Karácsony éjféli mise: Lk 2,1-14

Karácsony éjféli mise: Lk 2,1-14

Kedves Testvérek!

Csendes éj, szentséges éj, a világ álma mély!

Nagyon szeretjük ezt a szép karácsonyi éneket. Így volt ez vajon Jézus születésekor Is? Hirtelen megjelent a csend, de utána rögtön jött az ujjongás, az éneklés.

Az összes evangéliumi részlet, de az összes bibliai szöveg közül minden bizonnyal a legismertebb a karácsonyi éjféli mise evangéliuma, Jézus születéséről, Lukács evangéliumából. – Ki ne ismerné ezt a történetet, a Gyermekkel, jászollal, Máriával és Józseffel, az angyalokkal és pásztorokkal, Augusztus császár rendeletével? Minden évben megjelenik szemünk előtt itt a templomban, otthonainkban, számtalan képen, ábrázoláson. És ebben a történetben nem a csend dominál. Mindenki mozog, útra kel, hangos: ujjong az örömtől, angyalok, pásztorok.

Van ennek a történetnek még mondanivalója számunkra, vagy csak mindennapi életünk szürke hétköznapjainak szokványos darabja?

Nem járunk távol az igazságtól, ha azt állítjuk, a karácsonyi Evangélium és az egész evangéliumi tanítás lényege az angyalok énekének kettős üzenete:

„Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek!”

Ez a kettő egymástól elválaszthatatlan: nem tudjuk megvalósítani az igazi békét, Isten nélkül, Isten dicsősége nélkül. – A vallási élet: imádság, szentmise, a lelkiismeretvizsgálat, nem elhanyagolható díszítő elemei keresztény életünknek. Az ilyen Isten dicsőítés lesz a maradandó béke alapja, garanciája. Ám egész életünkkel, munkánkkal, tevékenységünkkel is dicsőítenünk kell Istent. Mindent Isten dicsőségére kellene tennünk.

Az igazi maradandó békét, Jézus Krisztus, az Isteni Gyermek születése hozza meg, ha megszületik lelkünkben, úgy hogy mi is az őt követő, krisztusi életmódot, erkölcsöt éljük.

A Vatikán szónokának, Cantalamessa atyának érdeke okfejtését olvastam az irgalmasság évében, most karácsonyra készülve. Azt Mondja a pápai ház szónoka, hogy vannak egykoron rosszul lefordított szövegek, amiken nem lehet változtatni, mert mindenki így énekli, de ez nem helyes. Helyesen ez így lenne:

„Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség a Neki tetsző embereknek.”  Az eredeti bibliai szövegben azokról az emberekről van szó, akiket Isten szeret, akikre irányul az isteni jó akarat, nem pedig azokról, akik maguk jóakaratúak. Így az angyali híradás még inkább vigasztaló üzenet, Isten végtelen irgalmasságát hirdeti meg. Ha csak a jóakaratú emberek részesülnének a békében, akkor csupán néhány személyről lenne szó; de mivel az Isten jó akaratáról van szó, ezért mindenkire vonatkozik. Karácsony nem a jóakaratú emberekről szól, hanem Isten minden ember iránti jó akaratáról, ezért elküldte Jézust, hogy megmentsen, megváltson bennünket!

         Az angyalok éneke tehát az Isten emberek iránti szeretetétől, irgalmáról szól. Ez minden forrása és eredete, s ez tárul fel Karácsonykor. „Ő szeretetből arra rendelt minket, hogy fogadott fiai legyünk, akaratának jóságos tetszése szerint” - írja Pál apostol. „Megismertette ugyanis velünk     akaratának titkát jóságos tetszése szerint, amelyet elhatározott benne.” (Ef 1,5.9) „Megjelent Üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete.” (Tit 3,4) - Mondja Pál apostol.

Vajon mi hogyan válaszolunk Isten irántunk való jó akaratára? Könnyű kimondani, hogy legyünk jóakaratú emberek, utánozzuk Isten cselekedetét! Utánozzuk a jó akaratot, amit ünneplünk: vagyis ne magunkat akarjuk igazolni, ne foglalkozzunk azzal, ha rossz ért minket, ha mások megbántottak, akkor se, ha jogos a neheztelésünk. Hagyjuk el a mások iránti ellenséges gondolatokat, legyen szó akár szomszédról vagy távolállóról, gyöngéről vagy erősről, kicsinyről vagy nagyról, bárkiről. Úgy tiszteljük Krisztus születését, hogy nem őrizzük a haragot, nem a rosszat nézzük, s nem azt várjuk, hogy más közeledjen, hanem tegyük meg mi az első lépést.

