December 22, péntek
Az imádkozó ember
Ezért a fiúért imádkoztam. S lám az Úr teljesítette kérésemet, amellyel hozzá fordultam. Így olvashatjuk Sámuel első könyvéből a kérő ember háláját Hanna asszony szájából.
Az ember minden korban imádkozott. A jó és a rossz, a szenvedés és öröm, a gyöngeség és erő késztet, hogy Istenhez forduljunk.
A barlanglakó ősember, és a digitális korban élő mai ember ugyanúgy vágyik a boldogságra, szomjazza végtelent, vágyik az örökkévalóra, a szépre, a szeretetre. Szüksége van a világosságra, az igazságra, Istenre. És Hozzá fordul és imádkozik Hozzá.
Az Istenhez forduló ember tudatában van bűnének, de Isten irgalmas jóságának is.
Az imádságban megismerjük Istent, az Ő irgalmát és szeretetét – azaz színről-színre látjuk – és, mint baráttal beszélünk Vele.
Mire gondolhatunk az adventi csendes várakozásban?
Szükséges a külső és belső csend, hogy meghalljuk Isten szavát! Egyházatyák szerint Krisztus nagy titkai a csendhez kötődnek, és csak a csöndben ér el hozzánk Isten Igéje és lakozik bennünk.
Imádkozzunk azokért, akik velünk rosszat tesznek, kárt okoznak. „Bocsásd meg vétkeinket, ahogy mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek!”
Ajánljuk magunkat az Atya kezeibe, nem számít, milyen nehéz egy próbatétel, milyen nehéz egy probléma, milyen súlyos egy szenvedés, soha nem hullunk ki Isten karjaiból, aki megteremtett minket, aki kísér minket életünk során végtelen és hűséges szeretetével!
Adventi ima:
Urunk, Jézus Krisztus, hittel várjuk eljöveteled, várjuk a békét, mert annyi békétlenség van kívül a világban és bent a szívünkben! Várjuk eljöveteled, mert az igazságra éhezünk, és annyi igazságtalanság sújtja a népeket és az embereket! Várjuk eljöveteled, mert szomjazzuk a szabadságot, és mindnyájan a bajok és bűnök bilincseiben kínlódunk. Add vissza reménységünket, amit elvesztettünk. Add meg újra a szeretetet azoknak, akik hideg idegenséggel viselkednek egymással szemben. Nyisd meg szívünket, hogy felragyogó örömödet megtapasztalhassuk életünkben. Kérünk, hallgass meg minket. Ámen.
OLVASMÁNY Sámuel első könyvéből
Hanna – Szűz Mária előképe – felviszi a gyermek Sámuelt az Úr házába, hogy a szokásos hálaáldozattal együtt bemutassa az Úrnak.
A bírák korában történt:
Amikor Hanna elválasztotta a gyermek Sámuelt, felvitte magával a templomba, egy hároméves marhával, egy efa liszttel és egy tömlő borral egyetemben, és Silóban belépett az Úr templomába. A fiú még nagyon kicsi volt. Amikor a marhát feláldozták, a fiú anyja odament Élihez. Megszólította: „Engedd meg, uram! Amint igaz, hogy élsz, uram, az az asszony vagyok, aki itt álltam melletted és imádkoztam az Úrhoz. Ezért a fiúért imádkoztam. S lám az Úr teljesítette kérésemet, amellyel hozzá fordultam. Ezért én is átengedem (fiamat) az Úrnak, egész életére átengedem az Úrnak.” És ott leborultak az Úr előtt.
Ez az Isten igéje.
1Sám 1,24-28