B év, húsvét 6. vas 2024 - Jn 15,9-17
Bevezető
„Barátaimnak mondalak titeket!” - Halljuk Jézus szavát a mai evangéliumban tanítványaihoz. A mai vasárnap kérdezzük meg magunktól: Barátomnak tekintem Jézust? Mindent megteszek ezért a barátságért? Tudok-e feltétel nélküli szeretettel fordulni mások felé, a testvéreim felé? Hiszem, hogy ha így tudunk élni, teljesül az, amit Jézus kívánt: „Az én örömöm legyen tibennetek, és az örömötök ezzel teljes legyen!”
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!
Beszéd:
„Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, aki életét adja barátaiért.” Hallottuk Jézustól a mai evangéliumban. De ezt a mércét nem Jézus állította föl. Érvényes volt, megfogalmazatlanul is, mióta ember él a földön. Bele van írva a szívünkbe, épp ezért szívünkbe kell vésni. Jézus megfogalmazta ezt a mértéket, vállalta és betöltötte.
Mit jelent az, hogy Jézus „életét adja barátaiért”? Mindjárt az jut eszünkbe, hogy Jézus – szebben, mint akárki más – kereszthalálával teljesítette ezt a normát. Valóban így van, de nem szabad felednünk, hogy a kereszthalál nem egy haszontalan élet váratlan fölmagasodása, hanem úgy érett meg Jézus mindennapos szeretetének cselekedetei közt, mint a gyümölcs. Jézus nemcsak meghalni tanít, hanem élni is. Az az odaadás, amelyről beszél, a halálban válik teljessé, megfoghatóvá, véglegessé, ott lép a nyilvánosság elé, de már a hétköznapokban is jelen van. Nem tud meghalni barátaiért, az, aki élni sem tud értük, és az odaadásban élő ember észrevétlen hősiességével nem vállalja azt, hogy naponta „meghaljon” önmagának, keresse önfeledten, mindazt, ami a másiknak javára, örömére van.
Egy szép történetet olvastam az ilyen szeretetről. „A rózsa” a címe.
Rainer Maria Rilke, a Prágában született német-cseh költő, abban az időben, amikor Párizsban tartózkodott, minden nap elsétált kísérőjével, egy helybeli hölggyel arra a térre, amelyen egy koldus várta az emberek adományait. A koldus soha nem nézett fel az emberekre, nem adta különösebb jelét annak, hogy kér, de még a köszönetét sem fejezte ki soha. Mozdulatlanul ült mindig, nem örült a nagyobb adománynak, s nem méltatlankodott akkor sem, ha nem adtak neki. Látszott rajta, hogy napról napra abból él, amit kap, de a következő napra már nem tudott félretenni semmit. Rilke soha nem adott neki egy fillért sem, francia kísérőnője viszont gyakran dobott pár pénzdarabot a koldus dobozába. A hölgy egy napon megkérdezte a költőt, hogy miért nem adakozik a koldusnak. Rilke csak ennyit válaszolt: „A szívét kell megajándékozni, nem a kezét.”
Néhány nap múlva a költő egy kinyílt fehér rózsát vitt a sétára és a téren a koldus tenyerébe tette, majd azonnal tovább akart indulni. Ekkor azonban a koldus váratlanul felnézett, nehézkesen felkelt, megfogta és megcsókolta a számára idegen férfi kezét, majd a rózsával együtt elment. Egy héten keresztül nem volt ott a téren. A nyolcadik napon azonban újra megjelent és a megszokott helyen ülve koldult. Pontosan olyan volt, mint korábban, nem szólt senkihez, s nem nézett az emberekre. „De hát miből élt egy héten keresztül?” – kérdezte csodálkozva a francia hölgy a költőtől.
„A rózsából” – válaszolta a költő.
Tehát hogyan éljük nap, mint nap a szeretetet?
„Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.” – mondja Jézus.
