C év évközi 2. vasárnap 2016

C év évközi 2. vasárnap 2016

Kedves testvérek!

Tegyétek, amit mond! Szól Mária Kánában a menyegzőn.

Ez a felhívás elindít egy folyamatot, Jézus első csodatettét, melyet nagyon sok csoda követ földi életében, és azóta is az egyház életében. Megtapasztalhatjuk az élő csodát, nem csak például ima meghallgatásban, egy szent közbenjárásában, hanem testi és lelki gyógyulásainkban is.

Tegyétek, amit mond!

Aki megteszi, amit Jézus mond, az jó úton jár Meghallgatni könnyebb Jézus tanítását, mind megtenni. Csak hallgatni őt meddő dolog. Manapság inkább megpróbáljuk megmagyarázni Jézus szavait, mert túl nehéznek, vagy túl radikálisnak tartjuk. Az ellenség szeretetparancsának hallásakor talán elfogadjuk azokat a magyarázatokat, hogy elég megtenni, amit Jézus mondott, imádkozni értük, rosszat nem tenni nekik, de azt már kimagyarázzuk, hogy az ellenfelet, a bevándorlót, a szegénytőket érzelemmel is kell szeretni. Lehetséges érzelem nélkül szeretni? Ilyet nem tud mutatni senki!

Urunk Jézus nem akart feltűnést kelteni csodáival. Semelyik csodájának sem ez volt a célja. Isten, országát akarja közelebb hozni, ennek megértésére akar felkészíteni. Minden lelki embertől távol áll, hogy magát helyezze előtérbe, hogy cselekedetei önmaga reklámjai legyenek. Az igaz, hogy ha valaki olyat tesz, amit mások nem tudnak, akkor sokan figyelnek rá. Jézus ezeket az ünnepi pillanatokat Kánában a menyegzőn az örömüzenet elmondására használta fel. Népszerűsége is csak annyiban volt fontos, amennyiben az emberek odafigyeltek rá, hogy elmondhassa a mennyei Atyától hallott tanítást. Jézus is sokat küzdött azzal a ténnyel, hogy csodái után nem a tanításra figyeltek hallgatói, hanem a szenzáció foglalkoztatta őket. Sokan részt vettek például a kenyérszaporítás csodáján, szóltak a szomszédoknak is azok is kimentek a pusztába Jézust látni. És persze akadtak néhányan, akik ebben, új életformát látnak, és követik Jézust. Ha valamiért figyelnek rám, akkor én is tanítói pozícióban vagyok. És ekkor ezt a helyzetet ki is kel használnom, bátran tanúskodni az evangéliumról, az Isten Országáról!

A kánai menyegző történetében van egy reményteljes üzenet minden házasság számára, még a jól működőkre is. Ami manapság megtörténik minden házasságban, az megtörtént a kánai menyegzőn is. Örömmel és lelkesen kezdődik (a bor ennek a jelképe); de ez a kezdeti lelkesedés, s miként Kánában, egy idő múlva elapad. S akkor már nem szeretetből és örömmel, hanem megszokásból teszik a dolgukat a házasok. Ha nem figyelnek a családok, akkor rájuk telepszik a szomorúság és unalom felhője. Az ilyen pár szomorúan mondhatja: „Nincs több borunk!”

Ez az evangéliumi jelenet megmutatja a pároknak, hogyan kerülhetik el ezt a szituációt, vagy mit tegyenek, ha már bele jutottak: Hívjátok meg Jézust! Ha Ő ott van a házasságban, lehet kérni, hogy ismételje meg a kánai menyegző csodáját, változtassa a vizet borrá – a megszokás, a rutin, a hidegség vizét a szeretet, az öröm borává, amely jobb, mint a kezdeti szeretet és öröm, ahogy az a kánai menyegzőn történt.

Jézus meghívni a menyegzőre annyit jelent, mint a családban tisztelni az evangéliumot, együtt imádkozni, szentségekhez járulni, részt venni az Egyház életében.

 A házastársak nem mindig vannak egy szinten a hitéletben. Talán az egyik hívő és a másik nem, vagy nem ugyanolyan szinten. Ebben az esetben az, aki ismeri Jézust, hívja Őt családjába és tegyen az alábbi módon: legyen benne kedvesség, a másik iránt tisztelet, szeretet, s így Jézus mindkettejük barátja lesz. „Ő a családok barátja.”