A hatvan évvel ezelőtti II. Vatikáni Zsinat azt mondta ki, hogy mindenki jóakaratú ember, aki őszinte, keresi az igazat, a közjót, legyen az illető hívő vagy nem hívő.

Az Isteni Gyermek születésének a mi újjászületésünket kell eredményeznie. Ez hozhatja meg nekünk és az egész világnak a békét. – Ez által mutatjuk meg, hogy jó akaratú emberek vagyunk, akik ezt a békét kiérdemlik.

Uram JÉZUS KRISZTUS, köszöntelek születésed ünnepén. Köszöntelek, mint jászolban fekvő Kisdedet, - mint a 12 éves Ifjút a templomban, - mint a Jordánban 30 évesen - megkeresztelkedőt,- mint a 3 éven át Tanító Mestert, - mint  Halottat a kereszten - és mint a harmadnapra Feltámadottat. - Imádlak Uram, mint a megtestesült Isten Fiát, örökkévaló Fiát az örök Istennek! Nem oly emlékezéssel ünnepelünk, hogy sírodra virágot viszünk, mert sírod üres, - nem úgy ünnepelünk, mint elhunyt nagyjainkat, akiknek tudását, bölcsességét ez emlékezet és könyvek őrzik. – Mi most ezen az éjszakán az Élőt ünnepeljük, akit idő és tér nem tart rabságban. Ünnepelünk, aki Megszületett, de tudjuk, te vagy a világ végén az ELJÖVENDŐ! A szeretet eleven melegében szeretünk. Keresünk, jászladhoz térdelünk, pedig valójában te vagy, aki keresel bennünket, mint jó pásztor az elveszett bárányt. Szólalj meg lelkiismeretünk szavában, mutasd meg nekünk Istenünk megbocsájtó, felemelő irgalmát.

Szűz Mária! A te életedet a „testté vált irgalmasság jelenléte” alakította. Te vagy „az Isten és az emberek közötti Szövetség Frigyládája”. Kérünk, járj közbe értünk, és tanúskodj arról, hogy Isten Fiának, Jézusnak irgalmassága nem ismer határokat és mindenkit elér, senkit nem zár ki”.  Ámen.

 

 

Karácsony ünnepi mise 2015: Jn 1,1-18

Kedves testvérek!

A karácsony egyik fő üzenete: Jézus születésével Isten olyan közel jött az emberhez, amilyen közel csak lehetséges. Emberré lett, hogy az embert fölemelje magához. Nagyon nehezen jut el ennek megértésére az átlagember. Talán azért, mert lelke mélyén, tudata alatt mélyen, nagyravágyó. Ezért elérhetetlen magasságban és megközelíthetetlen fényességben keresi Istenét. Sokszor azért, mert nincs benne szeretet a másik teremtmény iránt, és ezért félelmetes önkényúrnak, ítélő bírónak gondolja Istenét.

            Ha valakinek sikerül nagyon egyszerűnek, nagyon szelídnek és nagyon jóságosnak lenni, akkor közel kerül Istenhez. Jézus születésében, a Karácsony ünnepében ez a titok van elrejtve. Isten irgalmát, egyszerűségét, emberközelségét, ember iránti szeretetét láthatóvá lett Jézusban, és látó szemmel ezt észre is vehetjük.

A Szentírás megközelítése szerint könnyű emberi szemmel elképzelni és szeretni Jézust, sok csodát, gyógyítást, találkozást, vendégséget, baráti beszélgetést leírnak az evangélisták. A negyedik evangéliumban János apostol kozmikus szemszögből állítja elénk: Jézus a hatalom és az értelem, amellyel Isten teremtette és fenntartja a világot, aki az időt és teret megelőzően létezik. Jézus a Logosz, az Ige, az élet forrása, a fény minden ember számára.

