Évközi 16. vasárnap, július 17.

 

Évközi 16. vasárnap – C. év  -  EVANGÉLIUM  Lk 10,38-42

Abban az időben: Jézus és tanítványai betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához és hallgatta szavait. Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.”
Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.” -           Ezek az evangélium igéi.

 

Kedves testvérek!

 Szent János evangéliuma szerint Mária és Márta Lázár nővérei voltak Betániában, ahol Jézus gyakran megfordult.
A mai evangéliumi találkozásból ebben a betániai házban, látható, hogy Jézus nem ítéli el Mártát, amiért igyekszik jó házigazda lenni. Arra figyelmezteti, hogy a vendéglátás aggódást és gondot okoz neki, mert elfeledte szolgálatának elsődleges értelmét és célját.
Vajon szem elől tévesztettem-e, mi a legfontosabb az életben? Úgy lefoglal a sok tennivaló, hogy már nincs időm Istenre? Aggódást és gondot okoz nekem is az Úrért végzett munka? Hová lett a szeretet? Jézus Mária és Márta találkozása segít abban, hogy helyes perspektívában lássam a dolgokat, és ne felejtsem el küldetésemet: „mindenben Istent keresni, szeretni és szolgálni”.
Vajon mi a jó a másiknak? A két nővér története a keresztény lelki irodalomban a szemlélődő és a tevékeny lelkiség példaképe lett a későbbiek során. Mintha a lelkiek lennének az elsődlegesek, s a tevékeny szeretet az elmélkedő imából fakadna. Jézus nyilván nem a szolgáló szeretetet utasítja el. Mi lehetett a probléma Márta hozzáállásában? Talán abból kellene kiindulnunk, hogy Jézus megfáradtan, az emberek gáncsoskodásától, értetlenségétől megfáradva tér be a két nővér házába. Elsősorban odafigyelésre, megértésre vágyik. Mária mélyen emberi megértéssel, a szeretet lelkületével illeszkedik bele a fáradt Mester helyzetébe: ösztönösen is megérzi, hogy Jézusnak meghitt társaságra, odafigyelő hallgatóra van szüksége. Márta a maga elgondolása szerint akar adni. Jó szándéka nyilvánvaló. Szinte szét forgácsolódik a sok házi munkában, jó háziasszonyként ki akar tenni magáért. Szolgálatában részben önmagát keresi, feltűnés vágy is hajtja, apró dolgokra is gondosan ügyelve akar tökéletes lenni. Sokszor mi is így vagyunk: és baj az, hogy nem vesszük észre a másik szükségét, nem figyelünk annak valódi igényére, bajára. Mert mi már tudjuk, hogy mi a jó a másiknak! Legalábbis ezt gondoljuk!
 Mária ebben az elbeszélésben számomra példát mutat az odafigyelésre, a másik empatikus meghallgatására is. Annyian vannak körülöttünk, akik magukban hordozzák gondjaikat, kérdéseiket, megoldatlan problémáikat. És olyan kevesen vannak, akik képesek odafigyelni a másikra, csöndes kérdéseikkel megnyitni szívüket, s végighallgatni őket. Nyilván nincs időnk mindenkire, de biztosan van néhány ember, aki ránk vár, s aki nélkülünk segítség nélkül marad. Mert maga az idő rászánása, az odafigyelés segíthet enyhíteni a másikfájdalmát, megoldani problémáját. Miközben kimondja, hogy mi a baj, felsorolja kérdéseit, számba veszi lehetőségeit, sokszor már eközben megtalálja a megoldást, s néhány jó szó elegendő a részünkről, hogy vigaszt, erőt, iránymutatást kapjon. Mártát felbosszantja, hogy majdnem megszakad a sok munkában, Mária pedig csak üldögél. Márta felülről kér segítséget, de ez nem sikerül, sőt még dorgálást is kap. Én is nehezen viselem, ha körülöttem nem veszik fel a tempót, vagy nem azt és úgy teszik, amint azt elvárnám. Megkeserít, ha a másik nem veszi észre magát. Szülőként vagy családtagként, de közösségben is megéreztem már, hogy nem jó megoldás ilyenkor, ha mártírnak képzelem magamat, s személyem ellen valónak gondolom, ha egyedül maradok, ha nem segítenek. Ha pedig példálódzva, mintegy „bosszúból” végül nem engedem oda a munkához, leégetem, demonstratív módon teszem meg helyette, végképp elrontom a dolgot. Lehet, hogy valóban nem is vette észre az illető, amit én természetesnek gondolok, talán szelíden meg kellene fogalmazni az elvárásaimat. Talán a motiválással volt gond, lehet, hogy hívás után, együtt, bevonva őt a munkába, ő is bevetné magát, s a közösen végzett munka örömével zárulhatna a nap.
    Most én is itt vagyok, Jézus lábainál ülök, készen arra, hogy szívembe fogadjam szavait. Márta hívása ismerős és erőteljes: annyi tennivalóm lenne, annyi egyéb módja van az időtöltésnek! Figyelmemet arra fordítom, amit Jézus kér - nem azt, hogy tegyek meg valamit, hanem azt, hogy kivé váljak: szerető szívű, Isten képére formált emberré.
     Köszönöm Uram, hogy szeretem a jó munkát. Ha serényen dolgozom, érzem, hogy nem vagyok felesleges a világban. Bármi hasznosat teszek, a te képmásodra teremtett, alkotó lény vagyok. A te lelked így általam is alakítja a földet. Szavad nem elvonni kara a munkától, hanem örök értelmet adni a sürgésnek-forgásnak.
Uram, Jézusom! Ha sohasem találkozom Veled, akkor nem ismerhetlek meg téged. De ha ismerlek, akkor tudom, mi az élet. Mi az, ami fontos, mi az, ami örömre gyújtja szívemet. Ahogy Jézus mondja az Atyának: "Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust." (Jn 17,3) - Ámen!