C év nagyböjt 2. vasárnap 2016

EVANGÉLIUM  Lk 9, 28b-36

   Abban az időben:

    Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit.

    Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: ,,Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.'' Nem tudta ugyanis, hogy mit mondjon. Közben felhő támadt és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket.
    A felhőből szózat hallatszott: ,,Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok.'' Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt.

Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit láttak.

   Ezek az evangélium igéi.

 

Kedves Testvérek!

Nagyböjtben az Egyház bennünket is fel akar vezetni az Isten megtapasztalásának a hegyére, amely egyben az önmegtagadás, és áldozatvállalás hegye is.

Arra ösztönöz, hogy legyen kreatív a böjtünk. Mindannyian vágyunk a szeretetre, megértésre. Leginkább a közvetlen környezetünktől várjuk el, hogy legyenek velünk szemben jóindulattal. Nagyböjtben az elvárás helyett, legyünk inkább mi a kezdeményezők. Ajándékozzunk meg másokat odafigyelésünkkel, tapintatunkkal. Ehhez az úthoz segít bennünket a Tábor-hegyi jelenet.

Ezt a  hegyet, a Tábor hegyet megmászni jóval több, mint kirándulás, sőt Jézus nyomában járni soha sem sétagalopp. Az apostolok a szent hegyen nem követték Jézus tapasztalatát, sőt hagyták, hogy elnyomja őket az álom, miként ezt teszik majd a Getszemáni-kertben is. Az álom a Bibliában a lelki ernyedtség jele: nem szeretnének szembesülni a valósággal. Szeretnék „valahogy” átaludni az egészet.

Isten tervének megértéséhez virrasztásra, készségre, imádságra és odafigyelésre van szükség. Péter azért fogja elárulni mesterét, mert aludt a kertben, és most ugyanilyen okból kifolyólag esik nagy tévedésbe. Péter sátorépítésre vonatkozó javaslata az esemény felszínes értelmezése alapján születik meg. Megpillantott egy varázslatos világot, amelynek minden különösebb fáradság és személyes erőfeszítések nélkül jutott közelébe; most szeretne belépni, hogy azonnal részesévé váljék, és ami rosszabb, személyek szűk csoportjára kívánja ezt korlátozni. Kívánsága képtelenség, mert áldozat, kereszthalál nélkül akarja elnyerni az üdvösséget. A szenvedés kiiktatására irányuló péteri kísértés ösztönszerű az emberben, és így a keresztények soraiban is.

Nos, gondolatban induljunk fel Jézussal a Tábor hegyre, életünk Tábor hegyeire. Ezt a hegyet megmászni jóval több, mint kirándulás! Fel a hegyre! – Naponta fel kell kapaszkodnunk egy magas hegyre, hogy ne a teendőink gyűrjenek le bennünket, hanem mi uralkodjunk teendőink felett. Mert a félrevonulás megadja a lehetőségét annak, hogy felülemelkedjünk a dolgainkon, és egyúttal rálátást is ad. Lehet-e enélkül napjaink irtózatos kuszaságában, nem hogy keresztényként, de egyáltalán emberként élni? Egyedül így, felülről szemlélve lehet mindent jól látni. A feladatok, a megoldhatatlannak látszó nehézségek, a bonyolult helyzetek azzal nyomnak a földre, hogy nem látjuk a helyes arányokat. Mivel „nyakig” benne vagyunk az események, teendők, érzések sodrásában, nem láthatjuk, merre van a kiút: Mi mennyit ér, és megéri-e félni tőle, kell-e egyáltalán törődni vele, s ami ma elviselhetetlennek tűnik, mi marad meg  abból néhány nap múlva? Addig kell imádkozni, elmélkedni, amíg egyszer csak be nem következik ez az elváltozás. Felismerjük, hogy kicsoda számunkra Jézus, hogy itt és most mi a lényeges tennivalónk, illetve erőt merítünk annak megtételéhez. Jézus követése soha sem lesz sétagalopp! – Jézus életútjához a szenvedés és kereszthalál is hozzátartozik.

Az Atya szózata – „őt hallgassátok” – mindenekelőtt a szenvedés valóságának az elfogadását jelenti, amivel persze a Jézussal való sorsközösség vállalása is együtt jár. Ha az ember akarja célt, az Országépítést, a Jézus-követést, akkor el kell vállalnia az eszközöket is, amelyek segítik a cél elérését. Ilyenek pl. az önmegtagadás, a böjt, a bűnbánat, ima, alamizsna.

  A tanítványok tapasztalása azokra a vallásos élményekre emlékeztet, amelyekben az Istennel való találkozás egy - egy felfokozott pillanatában részem volt, s amelyek valamelyest közelebb hozták számomra a természetfelettit. Sok-sok ilyen ünnepet élményt átéltem már életemben elsőáldozásomtól kezdődően, a papi munka során, számtalan ünnepen. De az apostoloknak éppúgy, mint nekünk, minden elmélyült Isten-tapasztalás után vissza kell térnünk a mindennapok szürke, gondokkal és keresztekkel terhes világába. Ám éppen ezek a tapasztalatok tudatosítják újra meg újra az előttünk álló célt. Jézus beszélget Mózessel és Illéssel. Urunk Jézus többnyire nem vitt magával senkit az imáihoz. Erre az alkalomra, amikor néhány órára megnyilvánult a dicsősége, magával vitte három apostolát. Jó pedagógusként igyekezett egy kis előzetes biztatást adni neki. Valami olyan élményt, ami nagyon komoly gondolati-lelki támaszt jelent majd akkor, amikor vállalkozása kudarcot vallani látszik, amikor elfogják és halálra kínozzák. Szükségünk van olyan pillanatokra, amelyek a nehézségek idején biztos alapot adnak a továbblépéshez, mint ahogy az apostoloknak is erőt adhatott a megdicsőült Jézusra emlékezni a szenvedések idején. Szükségünk van élményekre, amelyek, elkísérnek bennünket, és erőt adnak a következő biztos pontig.

Befejezésül Szent Ágoston könyörgésével fordulok feléd Uram, Jézusom:

„Egyetlen dolgot kérek tőled, hosszasan imádkozva, könyörögve. Igen, csak egyet kérek. Szívem ezt súgja neked: arcodat keresem. Egyetlen dolgot kérek Uram: egyetlen dolgot keresek: mutasd meg arcodat.” - Ámen.