Szentatyánk, Ferenc pápa december 8-án nyitotta meg az irgalmasság szent évét. Az isteni irgalmasságét, melyre oly éhes a mai világ. Ezt mondja erről az irgalmasságról:

„Az irgalmasság, a „misericordia” kifejezést két szó alkotja: a nyomor [miseria] és a szív [cor]. A szív a szeretet képességét jelenti, az irgalmasság tehát az a szeretet, amely átöleli az emberi személy nyomorúságát. Ez a szeretet magáénak érzi „nincstelenségünket”, hogy megszabadítson tőle. „A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte Fiát bűneinkért engesztelésül” (1Jn 4,10). „Az Ige testté lett”, mert osztozni akart minden törékenységünkben. Meg akarta tapasztalni emberi állapotunkat, olyannyira, hogy az emberi létezés minden fájdalmát felvitte a keresztre. Ilyen nagy az ő együttérzésének és irgalmasságának mélysége: megsemmisül, hogy társa és szolgája legyen a sérült emberiségnek.”

Amikor egy kisgyermek születését várjuk, akkor kíváncsian találgatjuk, fiú lesz-e vagy lány. Utána azt várjuk, vajon mi lesz a neve? Majd, ha megszületett, kíváncsian várjuk, mikor szólal meg, vajon mi lesz a gyerek első szava.

Így figyeljünk mi is Jézusra. És amikor Jézus elkezdi nyilvános működését, mi lesz az első szava? - „Térjetek meg, tartsatok bűnbánatot, mert elközelgett Isten országa” – Jézus azt üzente az embernek, hogy van lehetőség az újrakezdésre, mert Isten végtelenül irgalmas, és szeret bennünket. Elküldte a Fiát, aki elhozta nekünk ezt a nagy szeretetet. Azt üzeni nekünk, nem az a baj, hogy elestél, hanem az, ha nem akarsz felkelni.

Mi lesz a felnövő Jézus szava járása? Mit fog mondani?

Ismét Ferenc pápát idézem:

„Az evangélium kulcsfogalma, mindent összefoglaló szava: az irgalmasság. Ez Krisztus arcának alapvonása; azé az arcé, amelyet felismerünk életének különböző epizódjaiban: amikor megy, hogy mindenkivel találkozzon, amikor gyógyítja a betegeket, amikor asztalhoz ül a bűnösökkel, és főleg akkor, amikor keresztre feszítve megbocsát; ott látjuk az isteni irgalmasság arcát. Ne féljünk: engedjük, hogy átöleljen minket Isten irgalmassága! Ő vár minket, és mindent megbocsát! Nincs semmi édesebb az ő irgalmasságánál. Engedjük, hogy Isten megsimogasson minket: ő, az Úr annyira jó, és mindent megbocsát!”

Jézusban mindannyian élvezzük Isten irgalmasságát, amit nem kell kiérdemelni. Isten változatlan szeretettel vesz körül minket, mi vagyunk, akik belefáradunk bocsánatot kérni.

Jézus azonban mindig szembesít azzal, amit elkövettünk. Ő irgalmas szeretetével ajándékozza meg az embert. Így az örömhír számunkra: Isten fiához kötve életünket szabad utunk van az Atyához. Mert az irgalmas szeretet nem büntetni akar, hanem azt kéri tőlünk, hogy életünkkel válaszoljunk rá.

Amikor azt kérem, „Uram segíts!” - ekkor tulajdonképpen én vagyok a főnök, Istent csak segítségre kérem. Akkor következik be változás, ha elkezdünk belesimulni Isten világába, ha megtapasztaljuk, hogy irgalmas szeretetének nincs feltétele, hanem következménye van. Amikor kezdjük gyakorolni az irgalmasság cselekedeteit, látjuk, hogy épül Isten országa, és személyes életünkben eljuthatunk az élet teljességére. Ha tudunk irgalmasok lenni egymás felé, megérezzük Isten végtelen szeretetét. Az elfogadó, megbocsátó, irgalmas Istent szeretnénk szolgálni. Ez Isten műve bennem, engednem kell, hogy Isten cselekedjen általam. Végtelen szeretete a kicsit, a gyengét, a bűnöst is hordozza, erről kell tanúságot tennünk. Boldogok vagyunk, ha az irgalmas Isten szemével tudjuk látni magunkat.

Az Ige testté lett, hogy minket Istennel kiengesztelve üdvözítsen.

 Nüssziai Szent Gergely ókori keleti egyházatya írja - Orvosra volt szüksége természetünknek, mely betegségben sínylődött. Fölemelőre szorult az ember, aki elesett. Elevenítőre szorult az, aki kiesett az életből. A jóhoz visszavezetőre szorult az, aki elveszítette a jóban való részesedést. A világosság jelenlétére szorult az, akit sötétségbe zártak. Megváltót keresett a fogoly, támaszt a megbilincselt, szabadítót az, akit a rabszolgaság igája görnyesztett. Vajon értéktelen és jelentéktelen dolgok-e ezek, melyek arra indították Istent, hogy leszálljon emberi természetünk meglátogatására, amikor az emberiség oly nyomorúságos és szerencsétlen állapotban volt?

