabeszéd utolsó mondata egyértelmű: Nem szolgálhatunk a mammonnak! A pénz, az anyagi javak csak eszközök, hogy jót tegyünk velük, Isten jóságára emlékeztessük vele az embereket, nem lehetünk a rabjai! Az alap a becsületesség, erre épül a szeretet, a jóság, a bőkezűség. Ha az elsőben megbukunk, ha kiderül hűtlenségünk, hiteltelenné válhatunk.
Honnan szerzek magamnak barátokat, milyen társadalmi közegben keresem társaságukat? Sokkal fontosabbá vált manapság, anyagias világunkban azon emberek ismeretségének, barátságának a keresése, akikhez valamilyen érdekkapcsolattal kötődünk. Legyen az a kötődés tényleges barátság, munkahelyi alkalmazotti viszony vagy bármi más, amikor valaki esetleg csak el tud nekem intézni valamit… Ezen emberek kedvében járni, hajbókolni nekik, ma már természetes (sokszor mindegy, milyen áron), mert tudom, hogy esetleg valamit kaphatok cserébe.
Tudjunk nagylelkűek lenni, minden téren embertársainkkal. Vegyük észre, hogy mikor melyik Úrnak szolgálunk – önzően magunknak, vagy mások szolgálata által az Úrnak. Nem mindegy, hogy Istennek vagy a mammonnak, azaz csörtetve-törtetve, Jézus tanítására fittyet hányva, csak önös érdekeimet szem előtt tartva, hogy jól feküdjek, és megfeleljek mindig mindenhol minden olyan embernek, akitől remélek valamit. Legyünk nagylelkűek, és ne számolgassunk, ne nézzük a következményét annak, hogy mennyivel leszek szegényebb anyagilag, mert legalább annyit gazdagodom lelkemben az új barátságok által, amelyek nem érdekbarátságok, és ezáltal sokkal értékesebbek. Számoljunk, mert megéri…, ha már egyszer csak ezt tartjuk szem előtt a mai világban!
    Urunk, Jézus Krisztus! Adj érzékeny lelkiismeretet, hogy tiszták maradhassunk, ne hasonuljunk e világ mammonimádatához, s bármikor odaállhassunk az emberek, s főleg Teeléd: hűek voltunk a ránk bízott értékekkel!
​  Urunk, Jézus Krisztus! Segíts, felismernem, hogy mit kell tennem, és adj erőt mindannak megtételéhez, ami üdvösségemhez szükséges. Segíts engem abban is, hogy becsületesen, tisztességesen élve, az embereket szolgálva és hozzád hűségesen haladjak előre az örök élet felé. Céljaim és végső célom elérésében vezessen engem igazságban és tisztességben a Szentlélek! Taníts engem a tökéletes engedelmességre és istenszolgálatra, és embertársaim önzetlen szolgálatára! Ámen.