2021.12.18

22/ Advent 3. hete: december 18 (szombat)

A mai evangélium Szent Máté könyvéből való. (Mt 1,18-24)

- Kiemelt értelmező mondata így hangzik:

„Szent József angyali jelenésből tudja meg, hogy Mária gyermeke a Szentlélektől van.”

Hogyan szól hozzánk a jó Isten? A Biblia, a kinyilatkoztatás szavával. Szól hozzánk a megőrzött szent hagyományban, az Egyház tanításában. De szól ugyanúgy is, mint Józsefhez, Máriához: lehet ez álom, -  angyali jelenés, - küldöttek, mint pásztorok, napkeleti bölcsek.

Prohászka Ottokár 20. századi Székesfehérvári püspök írja:

„Az Isten angyalával szemben légy bizalmas, mint Jákob; a sötétségével szemben bizalmatlan, mint Jób. Alázódjunk meg úgy bűnösségünk s gyarlóságunk fölött, hogy az Isten segélyére való tekintetből ugyanakkor bátrabbak, lelkesebbek legyünk. Ami az embert élettelenné s gyávává teszi, az nem az Isten szelleme.”

Szent József igaz ember volt, járatos a hit dolgában, felismerte az angyal szavát. Minden imádságunk, hitbeli elmélyülésünk arra kell vezessen, hogy értsünk az angyal szavából, az idők jeleiből.

Uram, Jézusom!

Küldjél olyan jeleket, melyeket jól értek, megértek. Szentlelked mutassa számomra az utat. Abban is segíts, hogy ne féljek, ha váratlan, szokatlan jelet kapok, hanem, mint Szent József hittel fogadjam el. Szent József! Őrizd mai álmomat. - Ámen!

Mai jó elhatározásom:

Angyalkázom: Ismeretlenül is jót akarok tenni valakinek a mai napon. Ha szükséges, akkor erősíteni, támogatni is kételyében, kérdésében, vagy hitében.

 

Gondolatok élőben!

Szentmise közvetítés az Újpesti Egek Királynéja Nagytemplomból, december 19, vasárnap 11 órakor a Duna Tv-n.

Az esti 6 órai misét pedig most vasárnap az Újpesti Tv veszi fel, ez az újpesti kábeleken nézhető…