Jézus születése fényt és örömöt hozott a világba. Jézus elhozta nekünk Isten örök, mindeneket átfogó, de ugyanakkor egészen személyre szabott szeretetét, megtalálta az elveszettet, haza vezeti a tévelygőt.

Amikor erre a beszédre készültem, és arról gondolkodtam, hogyan mondjam el, hogy Jézus születésével közénk jött az isteni jóság, irgalmasság, mindig a Hozsanna 407-es énekének refrénje jutott eszembe: „Jó az Isten, jót ád, Földre szállt a jóság, Glória alleluja!

Hogyan lehet élővé bennem Istennek ez a jósága?

A most megjelent plébániai újságban már van egy kis felhívás: Mindenki vegye fel a pápaszemét! És Ferenc pápa szemével tekints napjaidra, hogy meglásd az irgalmasság tennivalóit, és ezáltal a saját kereséseddel építsed az Isten országát.

Most egy kis irgalmasság cselekvésre hívlak benneteket, meglátni Jézusban az irgalmasságot: A Betlehemhez kis kosárkákban tettem ki néhány pápaszemet. Mellé sok-sok kis színes lapocskát, mindegyiken egy-egy idézet Szentatyánktól, az irgalmasságról. Húz egy papírt, csak úgy véletlenül. Ha nem látsz jól, akkor vegyél fel egy pápaszemet, olvasd el, ami rajta van. Ha nem érted, mert, valami bűn, hiba elhomályosítja szemedet, mosd le egy bűnbocsánatban. Ha mégsem érted, gyere vissza újból a betlehemhez odatérdelni. Amikor megértetted, dúdold magadban: Jó az Isten, jót ád, földre szállt a jóság, glória alleluja! És menj, és te is tégy hasonlóképpen. Ámen!

 

 

Ferenc pápa idézetek az irgalmasságról:

Amikor a szent kapu előtt állok, így imádkozom: „Uram, segíts, hogy kitárjam szívem kapuját!”

Nem szabad engednünk, hogy úrrá legyen rajtunk a fáradtság, nem tölthet el minket semmilyen félelem, még ha lenne is rá okunk a rengeteg baj és sokféle erőszak miatt, melyek megsebzik emberségünket. Az Úr jövetele inkább örömmel kell, hogy eltöltse szívünket.

 

A szentév tehát arra szolgál, hogy megéljük az irgalmasságot. Igen, kedves testvéreim, ezt a szentévet azért kapjuk, hogy megtapasztaljuk életünkben Isten megbocsátásának édes-finom érintését, az ő mellettünk való jelenlétét és közelségét, főleg akkor, amikor leginkább szükségünk van rá.

 

Íme, ezért annyira szükséges, hogy elismerjük bűnös voltunkat: hogy megerősítsük magunkban az isteni irgalmasság bizonyosságát. „Uram, bűnös vagyok: jöjj hozzám a te irgalmaddal!” Ez egy nagyon szép ima. Könnyű ima, melyet mindennap mondhatunk: „Uram, bűnös vagyok: jöjj hozzám a te irgalmaddal!”

 

Mennyire megsértjük Istent és az ő irgalmát, amikor elsőként azt állítjuk, hogy bűneinket megbünteti az ő ítélete, ahelyett, hogy elébe tennénk: bűneinket megbocsátja az ő irgalma (vö. Szent Ágoston: De praedestinatione sanctorum 12, 24)! Igen, így van! Az irgalmat az ítélet elé kell helyeznünk, és Isten ítéletét minden esetben irgalmassága fényében kell néznünk.

 

„Ott, ahol az egyház jelen van, ott nyilvánvalóvá kell válnia az Atya irgalmasságának” és „bárhol, ahol keresztények élnek, mindenkinek az irgalmasság oázisára kell találnia. A kortárs világban hirdessük az irgalmasságot és tanúságot tegyünk róla.”

