Évközi 24. vasárnap, szeptember 11

C év, évközi 24. vasárnap 2016   - Lk 15,1-10

Kedves testvérek!

     Ha valakinek száz juha van és elveszt egyet… Ha egy asszonynak tíz drachmája van és elveszt egyet… Mit jelent elveszíteni valamit, és mit jelent elveszettnek lenni? Az elcsatangolt bárány nem ott van, ahol a többiek, nem azt az életmódot éli, amit a többiek, ami a juhok életmódja. Nem ott van, ahol a pásztor szeretné látni. Az elgurult drachma nem ott van, ahol a helye van, nem azért van, hogy az ágy alatt porosodjék, nem ér semmit az ágy alatt. Nem ott van, ahová a háziasszony tette. Ami elveszett, az nincs jó helyen. És az emberek? A mi esetünkben nem ilyen egyszerű a dolog. Nem ennyire egyértelműen tetten érhető az elveszés pillanata.

Egy amerikai protestáns lelkipásztor így meséli el saját élményét:

„Ötéves kislányom elveszítette fülbevalóját a kocsiban. Amikor takarítottam az autót, a porszívó felszippantotta. Szétszedtem a porszívót, hogy megkeressem. Hónapok óta nem ürítettem a porzsákot, és egy órás kutatás után, amit a rágógumik, cukros papírok és száraz ételmaradékok között turkálva töltöttem, megtaláltam a fülbevalót. Beléptem a házba, várva, hogy üdvrivalgás fogad, de a lányom nem ujjongott különösképpen. Már el is felejtkezett róla. A fáradozásomat, - a ráfordított időt és a szemétturkálást, hogy megtaláljam ezt a majdnem értéktelen kis fülbevalót, - nem koronázta öröm és hála.  A lányom reakcióján gondolkozva, eszembe jutott, vajon Isten hogyan érez, amikor a megváltásra adott válaszunkat látja. Isten könyékig gázolt értünk a szemétben, keresése Jézus életébe került. Miközben értéktelennek és elfelejtettnek érezzük magunkat, Isten egyértelmű óhaja, hogy megkeressen és megmentsen bennünket. Isten meg akar békélni, és örökre kapcsolatban akar lenni velünk. Lehet, nem értjük, mit tett értünk, Krisztusban mégis megment minket.”

    Igen ám, de az elcsatangolt bárány vagy az elgurult drachma nem fogja azt mondani gazdájának, amikor az rátalál, hogy hagyj békén, én nem vagyok elveszve – mi, bűnösök azonban ezt is megtehetjük. Hány szülő, nevelő és lelkipásztor kapta már meg rossz útra tévedt gyermekétől, növendékétől, hívétől, nyersebb vagy finomabb formában, hogy szabad vagyok, azt teszem, amit akarok, semmi közöd hozzá!

Nem bánhatunk a bűnössel úgy, mint egy tárggyal, nem foghatjuk meg és vihetjük magunkkal, és nem kényszeríthetjük erőnek erejével a nyájba való visszatérésre. A kisgyermeknek még szabad, sőt szükséges is olykor az engedelmesség kényszerítő erejénél fogva megparancsolni, hogy ezt vagy azt tegye, mert mi jobban tudjuk, mi válik javára, s mi vagyunk érte a felelősek. Aki viszont már elérte a felnőttkort, azzal szemben nem alkalmazhatunk kényszerítő eszközöket – nemcsak fizikaiakat, hanem a lelki terror kifinomult módszereit sem, ugyanakkor a felelősséget mégsem háríthatjuk el magunktól egészen, hagyva, hogy saját feje után menve a vesztébe rohanjon.

Általánosságban itt is elmondhatjuk: aki nem ott van, ahová a  Teremtő, a Gazda álmodta, az elveszett. Aki nem azt az életet éli, amit az Atya jónak gondol, az elcsatangolt. De hol az én helyem, mi az én utam? A legtöbb ember úgy gondolja, hogy jó helyen van, úgy él, ahogy kell. Eszébe sem jut az, hogy már régóta nem azt az életet éli, amiért teremtetett. És ez nagyban megnehezíti a Jó Pásztor dolgát. Az eltévedt bárányt felkapja és visszaviszi a juhász, de velünk emberekkel szemben tehetetlen, ha mi nem akarunk visszamenni a helyünkre. Õ szüntelenül keres, mindig hív, mindig nyújtja a kezét, de ahhoz, hogy ölébe kaphasson, kell a mi „beleegyezésünk”, kell az, hogy rádöbbenjünk arra, hogy elveszettek vagyunk, kell, hogy felismerjük, mi a dolgunk, hogyan kell élnünk. Ehhez több dolog is kell: elsősorban az, hogy ne legyünk gőgösek, akik úgy vélik, hogy náluk mindig minden rendben van. Azután kell, hogy néha elgondolkodjunk az életünkön, vizsgáljuk meg az irányát. Szükség lesz még néhány jó barátra, akik szeretnek minket, és néha tükröt tartanak elénk. És fontos, hogy amikor a Pásztor nyújtja a kezét, ragadjuk meg jó erősen.

És akkor ünnep lesz a mennyben…

Emberi szemmel felelőtlennek tűnik, ha egy pásztor otthagyja a nyájat, hogy egyetlen bárányt megkeressen. De csak a kívülálló számára! Könnyen azt mondhatnánk, hogy ne menjen sehová, ne veszélyeztesse a többi állatot! A jó pásztor számára minden rábízott bárány fontos. Ennyire végtelen Isten irgalma, aki mindenkit üdvözíteni akar és mindenkinek megbocsát. Az  irgalom Istene elindul, hogy megkeresse az elveszetteket, keressen bennünk, akik a bűneink, hibáink tövisbokrában vergődünk, vagy elgurult pénzként heverünk vétkeink porában. Isten elindul felénk, hogy megtaláljon minket, tékozló gyermekeit, és visszavezessen házába.

      Urunk, Istenünk! Köszönjük, hogy nem engedsz mesze elcsatangolni. Figyelmeztetsz bennünket a lelkiismeret szavában, és törvényeid által. Ha mégis távol kerülnénk tőled, mindig találsz módot, hogy megkeressél és ránk találj.  És ilyenkor adj erőt és bátorságot, hogy merjünk Urunk Jézus karjaiba kapaszkodni, aki által hazaviszel bennünket. Hála ezért neked! Ámen.