      Ahogyan a kánai menyegzőre meghívták Jézust nekünk is meg kell hívnunk őt az életünkbe, családunkba, mindennapjainkba. Hagyatkozzunk az ő kegyelmére, amely képes életünk monotonságát, egyhangúságát, derűssé és bizakodóvá tenni. Ahogyan Kánában a vizet borrá változtatta, képes átváltoztatni mindennapjainkat is és megajándékozni jóságával. Arra nyilván szűkség van, hogy együtt működjünk Isten kegyelmével. A szolgáknak is meg kellet tölteniük a kőedényeket. Hogyha Isten jóságát megtapasztaltuk, ne tartsuk meg kizárólag magunknak, hanem próbáljunk meg mi is megajándékozni egymást jóindulattal és szeretettel.

Szent Pál is erre biztat: „a Lélek ajándékait mindenki azért kapja, hogy használjon vele.”

Mennyire megváltozna az életünk, hogyha megtapasztalva Isten jóságát, ez naponta arra indítana, hogy valami jót tegyünk, valami jót mondjunk egymásnak, valamit megdicsérjünk. Ez fényt és örömet hozna az életünkbe. Biztosak lehetünk abban, hogy Isten bőkezűen osztja lelki javait, így hát mi se legyünk szűkmarkúak egymással szembe, hanem adjuk tovább, amit Istentől kaptunk és meglátjuk, hogy mindez kamatozni fog.

Tegyétek, amit mond!

Ami az én dolgom, nekem azt kell tennem, a máséba nem avatkozom. Mária nem szól többször, de mint aki nem is várta Jézus válaszát, a megszólalásához hasonló csendben, a háttérben előkészíti a csodát. Bekövetkezte már nem az ő dolga. Nem hirdette, hanem élte a szerénységet.

És Jézus csodálatos pedagógus, nem csak saját életével tanít az evangéliumokon keresztül, hanem találkozásaival, a körülötte élőkkel folytatott – ma úgy mondanánk – kommunikációjával is. Máriával közösen azt a csodát teszi, hogy úgy segít a helyzet káoszba és botrányba fordulása ellen, hogy szinte észrevétlen marad. Tanítványai sem vesznek észre sem mit, csak a végeredményt. A bizonyára nem csak Mária által észrevett veszélyhelyzetet úgy oldja fel, hogy azok jönnek ki győztesen, akik a legnagyobb veszélyben forogtak. Még jobb bor született, mint amit remélni lehetett. Ha szerény vagy, nem félsz a vesztéstől, a győzelem pedig nem részegít meg. Ha szerény vagy, tetted jutalmával nem törődsz, maga a tett az örömöd. Szolgálsz, de nem gyávaságból, gyengeségből, tehetetlenségből – ha nem bátorságból, erőből, tehetségből. Szerénynek senki sem születik. Ezt csak nagy munkával tudod elérni! Azt kívánom, legyen benne örömöd!

 

Hívek könyörgése: C év évközi 2. vasárnap

 

Pap:

Testvéreim! Kérjük Megváltónkat, a mi Urunk, Jézus Krisztust, hogy szent Anyjának közbenjárására tisztítsa meg gyarló emberi természetünket, és tegye egyre nemesebbé!

 

Felolvasó:

1/  Add Urunk, hogy életünk ünnepi eseményeire is meghívjuk Jézust, szórakozásunkon is rajta legyen Isten áldása!

 

2/  Add Urunk, hogy a farsang idejében a különböző vidám eseményeken is keresztényként, értékeinket megmutatva tudjunk részt venni!

 

3/ Add Urunk, hogy bátran forduljunk Jézushoz minden nehézségünkben, a körülöttünk élők nehézségeit, problémáit pedig merjük Jézus elé vinni!

 

4/   Add Urunk, hogy a keresztény házastársakat gondviselő jobbod támogassa minden gondjukban és nehézségükben!

 

5/  Add Urunk, hogy elhunyt testvéreink megtapasztalhassák a mennyország örömét, kérjük Urunkat!

 

Pap:

Urunk, Jézus Krisztus! Te a vizet borrá változtattad, borunkat pedig szent véreddé teszed. Folytasd lelkünkben is csodás átváltoztató működésedet, és alakítsd érdemszerzővé