Heti gondolatok

Advent 2. vasárnapja 2015

„Készítsétek elő az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!” Hallottuk Keresztelő Szent János felhívását a mai evangéliumból.

A XIX. század derekán, végén, Magyarország területe nagy tájépítésen ment keresztül. Nyaranta kubikusok tízezrei fogtak ásót, lapátot, talicskát, és egyengettek: A Tisza, Duna folyó kanyarjait vágták át, tették egyenessé a víz folyását, töltéseket emeltek, utakat, vasutakat építettek, melyekhez dombokat hordtak el, völgyeket töltöttek fel. Mindezt pusztán kézi erővel, szorgalommal.

A természet vad erői csodás formákat hoztak létre, azonban ezek lehetnek veszélyesek, árvizet okozhatnak, sőt és hegyek és völgyek a közlekedés és ipar szempontjából nem praktikusak, sokat el kell bontani, meg kell változtatni.

C év, advent 1. vasárnapja, 2015, november 29.

Nekünk van reményünk: Jézus jön! Állandóan jön, találkozhatunk vele. Készen várni őt nem csak azt jelenti, hogy figyelünk a jelekre, vagy azt, hogy felismerjük a Sátán munkálkodását, felismerjük a hamisíthatatlan eseményeket, hanem azt is, hogy elvégezzük a ránk bízott munkáját, és olyan közeli kapcsolatot ápolunk vele, hogy fel tudjuk ismerni látogatása idejét.