 

 

Nyissuk meg a szívünket a lét perifériái felé, vigyünk vigaszt, irgalmasságot, szolidaritást és figyelmet mindazoknak, akik „a mai világban nélkülöznek és szenvednek”, „számos fivérünknek és nővérünknek, akiket megfosztottak méltóságuktól”. „Kiáltásukat tegyük magunkévá – buzdít a pápa – így együttesen le tudjuk küzdeni a közöny korlátját, amely gyakran hatalmas úrként van jelen, hogy elrejtse az álszentséget és az önzést”.

 

„Az irgalmasság nem ellentétes az igazságossággal, mert általa Isten felkínálja a lehetőséget a bűnösnek, hogy „megbánja bűnét, megtérjen és higgyen”. Természetesen ez nem jelenti az igazságosság leértékelését, vagy feleslegessé tételét, éppen az ellenkezőjéről van szó: aki téved, annak le kell töltenie büntetését. Ez azonban a megtérés kezdete, mert a bűnös megtapasztalja a megbocsátás gyengédségét. Végül is a szeretet jelenti a valódi igazságosság alapját.”

 

„Annyira kívánom, hogy az elkövetkező éveket hassa át az irgalmasság, elérve minden embert, eljuttatva mindenkihez Isten jóságát és gyöngédségét! Mindenkihez, hívőhöz és távol állókhoz jusson el az irgalmasság balzsama, mint a már közöttünk jelen lévő Isten országának jele!”

Mária „tanúskodik arról, hogy Isten Fiának irgalmassága nem ismer határokat és mindenkit elér, senkit nem zár ki”.

 

Hagyjuk, hogy Isten irgalmassága megsimogasson bennünket!Add nekem mindenedet és Én megbocsátom vétkeidet, békét adok neked, így szól hozzánk az Úr.

Ezek Isten simogatásai, Atyánk simogatásai, amikor irgalmasságával fejezi ki önmagát.  – Mi olyan idegesek vagyunk, amikor valami nem sikerül, lármát csapunk, türelmetlenek vagyunk. Az Úr azonban így szól: „Légy nyugodt, nagy hibát követtél el, igen, de légy nyugodt; ne félj, Én megbocsátok neked. Add nekem hibáidat.” Ez a jelentése a zsoltár szavainak: „Irgalmas az Úr, szeretete nagy.”

 

...Az irgalom és a megbocsátás  nem maradhatnak pusztán szép szavak, hanem meg kell mutatkozniuk a mindennapi életben. A szeretet és a megbocsátás a konkrét és látható jele annak, hogy a hit átalakította szívünket, és ez teszi lehetővé, hogy kifejeződjék bennünk Isten élete. Szeretni ésmegbocsátani, ahogyan Isten szeret, és megbocsát. Ez olyan életprogram, amely nem ismer szünetet vagy kivételt, hanem arra ösztönöz, hogy szüntelenül haladjunk előre anélkül, hogy belefáradnánk, azzal a bizonyossággal, hogy Isten atyai jelenléte állandóan támogat minket.

 

Hogyan kérhetnénk Istent, hogy bocsásson meg nekünk, ha mi nem vagyunk képesek megbocsátani? A megbocsátás nagy dolog. Nem könnyű megbocsátani, mert szívünk szegényes, és pusztán saját erőnkből nem vagyunk képesek rá. Ha viszont megnyílunk, hogy befogadjuk Isten irántunk megmutatkozó irgalmasságát, mi magunk is képesek leszünk a megbocsátásra.

 

Létezhet olyan keresztény, aki nem irgalmas? Nem. A keresztény szükségszerűen irgalmas, mert ez az evangélium középpontja. Ehhez a tanításhoz hűségesen az egyház ugyanezt ismétli gyermekeinek: „Legyetek irgalmasok”, mint amilyen irgalmas az Atya, mint amilyen irgalmas volt Jézus. Az irgalmasság leküzd minden falat, minden korlátot, és arra késztet, hogy mindig keressük az emberek, a személyek arcát. Az irgalmasság az, ami megváltoztatja szívünket és életünket, amely megújíthat egy személyt.

 

A másik szenvedése a megtérésre hív, mert a testvér szükséglete életem törékenységére emlékeztet, illetve az Istentől és a testvérektől való függőségemre. Az irgalmas szív nem jelent gyenge szívet. Aki irgalmas akar lenni, annak erős, megingathatatlan szívre van szüksége, hogy átjárja a Lélek és vigye a szeretet útjain, melyek a testvéreinkhez vezetnek.

 

A pápaszem:

Szent család vasárnapja:

Kedves testvérek!