Isten öröme egészen más, mint a mi örömünk, bár egy valamiben hasonlít ahhoz, hiszen az ő saját képére teremtett bennünket. A hasonlóság abban van, hogy ez az öröm, mint a valódi emberi öröm is, a szeretet öröme. A radikális különbség az, hogy Isten az ilyen szeretetnek örül. Az ember természetének megromlása, azaz az ősbűn óta, másnak is tud örülni: egy tárgynak, önző sikernek, sőt még más kárának is. Ha valamiféle tárgyban lelem örömömet, akkor igazából csak annak örülhetek, hogy szeret engem, aki azt a tárgyat nekem adta. Isten viszont szeretetből teremtette az embert. Ez nyilvánvaló abból a kijelentésből, hogy nem azért küldte Fiát, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözítse. Az ártatlan állatok, növények, kőzetek sorsa az ember sorsától függ, neki van alárendelve, mert az anyagi világot mindenestül ajándékba adta nekünk az Isten. Élvezetet szerezhetnek, de nem tartós örömet. Jézus öröme az Isten megtestesült Fiának az öröme. Ő csak a szeretetnek örül, mivel a teremtett világot Atyja adja ajándékba az embernek.
Jézus, amikor életét adta barátaiért, vagyis tanítványaiért, akkor nem szívélyeskedett, nem haverkodott, nem is mindössze cimboraságot akart kötni velünk, hanem mély és igaz barátsággal utat mutatni az Istenhez. Nem az utasításokon keresztül, hanem a megértő barátságon keresztül. Csakhogy Jézus emberekhez fűződő barátsága soha sem zavarta az Atyához fűződő kapcsolatát. Számára minden ember, igaz és bűnös egyaránt Isten teremtménye volt, akivel a kapcsolatot lélektől lélekig kell folytatni. Azért, hogy megmentse lelkeiket az örök életre. Már előre a még nem tökéletes tanítványokat is barátainak nevezte. Csak reméljük, hogy ez a barátság bennünket is átformál. Hogyan?
Szent Ágoston ókori egyházatyát hívom segítségül, aki ezt így önti imádságos formába:
„Uram, Jézus! Te szeretet vagy. Hogy néz ki ez a szeretet? Milyen az arca, milyen az alakja, alkata, lába, keze? Senki nem tudja. És mégis van lába, amely az Egyházba vezet; van keze, ami adományt nyújt a szegénynek; van szeme, ami felismeri a szükségben lévőt…. Ezek a tagok nem különböző helyen találhatók, mert akiben szeretet van, az mindent egy azon időben lát. Ó Uram, hadd maradjak meg a szeretetben, hogy az bennem maradjon, hadd lakjak benne, hogy az bennem lakozzék.”
Szentatyánk Ferenc pápa mondta:
Krisztushoz hasonlóan szeretni azt jelenti, hogy nemet mondunk más „szeretetekre”, amelyeket a világ kínál nekünk: a pénz szeretetére, a siker, a hiúság, a hatalom szeretetére.
A „szeretetnek” ezek a megtévesztő módjai eltávolítanak bennünket az Úr szeretetétől, és arra késztetnek, hogy egyre önzőbbek, önimádóbbak és hatalmaskodóbbak legyünk.
Úgy szeretni, ahogy az Úr szeret minket, az azt jelenti, hogy megbecsüljük a mellettünk lévő embert, tiszteljük szabadságát, úgy szeretjük, ahogy van, nem pedig úgy, ahogy mi szeretnénk, hogy legyen; úgy, ahogy van, ingyenesen!
Végső soron Jézus azt kéri tőlünk, hogy az ő szeretetében maradjunk, az ő szeretetében lakozzunk, ne saját elképzeléseinkben, ne az önimádatban. Aki az önimádatban lakozik, az tükörben él: mindig önmagát nézi. Jézus azt kéri, hogy ne akarjuk ellenőrzésünk alatt tartani és irányítani a többieket. Ne ellenőrzésünk alatt tartsuk, hanem szolgáljuk őket! Nyissuk meg szívünket mások felé, ez a szeretet, és ajándékozzuk magunkat másoknak!
Uram, Jézus segíts, hogy szeressünk tehát életformaszerűen, barátian, de bátran és csöndesen, és nem hivalkodó módon. Adj lelki igényt, hogy barátkozzunk a te példád szerint! Add ránk áldásod, is, hogy szeretetünk soha ne merüljön ki szavakban, hanem jócselekedetekben nyilvánuljon meg. Úgy legyen! Ámen!