Szent Család ünnepén a Szentleckéhez, Pál apostolnak a Kolosszeiekhez írt leveléhez szeretnék néhány lelkesítő gondolatot fűzni. - Mit üzenhet a mai kor emberének Pál apostol?

Tudjuk, hogy Pál nem merő udvariasságból írta leveleit. Amikor sok mai fiatal úgy teszi fel a kérdést szüleinek, hogy mivel jöttök, ez egy őskövület, a mai korban ez ma már nem divat, akkor nyugodtan válaszolhatunk neki Pál apostol szavaival. Mert lehet, hogy a tudomány a technika sokat változott, főleg az utóbbi évtizedekben, de az emberi természet az lassan évezredek alatt formálódik, és van, ami örök a női és a férfi szerep.

Akkor van értelme a levél felolvasásának, ha nem csak merő megszokásból, az egyház előírásából válaszoltunk rá, hogy „Istennek legyen hála!” - hanem ezt így is gondoljuk. Udvarias Konzervatív emberként büszke is vagyok az örök értékekre, a családra, házasságra, gyermekáldásra. Ez pont ellenkezője annak, amit sok cég, vállalat, újságíró sugall: az önmegvalósítás, karrier, siker. Számomra karrier, a boldog család a jó közösség, a megtalált belső béke, harmónia.

             Pál apostol első római fogságát tölti (61-63). Igen sok látogatója van. Ezek közé tartozik Epafrász, a kolosszei egyház alapítója. Tanácsért, segítségért jön Pál apostolhoz. Hívei buzgók a hitben és telve vannak testvéri szeretettel, de szívesen foglalkoznak alaptalan álmodozásokkal és szőrszálhasogatásokkal. Pál tudja, hogy Frígia, ahol Kolossze városa is fekszik, szellemi viharsarok. Ezek a frígiaiak úgy tudják, hogy a világ tele van démonokkal, a mennyország trónusokkal, fejedelemségekkel, hatalmasságokkal és erősségekkel (Kol2,15), a hold alatti közbülső tér pedig a levegőég szellemeivel (Ef 6,12). A magasabb rendű szellemeket együttesen  "plérómá"-nak, vagyis "teljesség"-nek nevezik. Ez most a "jelszó Kolosszéban". Mindenki erről beszél, a kézműves csakúgy, mint a rabszolga, jóllehet nem tudja, mi az. Az alacsonyabb rendű szellemeket "üresség"--nek (kenóma) nevezik. Iónia, a bölcselkedés ősi anyaországa és frígia, a gnosztikus rajongás és ábrándozás melegágya most vallási erjedésben van.

            Ez a háttér. Ma hasonló zavar uralkodik a szellemi világban, mint Pál apostol korában és közvetlen utána. Ma is igaz az apostol kijelentése: „Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk." (ApCsel 4,12)

Ma a levél végéről csak egy töredéket hallottunk a szentleckében. Ebben arra figyelmezteti a kolosszeieket az apostol, hogy ne emberi kicsinyeskedésekre figyeljenek: "nehogy a húsosfazék a tejesfazékhoz érjen, inkább azzal törődjetek, hogy az emberek ne ütközzenek feleslegesen. Ilyen rendelkezések helyett "Ne fogd meg! Ne ízleld! Ne érintsd!" Hadd mondjuk nektek inkább ezt: "Viseljétek el egymást, bocsássatok meg egymásnak, szeressétek egymást, éljetek békességben egymással, legyetek hálásak egymás iránt!" Becsüljétek többre a Krisztusban való egységet, mint azokat a különbségeket, amelyeket rang, társadalmi beosztás, karrier hoztak létre!

Ez volt az apostol válasza azokra a kísérletekre, hogy a kereszténységet csak a beavatottaknak szánt titkos tanra, másrészt tömegeknek szánt vallásra szakítsák szét. Pál megóvta a kereszténységet attól a veszedelemtől, hogy világot megvesse, ehelyett ajtót nyit a magasabb megismerésnek, a keresztény filozófiának és misztikának.

Sőt azt mondja Pál apostol, hogy a világot Isten jónak teremtette. A világ nem az ördögtől van, és nem az ördögé! A világ megváltásra szorul, de képes is a gyógyulásra. Nem szabad a világot magára hagynunk és közreműködésről, az érte cselekvésről lemondanunk.

Minden emberhez méltó élet, minden közösség – elsősorban a család életének alapja az irgalmasság, a jóság, a szelídség és a türelem. A Szentcsaládot, mint keresztény családok eszményképét ünnepelve, ezeket az erényeket állítja elénk az apostol. Nem, mintha mindezt nem tudnánk, de tudva, milyen könnyen és gyorsan megfeledkezünk minderről. Ezért fontosnak tartja, hogy részletesen kifejtse, mire is gondol: elsősorban a megbocsátásra gondol, ami a Krisztusba vett hit és az üdvösség lényege, reményünk és keresztény életünk alapja. Ez a megbocsátás Jézus Krisztusban valósult meg. Az apostol nem azt mondja, hogy életünkben majd eljön az az eszményi állapot, amikor senkinek nem lesz panasza a másik ellen. Panaszaink lehetnek jogosak, de gondoljunk arra, hogy ugyanilyen jogos panasza másnak is lehet én ellenem. Ezért az egyetlen járható út, ha úgy bocsátunk meg egymásnak, ahogyan az Úr megbocsátott nekünk, akinek jogos panasza lehet és van mindegyikünk ellen. Gyakran mondjuk: „nem tudok megbocsátani, nem tudom elfelejteni”. Vajon tényleg nem tudok, vagy nem akarok? A „nem tudok” szebben hangzik, ez mögé el lehet bújni. – Miről is van szó? Arról van szó, hogy olykor tévesen azt hiszem, megbocsátani annyit jelent, mint jóváhagyni mások butaságát, ügyetlenségét, – netalán gonoszságát. Pedig ezt senki sem kívánhatja tőlem. De én sem kívánhatom másoktól – főleg pedig nem kívánhatom az Úrtól, Istentől, Jézus Krisztustól, hogy az én esetemben jóváhagyja, ami helytelen, az én bűneimet. De kérhetem és remélhetem, hogy megbocsát. És ez a megbocsátás a szeretet, a tökéletesség köteléke, Krisztus békéje – amelyre meghívást kaptunk, és amelyet nem tapasztalhatunk meg a megbocsátás nélkül.

Befejezésül Barsi Balázs atya a szentcsalád vasárnapi elmélkedéséből szeretnék idézni:

„Csak az igazán gyermeki, ártatlan értelmű, tiszta szívű ember képes elfogadni olyan nagy méltóságot, feladatot, hivatást, amilyet Isten szokott adni az embernek.

            A kevély, gőgös, megalomániás ember nagyravágyásában általában kevesebbre törekszik, mint amit Isten adni akar neki. Megelégszik azzal, hogy első ember legyen egy országban, hogy ő legyen a legerősebb, legszebb, leghíresebb. Szent Józsefre és rád nem ilyen kis, mulandó dolgokat bíz az Isten, hanem egyszülött Fiát.

            Vedd már észre, hogy homlokegyenest más Isten elgondolása felőled, mint amit te elképzelsz. Igenis vannak pillanatok, amikor a te döntéseden múlik az Egyház élete ebben a világban. És ha azt mondom: az Egyház élete, akkor ebben benne foglaltatik a világmindenség, az egész teremtés sorsa is.

Nem ettől a hivatástól akar-e elmenekülni az az asszony, aki nem vállalja az anyaságot? Nem ettől futamodik meg az a férfi, aki nem akar igazi apává lenni? Nem ettől a méltóságtól riad-e vissza az a pap, aki, miután tovatűnt az újmisés hónapok bizsergető édessége, embertelennek érzi a hivatásában való kitartást? Mindegyik esetben arról van szó, hogy az ember menekül, mert „méltatlannak”: kicsinek, erőtlennek tudja magát, pedig csak nem hisz és nem bízik az őt meghívó Istenben. Miért nem mered elfogadni Istentől kapott feladatokat, hogy a lelket gyilkoló Sátán-Heródes elől lélekben kivonulva ebből a világból mentsd meg nem csupán magadat, hanem Krisztus Titokzatos Testét, az Egyházat, mely rád is van bízva?”

Szent XXIII. János pápa szavaival kérlek Uram családjainkért:

„Ó Jézus, add, hogy családjainkban béke és egyetértés uralkodjék, hogy tiszteletben tartsák az imát és Isten törvényét, és hogy a törvény megtartása ennek szeretetét is jelentse. Ó Jézus, élj úgy minden keresztény családban, amint egykor Názáretben éltél. Tartsd meg szereteted által  a család egységét minden  pillanatban, és az örökkévalóságban.” Ámen!